Befut-e Micheller Myrtill?

– Bergendy István, akinek szalonzenekarában három évig énekelt, azt mondta Önről: – Nagyon tehetséges, remekül táncol és naivan csodálkozik rá a világra – mondta. Ez tehát Micheller Myrtill franciatanár és jazz-énekművész?
– A Bergendy Szalonzenekar volt az első profi együttes az életemben, melynek tagja lehettem. Hasznos időszak volt, hiszen sokféle stílust megtanultam. Ami a naivitást illeti: tizenhárom év telt el azóta, s talán már nem jellemző rám...

– Az viszont igen, hogy számos formációban vett részt, több mint negyven lemezen szerepelt vokalistaként, dolgozott Cserháti Zsuzsával, Hevesi Tamással, Zoltán Erikával, Lerch Istvánnal és másokkal. Szólóalbumai mégis csendben jelentek meg. Miért?
– Sosem volt menedzsmentem, amely foglalkozott volna a lemezeim népszerűsítésével. Önerőből pedig nem tudtam többet tenni, bár a mostani, harmadik szólóalbumom megismertetéséhez sok baráti segítségre számíthatok.

– A Save The Last Dance For Me című albumát magánkiadásban jelentette meg. Talán nem kellett a nagy lemezkiadóknak?
– Több helyre elküldtem, elismerték ugyan a minőségi zenei anyagot, de közölték, kiadása nem fér bele a költségvetésükbe.

– Visszautasították, miközben bekerült az ötven legsikeresebb magyar fiatal mezőnyébe. Hogy van ez?
– Nem szerepelek annyit a médiában, hogy a lemezemtől üzletet reméltek volna.

–Talán, ha mégis celeb lenne...
– Szerencsére nem vagyok az. A kultúráról szóló műsorokba szívesen elmegyek. Tudom, hogy a nevem és a zeném még nem eléggé ismert, talán az is baj, hogy nem magyarul énekelek, de azt gondolom, ezeket a zenéket eredeti nyelven kell előadni. Az új lemezre például Beatles-, George Michael-, Stevie Wonder- és Peggy Lee-dalokat választottam feldolgozásra, melyek különböző táncos lüktetésben szólalnak meg. Tehát van rajta bossanova, bolero, cha cha, salsa, tangó, swing lassabb és gyorsabb tempóban, de még reggae is.

– A popzene kicsit snassz lenne a nemzetközi jazz-énekversenyeken elért helyezései után?
– Kedvelem a popzenét is, számomra az igényes popmuzsika legalább olyan jó, mint az igényes jazz. A Meseautó című film újraforgatott változatának zenéjét én énekelhettem fel, de sajnos ennek a lemeznek a terjesztésével gondok voltak, így aztán nincs hosszú utóélete. A szívem csücske mégiscsak a klasszikus jazz, mert ez a műfaj engedi meg a legtöbb improvizatív megnyilvánulást, amitől a zenei megszólalás igazán személyes lesz.