Kultúra
Elképesztő összegért talált új gazdára ez a római érme

A régészek első becslése alapján a szobor i. e. 331 és 323 között készülhetett. A rejtélyes antik márványszobor ügyében nyomozást indított a görög rendőrség.
Antik márványszoborra bukkantak Szalonikiben egy kuka mellett, fekete műanyag szatyorban – közölte szerdán a görög rendőrség, írja az MTI.
A közlemény szerint a 80 centi magas és 25 centi széles, fejnélküli mellszobrot egy 32 éves férfi találta meg és jelentette a rendőrségen.
A régészek első becslése alapján a szobor az időszámításunk előtti hellenizmus korából származik, i. e. 331 és 323 között készülhetett. Hozzátették, hogy a szervezett bűnözés elleni csoport az eset körülményeinek vizsgálatára nyomozást indított, a szobrot pedig először laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá, majd utána adják át a régészeknek, hogy véglegesen meghatározzák a korát, és felmérjék a fizikai állapotát.
Kultúra
A régészeti lelőhelyekben gazdag Görögországban rendszeresen bukkannak rá antik műtárgyakra az építési munkák során, ezért az így előkerülő műtárgyak folyamatosan célpontjai az illegális műkincskereskedelemre szakosodott, szervezett bűnözői csoportoknak.