Koltai Lajost terveiben szerepel Julia Roberts

Egy dzsessz muzsikus, aki látja, amit játszik. Egy plasztikai sebész, aki színésznők szépítése után háborús sérülteket hoz vissza az életbe. Koltai Lajost, a világhírű operatőr-rendezőt ez a két téma foglalkoztatja mostanában. Nemzetközi sikert hozó rendezései – a Sorstalanság és az Este – után sorra kapja a forgatókönyveket, s bár egyszerre sok mindenen dolgozik, egy angol film forgatása került augusztusra testközelbe.

KultúraCsontos Tibor2009. 04. 23. csütörtök2009. 04. 23.

Kép: Koltai Lajos filmrendező, operatőr. 2007.05.29. Fotó: Bohanek Miklós

Koltai Lajost terveiben szerepel Julia Roberts
Koltai Lajos filmrendező, operatőr. 2007.05.29. Fotó: Bohanek Miklós

– Első amerikai rendezésének, az Este bemutatója után mivel kecsegtették?
– A filmet gyártó Focus Features elnöke azt mondta, ideje már leülni egy ebédre New York-ban, hogy koccintsunk végre a filmre. Tudtam, hogy már keresik a legújabb, nekem való forgatókönyvet. Úgy tartanak számon, hogy drámai beállítottságú vagyok, az embermesék érdekelnek. Egyedüli magyarként időközben tagja lettem az Amerikai Rendezők Társaságának, ami azt is jelenti, hogy a következő amerikai filmemre a kontraktust az amerikai rendezőkre érvényes szabályok szerint lehet majd megkötni.

– Talán már abban a helyzetben is van, hogy nemet mondhat egy-egy felkérésre?
– Volt egy szép történet arról az emberről, aki a vietnami háború idején bekopogott az amerikai családokhoz, hogy elmondja, a fiuk meghalt a harcokban. Nem gondolom, hogy magyarként az egyik legkényesebb amerikai erkölcsi kérdésről nekem kellett volna erről filmet forgatom, és kimondani az igazságot. Szép, amit állítasz, jegyezték meg, de ezt mégis neked kellene megrendezned. Hiába ismételgették, hogy ez az én filmem lett volna, nem vállaltam. Ajánlottak egy másik történetet, melyben a főszereplő Julia Roberts lenne. Afrikában játszódó, szép és tragikusan végződő filmterv, mindenféle konkrétum nélkül. Szóval, elindult valami, gondolom, máris sokat tett pályám további alakulásáért a Sorstalanság, s vélem, még inkább így lesz az Estével.

– Így lett?
– Túl sok mindenen dolgozom egyszerre. Néhány napja dőlt el, hogy rendezhetek egy angol filmet, amely egy dzsesszmuzsikusról szól, aki látja azt, amit játszik, de ez valóban csak a távoli jövő.

– És rendezőként mivel biztatja önt a közeljövő?
– Amihez közelebb állok, az egy második világháborús film, ami a német-angol légi háború idején játszódik, s azokról a katonákról szól, akik súlyosan megsebesültek e csatákban. Olyannyira, hogy el akarnak búcsúzni az élettől. Mindegyikük kapcsolatba kerül egy valóban létezett orvossal, plasztikai sebésszel, akit a háborús események miatt rendeltek ebbe a kórházba, s aki korábban színésznők megszépítésével foglalkozott. Most azonban igazi feladatot kapott: megégett fiatalembereket kell visszaadnia az életnek. Kitalál nekik egy speciális kórházat, hogy újrateremtse azokat, akik már korábban is emberek voltak. Nagyon szép történet, amelyek mindig is vonzottak. Remek a forgatókönyv is.

– Az Estében világsztárokkal dolgozott. Ezúttal is számíthat nagy nevekre?
– Egy nagyon nagy színész mondott igent a főszerepre. Nem árulhatom el, hogy ki ő, mert hasonló esetekben már többször pórul jártam, amikor a forgatás kezdete előtt megszellőztettem egyes szereplők nevét. Mostanában a partnerei megtalálásán dolgozunk. S augusztusban indulhat a forgatás!

– Arról is szó volt, hogy egy Angliában élő magyar író regényét viszi filmre.
– Valóban terveztük, hogy filmet forgatunk Tibor Fischer Under The Frog, vagyis A béka feneke alatt című írásából. S milyen érdekes: a minap kérdezte ugyanezt egy amerikai producer, hogy miképpen alakul a kapcsolatom ezzel az írással, hiszen a könyv megfilmesítése már korábban nyilvánosságot kapott. Nem sikerült a pénzt összeszedni rá, színészeket sem találtunk, nem voltak meg a megfelelő arcok, másrészt úgy gondoltuk, hogy nem kellene most egy újabb filmet készíteni 1956-ról. Főleg azután, hogy egy pályázat nyomán az ötvenedik évforduló idején több produkciót is forgattak erről az időszakról. Magam sem gondolom, hogy szerencsés lenne ugyanabból a tortából további szeleteket kínálni a nézőknek. Pihentetjük az ötletet, igyekszünk megfelelő körülményeket teremteni hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!