
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Négy díjat is kapott az elsőfilmes Pater Sparrow a 40. Magyar Filmszemlén. A sikerrel bemutatkozó rendező álneve Verebes Zoltánt rejti. Megvan az oka, hogy rejtőzködik. Amint Verebes Linda színésznőnek is. Mindkettőjük apja Verebes István.
Nem hittem, hogy a vasárnapi Napkeltében a műsorvezető Lakat T. Károly falhoz állítja négy elsőfilmes vendégének egyikét, Pater Sparrow-t, miért álnéven éli filmes életét. Nyilván megbeszélték, ne kerüljön szóba, hogy Pater Sparrow nem más, mint Verebes Zoltán, a Napkelte egyik műsorvezetőjének, Verebes Istvánnak elsőszülött fia. Az is bizonyos, hogy ha nem közvetlen kollégája gyermekéről van szó, ez lett volna az első kérdése. Miközben Verebes Zoltán a saját tehetsége címén került a műsorba, az ő filmje büszkélkedhet a díjak négyesfogatával, mellesleg, az 1 kapta a legtöbb elismerést a szemlén. A játékfilmes zsűrit – Mészáros Mártát, Ragályi Elemért, Zsigmond Vilmost – persze nem érdekelte, hogy Veréb atya ki fia, ki borja, nekik elég volt a kilencven perces mozgókép a díjra érdemesítéshez.
Verebes Zoltán azonban, megtapasztalva, hogy édesapja eléggé megosztó személyiség, semmit asem bízott a véletlenre. A látszatát is el akarta kerülni annak, hogy legyenek, akik úgy gondolják, a papa népszerűségének, esetleges befolyásának, haszonelvű kapcsolatrendszerének köszönhetően készíthet csak filmet. Mert ez egy ilyen ország. Nem számít, hogy Londonban azt sem tudják, ki az a Verebes István, nem számít, hogy az ottani művészképző főiskolán nem Pater Sparrow, hanem Verebes Zoltán neve került a production designer és az art director diplomájára, itthon mintha csak azt néznék, ki a papa – gondolhatta filmes bemutatkozása előtt a rendező. Ráadásul nem feledhette, ami egy éve történt. Miután kiderült, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány magasnak számító, kilencven millió forintos támogatást ítélt a filmjének, azonnal támadni kezdték az édesapját, mondván: Verebes István lobbizott ezért a pénzért. A műsorvezető-rendező, bár nem tudta, hogy a cikkírók mivel bizonyíthatnák ezt a lobbizást, válaszként közhírré tette, mennyibe kerültek a fia londoni filmes tanulmányai.
– Büszke vagyok, hogy előteremthettem ezt a harmincmillió forintot, miközben kint élő barátaim segíthették volna a fiamat Angliában – nyilatkozta akkor. – Tudom, óriási összeg ez ahhoz képest is, hogy a magyar rádióban, televízióban, színházban milyen fizetések vannak. Ha ezt a pénzt kaszinókban játszom, vagy thaiföldi bordélyban költöm el, tabutéma lenne, de így nem tudom, miért ne beszélhetnék róla.
Hozzátette: tisztességtelenség, hogy megosztó személyiségének a gyermekei isszák meg a levét. Till Attila is kapott támogatást első filmjéhez, Alföldi Róbert szintén, az ő esetükben a papát, miért nem emlegették? Miközben Alföldinek, ha filmet akar forgatni, szerinte is jár ez a támogatás. Elmesélte, hogy Sinkó László, a fia filmjének egyik főszereplője tíz percig beszélt arról, milyen különleges élmény volt számára rendezőként a fia. Emberséges hangulatban folyt a munka, a stáb is jó véleménnyel volt róla: megállították, gratuláltak a fiához.
Lánya, Verebes Linda mögött is gyakran összesúgtak a színésznői pályája elején: ő „a Verebes” lánya. Háromszori próbálkozás után sem sikerült bejutnia a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, s ekkor talán az ő fejében is megfordult, hogy nevet változtat. Mégsem tette, nagy önbizalmat jelentett neki, hogy a felvételi rostákon mindig ott volt az utolsó harminc jelentkező között. Mégsem vették fel, s úgy határozott, dafke is bizonyítja, alkalmas a színészi pályára. Akkoriban azt is beszélték, hogy Verebes Lindát azért nem vették fel, mert édesapja bírálta a színiegyetem képzési módszereit.
Verebes Zoltán egyenesen Londonba ment, ahol legkisebb támadási felületet is elháríthatta, s ahol kitűnőre minősítették mindkét diplomáját. Hazatérése után mégis az álnév mögé bújást választotta, amit kétségtelenül könnyebben ejtenek majd ki az esetleges külföldi filmfesztiválokon. S bár a szakmában mindenki tudja, kit rejt a Pater Sparrow, s minél többet nyilatkozik majd a filmjéről, s minél többet írnak róla, annál kevésbé lesz rejtjeles a személyisége. E díjeső után azonban talán már nincs is értelme a bújócskának, e védekezésre épített kis csalásnak.
Pater Verebes 1 című filmjében van egy Valóságvédelmi Hivatal, melynek ügynöke a paranormális csalások leleplezéséről híres...
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu