Katonaruhák a jégszekrényből

Hódmezővásárhely szívében, egy szépen felújított polgári házban őseinek tárgyi emlékei között él a 62 esztendős Meszlényi-Dezső Péter. Már a bejáratnál van mit megcsodálni, s ahogy haladunk a lakás belsejébe, csak kapkodjuk a fejünket, annyi kincs tárul a szemünk elé. A ruhafogason katonai egyenruhák, zubbonyok, a nappali falán fegyverek, kardok, szablyák, egy kis vitrinben kitüntetések, érmek, rangjelzések sorakoznak katonás rendben, a ház másik részében pedig egyéb családi relikviák, régi könyvek, néprajzi eszközök őrzik a múlt titkait. Mindegyik darabnak külön története van. 

Tele történetekkel 

– Családunk a Dunántúlról származik. A reformáció idején két ágra szakadtak a Meszlényiek, akik visszatértek a katolikus vallásra, maradhattak a birtokaikon, a többiek pedig egyfajta belső száműzetésbe kényszerültek, a töröktől felszabadított dél-alföldi területeken telepedtek le. Többen lovas kocsikkal vágtak neki az útnak. A mieink büszkék voltak arra, hogy a nemesi címet II. Andrástól kapták, nem pedig a Habsburgoktól. Az őseim eleinte főleg állattartással foglalkoztak, majd az 1800-as évektől átváltottak földművelésre. Medgyesbodzáson volt az első tanyájuk, de mivel az a betyárok garázdálkodása miatt nem volt biztonságos vidék, elköltöztek a szentesi út környékére. Nem tartoztak a leggazdagabbak közé, inkább erős középosztálybeliek voltak. Dédapám minden gyerekére ötven holdat hagyott. Nem mindenki élt mezőgazdaságból, a rokonságban többek között volt szolgabíró, állomásfőnök, hivatásos katonatiszt, MÁV-főtanácsadó, jogvégzett emberből lett csendőr és metróépítő munkás is.

Meszlényi-Dezső Péter kifogyhatatlan a történetekből. A romániai­ Petrozsényban született anyai dédapja és nagyapja jól ismerte a később miniszterelnökké, majd államfővé avanzsált Petru Grozát, akinek édesapja a Retyezát-hegységben szolgált görögkeleti parókus lelkészként, és a legnagyobb téli zimankók idején a kisdiák Groza náluk lakott, egy ágyban aludtak. A történelem aztán rossz irányba fordult, nincsenek dicsőséges emlékeik a háborús évekről. Majd amikor a nagyapjáék már Hódmezővásárhelyen laktak – órás- és látszerészüzletük volt –, 1948 telén egy napon megállt a bolt előtt egy fekete autókból álló konvoj. Azokban az időkben ez nem jót jelentett. Nagyanyja összecsomagolt néhány szükséges dolgot, ami jól jöhet, ha letartóztatnák. Szerencsére ez nem következett be, ugyanis a fekete autók egyikében Petru Groza ült, aki azért szakította félbe a magyar főváros felé tartó útját, hogy találkozhasson gyerekkori cimborájával. 

– Gondolkoztam azon, hogy érdemes lenne ezeket a sztorikat írásba foglalni. Gyerekkoromban sokat tartózkodtam a nagyszüleim belvárosi házában. Akkoriban rajtuk kívül még hat lakó volt az épületben, egy konyhán és egy fürdőszobán osztoztak. Volt köztük olyan is, aki rendszeresen tudósította a Kádár-titkárságot az itteni hangulatról. Névnapokon, ünnepeken, disznóvágáskor úgymond tátott szájjal hallgattam a rokonság elbeszéléseit. Például azt, hogy ükapám öt forintért megvette egy árlejtésen (ma árverésnek mondjuk) az ótemplom tornyában elhelyezett város puskáját, amivel a toronyőr tűz esetén lövéssel jelzett és kitűzött egy piros zászlót, hogy melyik irányba induljon a lakosság tüzet oltani. 

Mindegyik tárgy fontos 

Az idő múlásával a tárgyak többsége Meszlényiék padlásán kötött ki, illetve néhányuk elkallódott. A rokonok ingatlanjainak államosítása és kiürítése után a fuvarosok ugyancsak náluk dobálták le a bútorokat, így kerültek egy kupacba több generáció tárgyi emlékei, miközben a családi iratokat napokig hordta a szél. Benn, a házban az egyik szekrény tetején szőnyegbe csavarva várta felfedezését az az 1842M típusjelű, Augustin-rendszerű gyalogsági puska, ami az 1848/49-es magyar szabadságharchoz kötődik. A katonatisztektől származó egyenruhákat egy kezdetleges jégszekrénybe rejtették el, nehogy valaki megtalálja őket. A fegyverek, kardok, alabárdok, szablyák egyike-másika az udvaron lévő, tizenhat méter mély ásott kút vastag sártemetőjéből került elő, amikor 1977-ben a vízforrást megpróbálták használhatóvá tenni. Ezek nem antik darabok, német kovácsok munkáját dicsérik. A millennium idején egy szegedi vendéglő falát díszítették, onnan kerültek a vásárhelyi kávéházba, majd annak bontásakor az egyik családtaghoz. Hogy egy részüket átmentsék jobb időkre, beledobálták a kútba. Találtak itt egy szegecselt láncinget is, ami annyira rozsdás és összetöpörödött volt, hogy nem sikerült megmenteni. Nem úgy a középkorban jellemző udvari lovagi páncélt, amit egy jó barát restaurált, és szívességből néhány lovagi sisakot is ajándékozott a gyűjtőnek. 

– Hogy mit tartok a legértékesebb darabnak? Nehezen tudnék választani, mindegyik fontos számomra. A tárgyak közül említhetném ükapám gondolkodószékét, dédapám pipáját, nagybátyám egyenruháját is. Patinás az a családi hagyatékból származó, 1792-ben kiadott könyv is, amit egyik felmenőm – aki nemesi felkelőként részt vett az 1809-es győri csatában – hozott haza. „A kontra­gal­likus insur­gencióból hozám eme könyvecskét…” – így kezdődnek a kézzel írott sorok a lovak, szarvasmarhák, juhok, sertések betegségeiről és azok gyógyításáról szóló vaskos kötet első lapján. Mint kiderült, az említett esemény a franciák elleni lázadásra, a napóleoni háborúk egyetlen, a Magyar Királyság területén lezajló ütközetére utal. Nagyanyám után én is féltve őrzöm azt a kávésbögrét, miből állítólag Kossuth Lajos itta a kávét vásárhelyi látogatása során. Családunkat büszkeséggel tölti el, hogy a híres történelmi személyiségnek köze van a nemesi famíliánkhoz: Kossuth felesége Meszlényi Terézia volt, legfiatalabb húgát, Kossuth Zsuzsannát pedig Meszlényi Rudolf vette nőül.

Így érzi jól magát 

Meszlényi-Dezső Péter sem mú­zeum­nak, sem gyűjteménynek nem nevezné kollekcióját, azt viszont elismeri, hogy csakis ebben a különleges miliőben érzi jól magát. Ha valaki kíváncsi rájuk, előzetes egyeztetés alapján szívesen megmutatja neki. Magáról annyit árul el, hogy a mentőknél dolgozott, végigjárta a ranglétrát, utoljára a szegedi mentésvezetésnél volt alkalmazásban, mígnem súlyos immunbetegsége miatt leszázalékolták. Nem sokkal utána tanyájára tartva autójával balesetet szenvedett. Azóta fizikailag kevesebbet bír, de a történelmi és családi múlt, illetve a régi tárgyak iránti szenvedélye semmit sem változott.