
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

A Varga Katalin című brit–román–magyar film kiemelkedő művészeti teljesítményéért Ezüst Medve díjat kapott az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. De ki az a Varga Katalin?
A berlini filmfesztivál zsűrije a két magyar hangmérnök, Erdélyi Gábor és Székely Tamás munkáját emelte ki. A filmet a brit Peter Strickland rendezte, aki jelenleg Budapesten él, 35 éves és angol nyelvet tanít. Családi örökségét áldozta a forgatásra, s viszonylag csekély költségvetésű alkotása bemutatása iránt máris több ország érdeklődik.
A Varga Katalin, az Erdélyben játszódó mű egy bosszú történetét mutatja be. A nő évekkel később torolná meg egykori megerőszakolását. A balladai hangulatú alkotás szereplői erdélyi magyar színészek, az operatőr Győri Márk. Egyfajta időutazás is a film: néha úgy érzi a néző, mintha a 19. században járna, a lovas kocsik, a földutak világában, ám a Hargitán egyszer csak megszólal a mobiltelefon. A csendnek is főszerep jutott a filmben, ez a feszültségteremtés eszköze, bár közben felcsendülnek magyar és román népdalok is.
Erdélyi Gábor, aki átvette a díjat így nyilatkozott: "Ez a csend talán sokkal erősebb, markánsabb, mint egy harsogó filmzene."
A Tilda Swinton Oscar-díjas brit színésznő elnökletével működő nemzetközi zsűri egyébként egy perui filmnek adta a fődíjat, az Arany Medvét. A The Milk of Sorrow szintén dráma, s ugyancsak a nők elleni erőszak témáját boncolgatja. Meglepetést okozott a második fődíj is, hiszen a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét a fiatal és rendkívül tehetséges iráni Asghar Farhadi kapta a hagyományok hatalmát ábrázoló társadalmi drámájáért.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu