Mi vagyunk Európa

- Amikor hazajött Londonból, a brit trónörökös a Szent James palotában azzal búcsúztatta, hogy távozásával mekkora veszteség éri Angliát. Mennyire ismert itthon az ön nemzetközi tekintélye?
- Gondolom, ezért kaptam tavaly felkérést Hiller István miniszter úrtól, hogy a kulturális diplomáciai felkészültségemet államtitkárként hasznosítsam. Nem volt a terveim között, hogy hazaköltözzem, de egy ilyen inspiráló feladatra nehéz nemet mondani.
- Feladatai közé tartozik a magyar kultúra nemzetközi megismertetése. Milyen képet közvetítünk magunkról, s annak mennyi köze van ahhoz, ami valójában itthon a jellemző?
- Nem így vetődik fel ma már a kérdés. A klisék egyre érdektelenebbek. Aki egy előre megkomponált imázst akar keresztülerőltetni bárhol a világban, annak nem fog sikerülni. Élettelen, idegen marad. Akkor fognak minket és az értékeinket észrevenni, netán megbecsülni és igényelni, ha képesek vagyunk párbeszédet folytatni más kultúrákkal. Ha ez létrejön, akkor ebből új hozzáadott érték keletkezik, s ma ez a lényeg. Aki nem folytat párbeszédet, nem működik együtt, az elszigetelődik. Ha én Londonban bérelek egy galériát, s oda kiviszem a legjobb magyar kortárs festők műveit, az értelmetlen. Elszigetelt. Ha egy koncertet azonban a Wigmore Hallban, London egyik legpatinásabb koncerttermében rendezünk angolokkal együtt, akkor ez a magyar zenészek piacképességét jelenti.
- A Wigmore Hall öntől értesül, hogy neki magyar művészeket kell meghívnia?
- Például. A londoni magyar intézetbe rendszeresen hívtunk magyar művészeket, akiket kritikusoknak, impresszárióknak, intézetvezetőknek mutattunk be. A magyar ház nem versenyezhet a Wigmore Hall-lal. De ha az igazgatójának és egyéb ügynökségeknek, impresszárióknak mutatjuk be a legjobb magyar énekeseket, akkor kialakul egy párbeszéd, és legközelebb angol vagy a helyi patinás intézmények fognak igényt tartani a színvonalas magyar produkcióra. A londoni Kurtág-fesztivál egy ilyen együttműködés alapján nyerte el az "Év legjobb komolyzenei fesztiválja" díjat. Ezt egyedül mi, magyarok, nem tudtuk volna elérni.
- Miközben itthon nem tudna "év fesztiválja" díjat kapni egy Kurtág-fesztivál. És hány olyan művészünk van, akit külföldön jobban megbecsülnek, mint mi itthon.
- Ez a mi bajunk! Attól Kurtág György még a világ egyik legnagyobb zeneszerzője. Nem csak mi döntjük el, hogy mi a jó és mi a rossz. Kinyílt a világ, a világ véleményformálói, a neves kritikusok, művészek, a közönség mind-mind értékítéletet alkotnak. Ez pedig egy esély a tehetségeknek.
- Vagyis a nemzeti kultúrák versenyeznek egymással a figyelemért. Hogy állunk mi ebben a versenyben? Szeretjük azt hinni, hogy az egész világ csüng az ajkunkon, miközben ez nincs így.
- Jól állunk, de állhatnánk jobban is. A világ arra figyel, aki a világ számára értelmezhető, világszínvonalú produktumot kínál. Itthon még nem fogta fel mindenki, hogy ma egy európai kulturális tér része vagyunk, s ezzel megnőtt a felelősségünk is. Senki nem foglalkozik azzal Európában, hogy egy magyar művész a népies vagy az urbánus irányzatot tartja-e magáénak. A produktum a lényeg. Ha azt akarjuk, hogy minél többen meg- és elismerjék a magyar kulturális értékeinket, akkor azokat mások számára is érthetően kell megmutatnunk. Egy nyitott világban is lehet búsulni, panaszkodni, de célravezetőbb felvenni a versenyt. A magyar kultúra mindig is nyitott, befogadó volt. A különböző hatásokat beépítette, s újat hozott létre belőlük. Ez érdekli a világot, csak tudjuk jól megmutatni.
