Lucullus kertje

Lucullus kezdetben hadvezéri képességeivel és harci sikereivel szerzett hírnevet és vagyont magának, később visszavonult a közügyektől, és a műgyűjtésnek, illetve a konyhaművészetnek élt. Rómán kívül Toscanában és a Nápolyi-öbölben is emeltetett villát magának, s azokhoz szintén pazar kertek tartoztak, amelyeket perzsa és mezopotámiai mintára alakított ki. Az örökzöld díszfák, cserjék, burjánzó kúszónövények mellett a fűszernövények és zöldségek éppúgy helyet kaptak bennük, mint a hatalmas szőlőlugasok, a legkülönfélébb gyümölcsfák és bokrok, közöttük számos különlegesség is. (Egyes szakírók szerint a cseresznye és a barack meghonosítása és elterjesztése az ókori Nyugaton Lucullus érdeme.)
Az egykori római hadvezér nevét azonban mégis leginkább a lakomái révén őrizte meg a történelem. (A lukulluszi lakoma ma is a tobzódó bőséget, a nagy evészetet-ivászatot jelenti.) Lucullus egyike volt annak a számos gazdag rómainak, akik nagyon szerették a hasukat, s akiket Artemidórosz, a második században élt görög jövendőmondó úgy jellemzett írásaiban, hogy a falánkság még éjjel sem hagyta nyugodni őket, álmukban is a sertéssültek, a sajtos piték és a boroskupák világában tévelyegtek. Találóan jellemezte a lukulluszi lakomák részvevőinek csillapíthatatlan, beteges falánkságát Seneca, a római filozófus és drámaíró is: "Azért esznek, hogy hányjanak, és hánynak azért, hogy egyenek." Amiben nem volt semmi túlzás, hiszen a legvadabb lakomák egyik tartozékaként ott szerepelt a lúdtoll is, amellyel a lakmározók a torkukat csiklandozták, hogy kiöklendezve az egyik ételt, helyet készíthessenek a másiknak.