Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Anyám megcsinálta a haját, felöltözött, és átment Weisz úrékhoz magyar nótát és cigányzenét hallgatni. A legyező formájú, varázsszemes dobozból áradt a szívmelengető muzsika. Anyám a Dankó Pista-nótákat szerette. Aztán Weisz urat, a szatócsot elvitték Auschwitzba. Szerencséje volt, hazatért, s a magyar nóta a néprádiójából szólt.
Amikor Abonyban a falu kedvenc bandája, Gudi Miskáék húzták az éterben, minden ablak nyitva volt, és a párkányokon teljes hangerőre állítva harsogtak a készülékek. A nagyközség ilyen büszke volt zenészeire.
Az '56-os forradalom után nem sokkal, Ózdon elmentem Kovács Apollónia fellépésére. Egy vendéglő kerthelyiségében énekelt, a rajongói, akik nem fértek be, letaposták a drótkerítést, végül a karhatalmisták tettek rendet. Az az igazság, hogy minden rendszer meghagyta nekünk a sírva vigadás jogát. Még Rákosi is...
Most, amikor állítólag béke van, és a globalizálódó világban elszántan kellene felmutatni nemzeti azonosságunk valamennyi jelvényét, a Magyar Rádió struktúraváltás címén leveszi műsoráról a magyar nótát sugárzó műsorokat. A Petőfin szólt a "jó ebédhez" a nóta, helyette a jövőben a 18-30 éves korosztályt megcélzó könnyűzenei műsort adnak. Érthető, hogy a hirdetések annak a munkaképes generációnak szólnak, akik anyagilag stabilak, így fogyasztói a piacnak. Ám azért a korban előrehaladott rádióhallgatóktól a múltat egy közszolgálatiságra felesküdött adó semmiképp nem veheti el.
Szegény Petőfi forog a sírjában... Én pedig csak azt kérdem halkan: hát megbolondult itt mindenki?
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu