Ezer fokon izzó varázs

Nagyvázsonyba a Kinizsi-vár vonzza a legtöbb látogatót. De ma már kevesen mennek el úgy, hogy ne ismerkednének meg a falu híres díszkovácsával, akinek a műhelye egyben bemutató múzeum.

LakóhelyemKeresztény Gabriella2010. 03. 07. vasárnap2010. 03. 07.
Ezer fokon izzó varázs

Cseng-bong az üllőn a kalapács az izzó kemence előtt. A szikár, keménykötésű, 55 éves Tarsoly László szüretkor használatos kampót kalapál, majd a folyékony ólmot formába öntve katonát készít nekünk. A vasat, magyarázza, ezer fokra kell hevíteni, az ólomnak elég háromszáz is, s a kis huszár 15 perc alatt kész. Ebben a műhelyben többmázsás, díszes ornamentikájú kapuk s pár dekás ólomkatonák is készülnek. Az ólmot ónnal ötvözi, így nem oxidálódik, és ezüstszínű lesz.

Itt aztán van mit nézni. A falra akasztott szerszámgyűjteményben puskagolyóöntő látható az 1800-as évekből, odébb pici fogó, amivel fogat húztak eleink borbélyai. Na és a középkori fegyverek! Kard, alabárd, viking kori fejsze, pajzs, harci csákány, ami a pajzsot is átlyukasztotta. Ezeket magának, „unaloműzésből” kalapálta, domborította a mester, néhányat meg a Kinizsi-vár hiányos gyűjteményének kiegészítésére. Az ólomkatonákról és a golyóöntőről eszünkbe jut A hazafi című amerikai film – ő is többször látta –, melynek főhőse bevetések előtt megölt kisfia ólomkatonáiból formált tűz felett golyót a puskájába.

Tarsoly László 1980-ban nyitotta meg műhelyét, s azóta már seregeket készített. Szeretetből, mert ha neki nem is ez az igazi kovácsmunka, a gyerekek erre áhítoznak.

– Egy Sümeg melletti faluból, Óhidról származom. Ide már a párommal jöttünk, hogy állást kapjak az állami lovasiskolánál, ahol 1989-ig – akkor megszűnt – sok ezer lovat megpatkoltam. Rengeteget dolgoztam. Minden felmenőm gazdálkodott, de az apósom kovács volt. Sajnos a téeszesítéskor mindenét „elrekvirálták”, úgyhogy a műhelyemet nulláról kellett indítanom. A legtöbb kovácseszközt megcsináltam magamnak. Óhidon élt egy kovács, Kálmán bácsi. Naponta jártunk hozzá, mert ólomból öntött nekünk katonákat. Univerzális mester volt: patkolt, ekét élezett, mindenhez értett, még pici, működő gőzgépmaketteket is készített. Ötévesen, a műhelyében úgy megfogott az ezer fok fölött lágyuló vas varázsa, hogy eldöntöttem, én is kovács leszek. A szakiskola után inaskodtam, kőszegi katonaként lovakat patkoltam. Tíz év gyakorlat után mehettem Győrbe mestervizsgára. Régen azonban, ha báloztunk a fiúkkal, elhallgattam a szakmámat, annyira lenézték. Egy falusi kovács? Ugyan! Patkol meg ekevasat kalapál. Pedig nemcsak ebből áll a mesterség. Most megint divatba jöttek a kovácsoltvas dísztárgyak, főleg ezt csinálom.

Bezzeg értékelte ezt a mesterséget Rozika, akit feleségül vett. A képzett könyvelőnő – ő végzi az összes papírmunkát – ma már formatervező is. Nagyon büszke párja zsűrizett munkáira, népművészeti kitüntetéseire, s arra, hogy bekerült a veszprémi Hungarikum Könyvbe. Hét éve alakították ki a Kovácsműhely Múzeumot, s a turista ma nemigen megy el úgy Nagyvázsonyból, hogy ne töltsön ott legalább egy órát.

– Egy melegvas-üllő nyolcvan évig bírja – tűnődik a mester. – Nehéz munka a miénk, de tán én is megérem ezt a kort, s míg tudom, ütöm a vasat...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek