Az én képernyőm

Ez az év a jubileumok éve. Mire lassan kievickélünk a köztévé ön-ünnepléséből, máris nyakig benne vagyunk a tv2-ében, és bizonyára hamarosan bekövetkezik az RTL Klubé is. Nem tudom, hogy egy tízéves jubileum olyan nagy esemény-e, hogy szűnni nem akaró hallelujával kelljen eszünkbe juttatni. De legyünk megértőek: akit más nem ünnepel, az maga kénytelen megtenni. Ezt bőven meg is teszi  örömmámorban úszó legidősebb kereskedelmi csatornánk.
Az Ilyenek voltunk címről elsődlegesen az 1973-as híres és gyönyörű film jut sokunknak eszébe Barbra Streisanddel és Robert Redforddal, másodsorban pedig az Ákos-dal. Talán a hozzájuk kapcsolódó nosztalgikus érzéseket használja fel a csatorna, amikor ezzel a címmel él, mindenesetre a nézőben nemigen sikerült felkeltenie hasonlókat. Tíz év kevés a nosztalgia kialakulásához, bár a munkatársak számára egész biztosan háromszor tíznek tűnik. A kereskedelmi televíziózás ugyanis olyanfajta gyár, amely műsorokat ont és darál be, s ugyanígy bánik az emberekkel. Egyik tanulság: rengeteg ember tűnt fel, majd tűnt el a süllyesztőben egy évtized alatt. Hányan hitték, hogy övék a világ, s hol vannak ma már? A kutya sem emlékszik rájuk. Ezért is jó lenne, ha tehetséges embereit nem használná agyon a tv2. Ha mindig, mindenütt Jakupcsek Gabriellát, Liptai Claudiát, Azurák Csabát látjuk, előbb-utóbb bekövetkezik, hogy halálra unjuk őket, bármilyen jók is.
Jakupcsek műsorvezetőként egyébként mindent megtett, hogy méltón ünnepeljenek, okos és szép volt, királynőien elegáns. Ezt nem mondhatom el a csatorna ötletéről: immár halott művészekkel énekeltek duettet mai énekesek. Kaszás Attila, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter és a többiek felhasználását a mai technika lehetővé teszi – de a jó ízlés megengedi-e? Megítélés dolga, az én válaszom: nem. S nem azért, mintha a mai fiatal előadók méltatlannak bizonyultak volna a nagy elődökhöz, a színvonallal nem volt baj. De a tragikus sorsú, karizmatikus művészeket „testi valójukban” megidézni csak azért, hogy egy kereskedelmi csatorna önünneplése még nagyobbat durranjon, nem ízléses, nem elegáns és nem megnyerő.
Tíz év alatt voltak rémségesen rossz és kiváló műsorok. S vajon ma hol tartunk mi, a nézők? Tudjuk-e még megkönnyezni két testvér találkozását és tudunk-e még megbotránkozni egy valóságshow ember-lealázásán? Tapasztalataink sokasodnak. És tűrési küszöbünkkel, szellemi igényeinkkel, türelmünkkel mi a helyzet?