Nincs bocsánat

A történet – Barnhard Schlink regénye nyomán – valójában nem a holokausztról szól, hanem a németek bűntudatáról. (Talán jobb is lett volna, ha nem amerikaiak filmesítik meg.) Tehát: 1958, Németország. A 15 éves Michael (David Kross remeklése) megismerkedik a nála húsz évvel idősebb kalauznővel. Szenvedélyes viszony alakul ki köztük, amit megfűszerez, hogy Hanna kérésére a fiú klasszikus művekből olvas fel az ágyban. Michael beleszeret a szűkszavú, kissé mogorva, egyszerű nőbe, akiben van valami megfejthetetlen titokzatosság. Egy szerelmes nyár után egyszer csak a nő eltűnik. A joghallgató Michael nyolc év múlva látja viszont, egy tárgyalás vádlottjaként. Kiderül, hogy Hanna egy Krakkó melletti láger őre volt, és kétszáz emberélet terheli a lelkét, mert nem engedte ki őket egy égő templomból. És míg a bíró előtt rejtve marad, a fiú számára megvilágosodik a nő másik nagy titka is…
A filmben a különböző idősíkok keresztezik egymást. Legszebben megoldott a kamasz fiú és az érett, hallgatag nő szerelmének nyara. A későbbi időszakban már itt-ott gondunk van a hitelességgel. Hanna például a tárgyaláson már-már a debilitásig naiv. És nehéz elfogadni Michael kitartó szeretetét a háborús bűnös iránt, különösen úgy, hogy a nőben nyoma sincs a bűnbánatnak. A néző a moziból kijőve még napokig rágódik rajta, keresi az érveket pró és kontra – és ez már önmagában jelentős érdeme a filmnek.