Hogy megálljon az idő

Egy régi Kékes televízióban többek között Bartis Attila vall naplóírási szokásairól. Kiderül, hogy számára a naplóírás kríziskezelési technika, sorait nem az olvasóinak szánja, számára nincs irodalmi jelentőségük, mégis ragaszkodik hozzájuk. Míg Márai Sándor egyenértékűnek tekintette a feljegyzéseit és a szépirodalmi műveit,­ addig Kassák Lajos és Lengyel József inkább csak lehetséges szépirodalmi alkotások csíráit látta személyes jegyzeteiben. Fodor András szerkeszthetetlennek és emiatt művészietlennek tartotta őket. Füst Milán azzal az instrukcióval indította korai naplófüzeteit, hogy „Halálom esetén elégetendő!”, ám néhány év elteltével már egyenesen életműve csúcsának nevezte sokszorosan átdolgozott naplóját. Láthatjuk, hogy az író, a napló és az életmű viszonya rendkívül változatos képet mutat. 

A PIM Kézirattárában található a magyar irodalom legendás naplóírói közül például Csáth Géza, Fodor András, Füst Milán, Cs. Szabó László, Szentkuthy Miklós, Lesznai Anna kéziratos naplója, de naplószerű feljegyzések, időszakosan vezetett naplók és határidőnaplók szinte minden hagyatékban fellelhetők. Kölcsey Ferenc az olvasmányait, Boncza Berta és Ady Endre a háztartási kiadásait jegyezte fel. Móricz Zsigmond a leányfalui kertjéről is vezetett feljegyzéseket.

Az érdeklődők láthatnak példákat álom-, olvasó- és útinaplóra is, továbbá megtekinthető Bethlen Pálné Kemény Krisztina gyermekei születéséről szóló feljegyzése 1790 tájáról, ami tulajdonképpen a babanaplók őse. Ezenkívül részleteket lehet hallgatni például Polcz Alaine hangosnaplójából: a pszichológus-író utazásait, gondolatait a nyolcvanas évektől rögzítette, a PIM gyűjteményében 113 magnókazetta található. Tandori Dezső az otthonában készített több száz kazettányi hangfelvételt. 

Sütő András nem szerénykedett: egy aranyos betűkkel, a nevével díszített kötetbe írt. Teljesen más attitűd Lázár Erviné, akinek megtette a lánya másodikos általános iskolai matematikafüzete, vagy Petri Györgyé, aki egy sima iskolai vonalasban engedett szabad utat a belső monológjainak. 

Kuriózumszámba megy, hogy Csáth Géza a korai, leginkább iskolai jegyeiről, nyári élményeiről, a nagymamánál tett látogatásokról és hasonlókról vezetett naplófüzeteiben titkosírást vetett be, mert tudta, hogy a mostohája olvassa. Későbbi naplói pedig tele voltak a rajzaival. 

Egy vonatfülkévé alakított térben Nagy László prémgalléros kabátja lóg, Szerb Antal naplójának könyvkiadása pihen a tárolón – megidézve azt az utazós miliőt, amiben a naplók jelentős része született. „Utazni, utazni, utazni, hogy minél többször találkozzunk az örök és változatlan dolgok rendjével: egy korai ébredéssel a Szajna fölött, egy vacsorával az Atlanti-óceán partján, egy borkóstolóval a Chianti-hegyekben. (…) Az élet úgy szép, ha száz piacon veszünk epret, s legalább öt nyelven kértünk már eszpresszót” – írta útinaplójában Cs. Szabó László. 

A kiállítás olyan naplórészleteket is összegyűjt, amelyek a nagy történelmi eseményekre reflektálnak, a látogatók különböző írói szemszögekből nézhetnek rá olyan eseményekre, mint az első világháború (Csáth Géza), a második (Radnóti Miklós), az '56-os forradalom (Veres Péter), a rendszerváltás (Karinthy Ferenc) vagy a Covid-járvány (Kemény István). Emellett olyan magántörténeti pillanatokról is gyakran írnak a naplóikban, mint a születésnapok, karácsonyok, újévi fogadalmak, kiállítás- és mozilátogatások. 

Tőzsér Árpád egy 2003-as bejegyzése pedig arra a mentálhigiénés motívumra mutat, ami a legtöbb írói naplóban megjelenik: „Amit leírok, attól kicsit megszabadulok!” Gáll István délelőtt naplót írt, „mert rosszkedvem akartam kiírni”. Karinthy Frigyes terápiás céllal írt első felesége, Judik Etel halála után, akárcsak Szabó Magda a férje, Szobotka Tibor elvesztésekor. „Muszáj naplót írni. Annyi minden ment veszendőbe az évek folyamán, amit már sohasem lesz módunk rekonstruálni” – fogalmazta meg az indíttatását Petri György. Illyés Gyula pedig azért írt, „hogy megmaradjon az élet. Hogy megálljon az idő. Illetve, hogy ennek is, annak is hiedelme keletkezzék bennünk”.