- Kínában mi lesz az erősségünk? Ha jól tudom, ősszel magyar kulturális és gazdasági évad kezdődik, részben az ön szervezésében...
- Kínában is meg kellett találni azokat a közös pontokat, amelyeket a kínaiak megértenek belőlünk. Könnyebb volt, mint gondolná, ugyanis kiderült, hogy például Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című versét minden kínai kisiskolás tudja, mert tananyag. De mondhatnám azt is, hogy a kínai zene egyik alaphangszere a cimbalom. Másképp hangolják, meg többféle is van belőle, de a hangszer típusa azonos. Hát persze, hogy közös, magyar-kínai cimbalomkoncertet kell szervezni. Ha azt akarjuk, hogy megértsenek minket, beszéljenek velünk, akkor olyan nyelven szólaljuk meg, amit megértenek, de legalábbis a közösen érthető szavakat használjuk!
- Sok konfliktussal jár a munkája? Erre a területre is bemerészkedik a politika? Mennyi szabadsága van az exportképes magyar művészek és produkciók kiválasztásában, s szoktak-e odaszólni?
- A politika Magyarországon valamennyi területre szeretne bemerészkedni, s ezt rosszul teszi. A kulturális értékek megítélésében például semmi helye nincs.
- Ön is tudja, hogy ez nincs így, hiszen az ma sokszor politikai kérdés, melyik együttes mennyi támogatást kap, ki nyeri a pályázatot és így tovább.
- Nekem szerencsére ebből nem sok jut. Engem arra alkalmaztak, hogy a magyar kulturális diplomáciát aktivizáljam, s ebben a politikának, a "szeretem, nem szeretem-nek" nincs helye. Ha az ember szellemileg és anyagilag elég független, akkor nyugodtan teheti a dolgát, s esélyük sincs az "odaszólóknak". De szerencsére nem is találkozom ilyesmivel. A tönkremenő házasságok egyik oka, hogy a felek meg akarják egymást változtatni. Miközben azért egymást választották, mert olyanok, amilyenek. Aki engem választott erre a posztra, az a mindenek fölötti szakmaiságot választotta. Egyelőre működik a frigy.
- Eredetileg újságíró, majd független producer, intézetvezető. Vagyis világéletében szabad ember volt, távol minden bürokráciától, főnöke sem nagyon volt. Most államtitkárként ül egy minisztériumi szobában, és gondolom, értekezletekre jár, jelentéseket ír és olvas. Nem idegen a közeg?
- A furcsa talán az volt, hogy állandóan azt hallom itthon: "az EU meg mi". Ez butaság. Mi vagyunk az EU. Ugyanolyan szavunk és lehetőségünk van benne, mint bárki másnak. Aztán Angliában, "kint a piacon" az ember hosszasan gondolkozik egy projekten, alapos előkészítés, vagyis egy hosszú út előz meg egy-egy rendezvényt, akciót. Itthon mintha fordítva lenne. Belerohanunk dolgokba, aztán az akció közben bizonytalanodunk el, s kezdünk gondolkozni, hogyan tovább. De a piac, a verseny előbb-utóbb rákényszerít minket itthon is arra, hogy ne csak az értékeink legyenek versenyképesek, hanem a munkánk is.
- Mik a tervei? Végleg itthon marad akkor is, ha a fia közben Angliában él?
- Ha most Londonban laknék, akkor sem látnám többet a fiamat, mert fent, északon jár egyetemre, történelmet tanul. Szünetben hazajön, vagy én ugrom ki Angliába. De épp ez a jó az európai létben. Mindenki ott élhet és dolgozhat, ahol úgy gondolja, hogy szükség van rá. Nekem ez most itthon adatik meg.

Névjegy
Bogyay Katalin közgazdász, újságíró. Kommunikációból Londonban szerzett mesterfokozatot. Volt kritikus, híradós riporter, vezetett kulturális műsorokat. Az 1990-es évek elején Londonban független producerként dolgozott angol és magyar televíziók számára. 1999 után kulturális diplomata, a londoni magyar kulturális központ igazgatója. Nevéhez fűződik a Magyar Magic címmel megrendezett kulturális évad. Jelenleg az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára.