Megnyugtat a cselló apja

Akaposvári születésű, ma már bécsi hegedűművész egy kolostorban hallotta először a viola d’amore lenyűgöző hangját. Rögtön tudta, hogy ez az a hangszer, ami a legjobban illik hozzá, s ezt a hangzást szeretné ő is a hegedűjén megtalálni. A viola d’amore. tulajdonképpen a cselló apja, egy nagyon régi hangszer, melyet a mai modern zenekarok méltatlanul szorítottak háttérbe. Bach még játszott csellón és viola d’amorén is, és egész zeneműveket írt erre a hangszerre.

– A diploma megszerzése után úgy gondoltam, nem tudok még eleget ahhoz, hogy tanítsak, ezért inkább különböző zenekarokban kezdtem el játszani – meséli Urbanetz Víg Margit. – Bejártam egész Európát, végül Bécsben kötöttem ki, a Rádiózenekarnál. A kollégák hamar befogadtak, a magyar zenészeket mindenütt szeretik. Harminchat éven át játszottam a zenekarban, Bécsben mentem férjhez, ott neveltem a fiamat.

Amíg a gyermek kicsi volt, házukban rendszeresek voltak a gyerekkoncertek. A fiú, anyja nyomdokain haladva ma már ismert zenész, több nemzetközi versenyt is megnyert. Az alkalmi zenélések Bécsben abbamaradtak, Kaposváron azonban hat éve rendszeresek a zenei estek. Kezdetben csak a barátoknak játszottak, az idén azonban nyilvánossá tették a műsorokat, bárki megnézhette, aki kedveli a régi muzsikát.

Margit asszony ugyanis a régi zene megszállottja. Kétszintes családi házában gyakran csendül fel barokk és reneszánsz dallam. A vén diófa árnyékában, a hatalmas lugas ölelésében finom bor és aprósütemény is dukál a jó zene mellé.

– Szeretnék örömet okozni az embereknek, megmutatni nekik, mit jelent valójában a zene, amely mindenkiben benne van, csak meg kell találni – mondja a művésznő, aki szívesebben foglalkozik kezdőkkel, mint képzett diákokkal. Csodálatos dolog elindítani valakit a zenei pályán, figyelni, irányítani a lépéseit.

Saját kamaraegyüttesével sok helyen szerepelt már, s ha a darab úgy kívánja, vendégművészeket hív – Kaposváron például francia és német előadók is felléptek.

– Igazi örömzene a miénk, mellyel nemcsak magunkat, ha¬¬nem mindenkit szeretnénk megajándékozni – árulja el Urbanetz Víg Margit. – Az én édesanyám folyton énekelt, bármit csinált, nótázott közben. Apám a dalárdába járt. Úgy nőttem fel, úgy telt az egész életem, hogy mindig volt körülöttem zene. Ez boldoggá tesz, és azt szeretném, ha más is boldog lenne tőle. A régi zene iránt most nagy a kereslet. A mai rohanó, stresszel teli világban ez megnyugtat, kikapcsol, lehetőséget ad a befelé fordulásra. Ezért, ahová hívnak, megyek és játszom. Legyen az Bécs vagy Kaposvár, a zene mindenhol ugyanúgy szól és ugyanazt jelenti.