Kultúra
Nyolc év után újra látható a Manon a Magyar Nemzeti Balett műsorán

A Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett 12 estés vendégjátékon vesz részt április 2. és 6. között Tajpejben és Kaohsziungban a Pillangókisasszonnyal és A hattyúk tavával – közölte a Dalszínház az MTI-vel pénteken.
A Pillangókisasszony címszerepeit Sümegi Eszter, Kriszta Kinga és Létay Kiss Gabriella énekli, Boncsér Gergely és Pataki Adorján partnereként, míg A hattyúk tavában Melnyik Tatyjana, Yakovleva Maria és Lee Soobin, valamint Timofeev Dmitry, Scrivener Louis és Zhurilov Boris alakítja a főszerepeket. Mint írták, harminc év után történetének eddigi legnagyobb szabású tajvani turnéjára készül a Magyar Állami Operaház, amely első ízben mutat be operaelőadást a szigetországban.
A Dalszínház Kerényi Miklós Gábor 2000-es Pillangókisasszony-rendezését, míg a balettegyüttes Rudi van Dantzig és Toer van Schayk 2015 óta játszott Hattyúk tava-koreográfiáját adja elő hat-hat alkalommal a vendégjáték részeként.
Az előadások helyszíne a tajpeji nemzeti színház, valamint a Weiwuying – Kaohsziungi Nemzeti Művészeti Központ lesz. Az opera- és a balettegyüttes párhuzamosan lép fel a két helyszínen három-három alkalommal: április 2-án és 3-án a Pillangókiasszony Kaohsziungban, A hattyúk tava Tajpejben látható, ezt követően április 5-én és 6-án a Pillangókisasszony Tajpejbe, A hattyúk tava pedig Kaohiszungba látogat.
A tájékoztatás szerint a Magyar Állami Operaház 12 opera- és 9 balettszólistával, 23 énekkari és 60 balettművésszel, 10 balettnövendékkel és 40 fős műszakkal, az adminisztrációval, balettmesterekkel, kísérőkkel és a vezetőséggel együtt csaknem 180 fővel utazik Tajvanba.
Az operaelőadásokban Dénes István vezényletével tekintélyes helyi együttesek, a Kaoszhiungi Szimfonikus Zenekar (KSO) és a Tajpeji Filharmonikus Ifjúsági Zenekar működnek közre, míg a balettelőadásokat a Magyar Állami Operaház Zenekarának Hontvári Gábor dirigálásával rögzített felvétele kíséri.
A Magyar Állami Operaház művészei először 1991-ben vendégszerepeltek Tajvanon, akkor a társulat egy tucat balettművésze hatállomásos turnén lépett el Seregi László Változatok egy gyermekdalra című koreográfiájával, valamint klasszikus és modern pas de deux-kkel. Ezt követte a balettegyüttes 1995-ös Hong Kong-i és tajvani vendégjátéka, amikor Seregi Szentivánéji álom című darabját három este láthatta a tajpeji közönség.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu