Kultúra
Száz éve született Nemeskürty István, emlékbélyeget bocsátottak ki a tiszteletére

Tematikus bélyeg kibocsátásával ünnepli Kovács Kati énekesnő pályafutásának 60. évfordulóját a Magyar Posta Zrt. Kovács Kati június 13-án az MVM Dome-ban életműkoncertet tart.
Kép: Kovács Kati énekesnő mutatja az első napi borítékot a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dalszövegíró pályafutásának 60. évfordulója alkalmából készült bélyeg kibocsátásán a Benczúr Ház Rendezvényközpontban 2025. május 27-én, Fotó: Kovács Attila, Forrás: MTI
„Ez a bélyeg a magyar kultúra, és egy hat évtizedes, páratlanul gazdag könnyűzenei életpálya előtt egyaránt tiszteleg. Kovács Kati dalai nemzedékek életének váltak részévé” – hangsúlyozta a keddi eseményen Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke.
Kiemelte, hogy az énekesnő, aki az 1965-ös Ki mit tud?-on tűnt fel, egyedüliként nyerte meg három alkalommal a Táncdalfesztivált, és eddigi pályafutása során 116 hazai és 25 külföldi önálló albumot készített, ami rekordnak számít a magyar előadóművészetben.
A kedden forgalomba bocsátott bélyeg ötezer példányban készült, és 2100 forintos áron vásárolható meg. Az első napi boríték bal oldalán a művész portréja látható, a jobb oldalon pedig az első napi bélyegző, az életműkoncert logójával, helyszínével és időpontjával. A bélyegív Zsólyomi Norbert fotói alapján, Benedek Imre grafikusművész tervei szerint készült.
„Lenyűgöző számomra, hogy az MVM Dome-ban tíz hegedűs és egy fúvós kvartett is ott lesz velem a színpadon. Ekkora közönségnek már énekeltem, de ilyen nagy arénában most első alkalommal lesz önálló koncertem” – mondta Kovács Kati az MTI-nek.
Az énekes több mint 580 dalt adott elő az elmúlt évtizedekben, korábbi interjúkban mások mellett az Add már, uram, az esőt!; a Rock and rollert; a Ha legközelebb látlak-ot; az Úgy szeretném meghálálni-t; és a Nálad lenni újra jó lenne című dalt említette legkedvesebb számai között.
A legnehezebb, hogy a sok siker közül melyik kerüljön be a műsorba, és melyik maradjon ki. Sokan együtt állítottuk össze az est dallistáját Kovács Felicián, a zenei koordinátor vezetésével, és volt olyan szám, amihez ragaszkodtam. Néhány olyan dal is lesz, amelyet felvettünk már lemezre, de élőben még soha nem adtam elő. Az elmúlt hetekben előfordult, hogy éjjel arra riadtam fel, hogy ezek szövegeit mondom
– mesélte Kovács Kati.
Kultúra
Az énekesnő az MTI-nek arról is beszélt, hogy nem tervezi abbahagyni a koncertezést, sőt, olyan helyekre is eljut az élő műsorával, ahol korábban még nem járt.
A Kossuth- és Liszt-díjas Kovács Kati több mint hatvan dalának maga írta a szövegét, és sikert aratott színésznőként is. Dalai Magyarországon kívül hat nyelven, tizenegy országban jelentek meg, számait lefordították cseh, francia, finn, olasz, spanyol és japán nyelvre is.
Az évtizedek során dalt írt neki mások mellett
szöveget Szenes Iván, Bradányi Iván, S. Nagy István, Adamis Anna, Sztevanivity Dusán vagy Demjén Ferenc.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu