Három napig tartott a tánc

Egy remek táncház adta meg az alaphangot péntek este a Fonó Budai Zeneházban, amely másnap virradatig tartott. Aztán délelőtt tízkor nyitott a Budapest Sportaréna, s özönleni kezdtek a résztvevők, jöttek a fővárosból és vidékről, a Kárpát-medence minden tájáról. A hatalmas küzdőtéren elkezdődött az Aprók Bálja, majd délután már együtt táncolt minden korosztály – gyakorlott és kezdő táncosok. 

Eközben az emeleten, a Martin György Teremben zajlott a Kallós Zoltán-emlékév keretében, Fordulj, kedves lovam címmel megrendezett népzenei szemle ma még talán kevéssé ismert, de nagyon tehetséges zenekarok részvételével (címét az erdélyi magyar népzene- és néprajzkutatás legendás alakjának kedves daláról kapta), a Kodály Teremben pedig lemezbemutató koncertek követték egymást. Este a nagyszínpadon a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Martin György Néptáncszövetség gálaműsorát láttuk. A Muharay-gála szervezői ezúttal a velünk élő nemzetiségek zenei és tánckultúrájából, viseleteiből válogattak, a szövetség hagyományőrző csoportjai szlovák, német, román, cigány, rác és bukovinai táncokat mutattak be. Ekkor adták át a 2026-os Táncház Díjat az 1992-ben Kolozsváron alakult Üsztürü zenekarnak (az elnevezés Kallós Zoltántól való, az üsztürü a földbe szúrt ágas-bogas szénaszárító, szénatartó állvány neve), amely az esti táncházban ezúttal széki muzsikát játszott. S ezek után következett a Hagyományok Házában a hajnalig tartó éjszakai bál, szintén jobbnál jobb zenekarokkal. 

A vasárnap egyik legizgalmasabb eseménye a Tedd ki a pontot! XVII. Nemzetközi Legényesverseny és A te lábad fűzfavessző! VI. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Legényesverseny volt, több mint ötven résztvevővel. A Zsuráfszky Zoltán vezette zsűri és a közönség káprázatos produkciókban gyönyörködhetett. A két nap alatt számos zeneiskola és művészeti szakiskola programját láthattuk, hallhattuk, s mindenki kedvére kitáncolhatta magát. Óriási körökben járták a kólót az ötvenéves Kolo zenekar jubileumi koncertjén a délszláv népzene szerelmesei, a vasárnap esti bálban több százan táncolták együtt, fiatalok és idősebbek, a kalotaszegi, a mezőségi vagy a szatmári táncokat. 

Három napig tartott a tánc szinte szünet nélkül, s aki elfáradt, arra szebbnél szebb portékáival várt a népművészeti vásár – az eladók közül sokan határon túlról, főként Erdélyből jöttek –, a gyerekek népi ihletésű, ügyességet, memóriát fejlesztő játékokkal ismerkedhettek, s a különböző kézműves-foglalkozásokon is kipróbálhatták magukat. Közben a száraz torok is felfrissülést nyerhetett a Folk-kocsmában, ahol a nap előrehaladtával egyre emelkedett a jókedv. 

A tágas Sportaréna forgatagában találkoztak a régi barátok, s új barátságok születtek. A nagyszülőktől az unokákig mindenki jól érezhette magát – e sorok írója például a fia zenéjére, karján féléves Réka unokájával ropta a táncot. 

S mit is mondott Kallós Zoltán? „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.” Születésének 100. évfordulóján emlékezzünk rá: halhatatlan érdemei vannak abban, hogy Erdélyben, egy soha véget nem érőnek látszó diktatúrában új életre kelt a régi magyar táncház. S a mozgalom fél évszázaddal ezelőtt, átlépve a határokat, mára világhírűvé, nemzetünk egyik legnagyobb értékévé vált.