Élvezetes, szórakoztató, pimasz és remekül megírt kisregény – így ajánlja Mario Vargas Llosa perui Nobel-díjas író Jacobo Bergareche rendhagyó levélregényét, szóval érdemes belevágni. Az újságíró főszereplő, Luis éppen egy válságot él át: bár 17 éve házas és viszonylag jó kapcsolatban van a feleségével, az elmúlt két évét mégis az dobta fel, amikor egy amerikai konferenciára érkezve három, illetve négy napot tölthetett egy szintén házas mexikói nővel, akivel azonban az év többi részében nem tartotta a kapcsolatot. Az elmúlt két évben mindössze hét nap – Luisnak ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy élete teljesen felboruljon.
Amikor a texasi Austinba készül egy konferenciára, az utazás csupán ürügy: igazából Camilával szeretne találkozni, ő az egyetlen, aki az utóbbi időben számít valamit az életében. Éppen indulás előtt azonban kap tőle egy üzenetet: „Hagyjuk ennyiben a dolgot, őrizzük meg az emlékét.”
Miután ugrottak az elképzelt tökéletes napok, a lesújtott Luis egy austini egyetemi archívumban keres menedéket. Véletlenül ráakad azokra a levelekre, amelyeket az amerikai Nobel-díjas író, William Faulkner írt a szeretőjének, Meta Carpenternek: „Lehet az embernek több élete, de egyszerre csak egyben lehet jelen, és csak akkor döbben rá, hogy van már neki egy, amikor hirtelen belecsöppen egy másikba, ami az övé lehetett volna.” E levelezést olvasva elindul benne valami. Luis felidézi saját szerelmi viszonyának emlékét, és elgondolkodik unalmas házasságán – de közben eltűnődik azon is, miképp lehetne úgy élni az életet, hogy minden nap fontos legyen.
Az élmény hatására Luis előbb egykori szeretőjének ír levelet, amelyben összefoglalja alig egy hétig tartó kapcsolatukat, és a Faulkner-levelek hatására képregényes és írott formában is elmeséli azt az egy közös napjukat, amelyet tökéletesnek tart. „Mikor megérkeztél, úgy éreztem, az életem egy hatalmas, konténerekkel teli teherhajó, egyik mérgező hulladékokkal, a másik lejárt szavatosságú ábrándokkal van megpakolva, a többi meg csordultig tele felelősséggel, aggodalommal, elnyomott vágyakkal. Egy elviselhetetlenül lomha hajó a túlságosan széles óceán közepén.”
Aztán a következő levél már a szeretőről mit sem tudó feleségének, Paulának megy, akinek előbb a házasságuk lassú kihűléséről mesél. „Tudom, a ránk váró napok nagy része nem áll majd másból, mint a házi feladatok átnézéséből, a reggeli gyümölcsjoghurtból, suliválasztásból, munkahelyekből, egy kis tévénézésből vagy olvasásból, amibe még éjfél előtt belealszunk; de az ajtót akkor is nyitva kell hagynunk, nem azért, hogy átéljünk egy jó napot, hanem hogy képesek legyünk együtt elképzelni, mi várhat ránk.” Majd arra keresi a választ, hogy nekik vajon volt-e igazi tökéletes napjuk, illetve arra, hogy mihez kezdhetnének egymással ezután.
Jacobo Bergareche sok humorral és remek elbeszélőkészséggel vonja be az olvasót a regényébe, amely feltárja mind az elsöprő szerelmi szenvedély, mind a kiüresedő hosszú távú kapcsolatok természetét. A regény 2022-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Különdíját. (Park Könyvkiadó)
