Az én képernyőm

Valaha, a televíziózás előtti boldog békeidőkben, nem sokat tudtunk a hírességek magánéletéről. Az amerikai nép többsége például nem is sejtette, hogy Roosevelt elnök tolószékben éli az életét, sem azt, hogy a dívák dívája, Greta Garbo leszbikus volt. Bezzeg ma! Mindent tudnunk kell mindenkiről, mert ki sem kerülhetjük, hogy a képünkbe ne nyomják a sztárok ügyes-bajos dolgait. A bulvárlapok és a tévés bulvárműsorok versenyeznek a tizenöt igazi sztár és a másik harminc, sztárnak nevezett "az a nem tom' ki, valami tévés" kegyeiért, hogy cseppentsen el már valami kis információt magáról. Azok persze megteszik, aztán telenyafogják a többi műsort azzal: "jujj, a média annyira tolakodó!"
Ám kicsi ország, kevés sztár, és azok is már a könyökünkön jönnek ki, így hát próbálják szélesíteni a kört. Legalább három tévémegjelenést megért az, hogy Dundika, a műcicis playmate elvesztette a mobiltelefonját. Ma reggel meg nem azt hallom készülődés közben, hogy Emilio visszament az első feleségéhez?! Eddig azt sem tudtam, hogy az általam éppen hogy csak ismert énekesnek van-e felesége, nemhogy elhagyta, erre tessék, most meg visszamegy... Ez tízperces interjú érdemelt a Mokkában. Liptai Claudia erőlködött, hogy valamit kihozzon a témából, és nem rajta, hanem a történet merő érdektelenségén múlott, hogy ez nem sikerült neki. De minden reggeli és délutáni beszélgetőműsor tele van ilyen álinformációkkal és unalmasnál unalmasabb figurákkal.
Hanem valamelyik este véletlenül odakattintottam az RTL-klub-ra, s a következőket láttam: egy fiatal pár egymás szájába igyekezett elevenen nyüzsgő férgeket juttatni, csók útján. A kukacok kimásztak az orrukon, és iparkodtak a fülük felé is. Hát, sok undorítót láttam már a magyar tévéadókon, de ilyet még nem! Nem is tudtam megállapítani, hogy sztárok, félsztárok vagy teljesen civilek voltak-e, mert azonnal tovább kellett kapcsolnom, ha nem akartam a tévéfotel előtti szőnyegen viszontlátni a vacsorámat. (Így is kis híja volt.) Azóta csak természetfilmeket nézek az állatok világáról.