Viharokkal tör ránk a nyár

Emlékezzünk csak, milyen furcsa, soha nem tapasztalt enyhe időjárásban volt részünk tavaly szeptembertől egészen idén májusig! Mintha délebbre csúsztunk volna a féltekén; csapadék szűkében ugyan, de jóformán fagy nélkül, kiegyensúlyozott, frontmentes viszonyok között, enyhe nappali hőmérsékletekkel vészeltük át a telet, s mintegy három héttel "járt" előbbre az idő a szokásos (immár több mint száz éve mért és megfigyelt) hőmérsékleti viszonyokhoz képest. Aztán május első felében egyszer csak vége szakadt a mediterrán idillnek, és nagy dérrel-dúrral berobban a nyár, zivatarok, felhőszakadások, jégesők, pusztító szélviharok forgatagával. A napi hőmérséklet hamarosan elérte a júniusi átlagot, majd fölé is emelkedett, napjainkban pedig már nyár közepi (júliusi) hőmérsékleti viszonyok uralkodnak.
Nemzetközi éghajlatkutató szervezetek egyre-másra erősítik meg: mostanra számottevően növekedett a tengerfelszín hőmérséklete és csökkent a bolygónkat borító hótakaró. (Ez utóbbi miatt tovább emelkedett a talajfelszín hőmérséklete is.) Aminek legáltalánosabb következménye, hogy a víz természetes körforgása erőteljesebbé válik bolygónkon. Ebből fakad a globális, olykor kontinensnyi méretű légköri folyamatok (légkörzések) módosulása, változása. Így például a bennünket érintő mérsékelt övi nyugat-keleti cirkuláció fölerősödése, amelynek következménye az egyik oldalon a hosszú (kiegyensúlyozott, eseménytelen) csapadékhiányos időszakok kialakulása. A másikon pedig a nagy nyári forróság által kiváltott légköri labilitás (kiegyensúlyozatlanság) jellemzővé válása, ennek következményeként a kiszámíthatatlanság a folyamatokban és a területi eloszlásban, a szélsőséges időjárási megnyilvánulások növekvő gyakorisága, ami egyre inkább a gyorsan lehulló, nagy mennyiségű csapadékban nyilvánul meg.
Pusztító zivatarok természetesen eddig is jellemezték a nyarainkat, de nem voltak ilyen gyakoriak, és talán ennyi veszedelmet nem zúdítottak ránk. Úgy keletkeznek, hogy a meredek szögben álló és ezért erős sugárzással a felszínre tűző napsugarak fölmelegítik a lenti légréteget, amely elkezd fölfelé emelkedni. (A föláramlás sebessége a nagy zivatarfelhőkben az óránkénti hatvan-hetven kilométert is elérheti.) Az emelkedő légréteg hőmérséklete fokozatosan csökken, nagyjából egy fokkal százméterenként. Amikor olyan magasra jut, hogy - lehűlése miatt - a benne lévő vízgőz majdnem telítetté válik, megkezdődik a vízgőz kicsapódása a légkörben lebegő, apró, szilárd szennyező részecskékre, és megjelenik a gomolyfelhő. (Hazánkban egy-egy gomolyfelhő - felhőtorony - magassága 12-14 kilométerig is fölnyúlhat.) Ha a föláramlás igen gyors, a vízgőz jégcseppek formájában csapódik ki. Amikor az esőcseppek (jégcseppek) olyan nagyra nőnek (akkora lesz a súlyuk), hogy legyőzik a levegő fölhajtó erejét, a földre hullnak.
A zivatarok, zivatarfelhők keletkezésének menete persze ma is változatlan. Ami viszont megváltozott: a nagyobb meleg hatására erőteljesebbé, gyorsabbá vált az egész folyamat, s ennek következménye a hirtelen támadó vihar, a gyorsan és nagy mennyiségben, olykor pusztító erővel lezúduló csapadék.

Vigyázz, ha jön a vihar!
Évente már a százmilliárd forintot is eléri a zivatarok által előidézett kár. Amit csak tetéz, hogy olykor súlyos balesetet okoznak, sőt emberéletet is követelnek. Előzzük meg a bajt! Ha hosszabb időre távozunk a lakásból, ne hagyjunk nyitva ablakot, mert a hirtelen támadt, erős szél kárt tehet. Ne maradjunk vihar idején a szabadban. Korhadó, száradó fákat, ágakat ne hagyjunk meg, a nagy szél könnyen letörheti azokat. Gondosan rögzítsük a tetőcserepeket. Ne érintsük meg a leszakadt villanyvezetékeket! Ha autóval utazunk, zivatar idején lassítsunk, de legjobb, ha meg is állunk.