Lisimba

Én úgy tanultam és tanítottam, hogy az aki személyre, tehát emberre vonatkozik. Mivel korábban csak kevésbé igényes nyelvi környezetben találkoztam a jelenséggel, tudáshiányként értékeltem. A Kossuth rádió egyik idei januári műsorában azonban két, legalább egyetemi végzettségű szakember beszédében is ilyeneket hallottam: »a kutya, aki …«, »a pillangók, akik…«. Levelemhez egy nyomtatásban is megjelent példát is mellékelek. … Ha egy nyelv külön szóval képes kategorizálni: aki, amely, ami, ezzel egyúttal értékrendet is felállítva: ember, állat, tárgy stb., akkor ne tegyen senki egyenlőségjelet ember és állat közé!”
A nyomtatásban is megjelent példa egyik bulvárlapunkból való. Ott ezt olvashatjuk: „Világszenzáció! Fagyasztott hímivarsejtből fogant meg az a pici rinocérosz, akit ötvenkilós súllyal hozott világra Lulu (27), a fővárosi állatkert népszerű vízilova.”
Az olvasónk által megfogalmazottakat magam is megfontolásra, sőt megszívlelésre érdemesnek tartom. De azért hozzá kell tennem: a régi nyelvben és a népnyelvben nemcsak személyre utalva fordul elő az aki névmás, hanem más élőlényre vonatkoztatva is. Nem ismeretlen ez a huszadik század népi íróinak nyelvében sem. Veres Péter Szüreti fürt című munkájában például ezt olvassuk: „irigyeltem a nyulat, aki úgy tud futni, ahogy én soha”.
Persze, köznyelvi használatra én is a nyulat, amely formát ajánlom, s olvasónk rádióbeli példáinak megítélésében is vele értek egyet. Amikor azonban azt látjuk, tapasztaljuk, hogy az állatvédők és az állatbarátok kedvenc állataikat szinte emberi értékekkel ruházzák fel, megszemélyesítik, hozzátartozójukként szeretik, úgy érzem, ezt a szeretetüket tiszteletben kell tartanunk, örülve, hogy a nyelvünk ennek érzékeltetésére is lehetőséget ad.
Ha az állatnak egyedi neve is van, a megszemélyesítés ténye még nyilvánvalóbb. Nem véletlenül írt Arany Toldi Miklós Rigó nevű lováról így: „A Rigó sem az volt, a ki tegnap este”. S noha a bulvárlapból idézett részt olvasva az előtt értetlenül állunk, hogy az ötvenkilós utódját világra hozó Lulut a lap orrszarvú helyett vízilónak nevezi, a pici rinocéroszhoz igenis nagyon jól illik az aki névmás, hiszen a „kis” állatnak közönségszavazás alapján már saját neve is van, az, amely már cikkem élén is ott díszeleg: Lisimba!