Nem paradicsomi bérlet

Hatvan évvel ezelőtt még több mint egymillió ember élt tanyán, az ezredfordulón csupán az egyötöde. Az utóbbi években viszont lassú növekedés kezdődött, melynek egyik oka, hogy városban, falun sem könnyű boldogulni. A kiköltözés azonban rengeteg gonddal jár, s aki meggondolatlanul, könnyelműen vág neki a régi-új világnak, hatalmasat bukhat. Kellő alázat, igazi föld- és természetszeretet, igen sokrétű felkészültség és még némi szerencse is szükséges ahhoz, hogy valaki talpon tudjon maradni a tanyán.

Lajos István tízgyermekes kiskunfélegyházi mozdonyvezető és felesége jól tudta ezt, mégis – vagy tán éppen ezért – évekig készülődtek a nagy váltásra. Kenyérért már rég nem a boltba jártak, hanem maguk sütötték városi lakásukban, a víz- meg a villanyszámlán úgy tudtak spórolni, hogy a vizet a kútról hozták, és a fürdéshez maguk melegítették. Aztán 1998-ban Gátér határában megvették a százesztendős tanyát, ahol ma is laknak – villany és iható víz nélkül, ötvenezer forintért. Először csak amolyan „hobbitanyának” szánták, ám a gyerekek is annyira megszerették, hogy úgy döntöttek, odaköltöznek. Két évbe telt azonban, míg el tudták adni a hat és fél szobás városi lakásukat, mert ilyen nagy senkinek sem kellett.

Lajos Istvánék az ökogazdálkodást választották: 36 hektárból próbálnak megélni. Növénytermesztéssel és jószágtartással foglalkoznak. A nagy családnál – ahol 2000-ben, a tanyán megszületett a tizenegyedik gyermek is – nagy a saját fogyasztás, de piacra is termelnek. A Biokultúra Egyesület és a Magyarok Szövetsége révén találták meg elsősorban azt a vásárlói kört, amely – ahogy a családfő fogalmaz – „elfogadja a helyét kereső embert”. A Gátértól közel négy kilométerre levő tanyán töltött tizenkét év azonban küzdelem volt. Pedig készítettek mezőgazdasági és ipari üzleti tervet is, energetikai rendszerként is végiggondolva a tanyát, a gazdálkodást. Lett iható víz és napelemek segítségével áram is, a tanyában ott az internet. Ma már minden gépük megvan, ami kell a 36 hektárhoz, s közben elkezdték egy biogáztelep kialakítását is. Náluk él a régi alapszabály: a paraszti gazdaságban szemét nincs, csak gondatlan gazda.

Bács-Kiskunban, az ország legsűrűbben lakott tanyás megyéjében a lakosság 12 százaléka, 66 ezer ember él tanyán (arányuk egykor meghaladta a 30 százalékot). Egy felmérés szerint háromnegyed részük semmiképp sem akar elköltözni. Az egyik legnagyobb gond a közbiztonság, erről Timafalvi László alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője beszélt. Különösen ki vannak téve a bűncselekményeknek az egyedül élő, idős emberek és a külföldiek ősztől tavaszig üresen hagyott tanyái. A rendőrség, amely az elmúlt években Félegyháza térségében jelentős eredményeket ért el, sokszor szó szerint is versenyt fut a bűnözőkkel. Pénz híján azonban a tempót nehéz tartani, hiszen az önkormányzatok ez év februárjában kénytelenek voltak felfüggeszteni a Kiskunsági Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Társulás működését is, eladván annak egyetlen Ladáját.

Nem a paradicsomba vált tehát bérletet, aki tanyán akar letelepedni. Az ilyen rendezvények azonban arra is jók, hogy egymásra találjanak az olyan csupa szív emberek, mint a tanácskozás előadói – köztük a tanyai élet szépségeiről megindítóan beszélő Csontos Máté móricgáti polgármester – és a tanyán helyüket kereső fiatal diplomások. Dezsény Zoltán és felesége, Judit például – vagy a Sao Paulóban született Sabatier Cloé, a Via Campesina (Mezei Út) mozgalom aktivistája, aki brazil édesanya és francia apa gyermekeként magyar párjával a kiskunsági pusztán akar élni.