Ezermester gyűjteménye

Guszti bácsi immár 92 éves, és hetven éve lakik Halason. Itt is született, de a család aztán visszaköltözött Erdélybe, ahol édesapja erdőmérnök volt báró Kemény János erdőbirtokán, Palotailván.

– Erdélyből a háború miatt jöttünk 1917-ben Kiskunhalasra – mondja Erdész Gusztáv. – Itt laktak az anyai nagyszüleim, nagyapám a felsővárosi iskola tanítója volt. Apai nagyszüleim felvidékiek, apám erdőmérnökként több helyen dolgozott Nagy-Magyarország területén. Anyámat Szabadszálláson ismerte meg, majd amikor Erdélybe helyezték, nagyon megszerették mindketten azt a gyönyörű tájat. Román iskolába jártam, a román hadseregbe vittek be katonának. Mikor aztán Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, jelentkeztem rendőrnek, hogy elkerüljem a SAS-behívót. Az egyéves rendőriskola elvégzése után kérésemre Kiskunhalasra, a szülővárosomba helyeztek.

– Mit csinált a rendőrségnél?
– Mivel a román hadseregben rádiós kiképzést kaptam, a halasi kapitányság rádióadó- és vevő állomásának kezelője lettem. Mikor 1944 októberében a tisztek és a legénység nagy része Szombathelyre menekült, néhányan a Szálasiék által kihirdetett statárium ellenére itt maradtunk. Engem átvettek az új, demokratikus rendőrséghez, majd 1946-ban megbíztak a városi bejelenkezési iroda vezetésével. A nyilvántartásban addig országszerte káosz volt, a BM ezért bejelentkezésre kötelezte a polgárokat. A munkámért főkapitányi dicséretet kaptam, de attól kezdve, hogy megalakult az ÁVH, politikailag egyre inkább megbízhatatlannak minősítettek. 1952-ben elküldtek a rendőrségtől, ettől fogva 1977-ig, a nyugdíjazásomig segédmunkásként és betanított munkásként dolgoztam különböző helyeken.

– Hogyan teltek a nyugdíjasévek?
– Soha nem unatkoztam, mert engem minden érdekelt. Nem ijedtem meg semmilyen új dologtól, a famunkához és a vasmunkához kifejezetten jó érzékem van. A lakásomban a bútorok jó részét én készítettem el. Berendeztem egy kis műhelyt, ott bütyköltem egész napokon át. Itt, a környéken ezermesterként emlegettek. Méhészkedtem is, a méhek szeretete apai örökség. A Szabad Földhöz hasonlóan, amit mindig kedveltem, évtizedek óta olvasom a Méhészet című szaklapot is.

– A Szabad Földet miért szereti?
– A vidéki embernek nagyon jó ez a lap. Nekem is rengeteg jó tanácsot, ötletet adott. A kertészkedéshez szerintem egyenesen nélkülözhetetlen. Főleg ezekért a praktikus dolgokért vásároltam, és ma is ezért szeretem. 1991 óta minden számát félretettem, évek szerint kötegeltem szépen. Aztán nemrég arra gondoltam, hogy túl a kilencvenen odaadnám valakinek, aki nálam fiatalabb, s talán nagyobb hasznát veszi. Szanyi János kiskunhalasi olvasótársam, aki a lap karácsonyi számában közölt felhívásom után elsőnek jelentkezett, hatvanhét éves, és gazdálkodó, méhészkedő ember. Neki a régebbi példányok nincsenek meg. Én meg ezután is járatom a Szabad Földet...