Vadas vágyak erdejében

Villányi Péter szeresés ember: amit annak idején létrehozott, azt fiai is szeretik csinálni. A 30 éves erdész- és gépésztechnikus végzettségű Péter és a 26 éves vadgazdálkodási mérnök Gergő is az ő hivatását követte. Gyerekkoruktól mellette dolgoztak, és a falujukba, Nógrádba jószerivel csak édesanyjuk meg barátaik miatt jártak be. A Villányi-„birodalom” központja egy trófeákkal teli, szálláshelyet is kínáló vadászház. Mellette vadaspark van, ahol a látogatók kedvéért szelíd állatok tanyáznak, míg a mintegy 650 vadállat az erdő sűrűjében.

Az 53 éves, bányász felmenőktől származó Villányi Péter elmondta, hogy családjából egyedül ő lett erdész. Zagyvarónán, szinte az erdő közepén nőtt fel, s egy életre megszerette a természetet. Az Ipoly Erdőgazdaságból jó húsz éve vált ki, először erdőművelőként önállósult. Vállalkozása fokozatosan bővült: mára 24 hektáros gyümölcsössel, vadtenyésztéssel, s az állatok élelmét megtermelő szántókkal rendelkezik. Vadjai ugyanis búzát, kukoricát, szilázst és gyümölcsöt is esznek.

– Kinek mi a reszortja a családi vállalkozásban?
– A legtöbb munkát közösen csináljuk – mondja Gergő, aki két éve a fiatal gazda pályázaton vadállomány-fejlesztésre 10 millió forintot nyert. – Péter feladata a gépszerelés, a földek művelése, ehhez ért a legjobban. Az üzleti ügyeket, a gyümölcs- és vadértékesítést apu intézi.

– Most Péter is pályázott – veszi át a szót kint dolgozó fia helyett a papa –, ő a gyümölcsös fejlesztésére. Mindkét fiam a Nógrád TÉSZ tagja, ezért a gyümölcsöt nem hűtőházaknak, hanem a friss piacon adjuk el, ott sokkal jobban megfizetik. A vadállatokat viszont a válság miatt most nagyon nehezen tudjuk eladni, körülbelül 50 millió forint értékű piacképes állat maradt a nyakunkon. Elmaradtak eddigi vevőink – az erdőgazdaságok, a vadaskertek, ahová továbbtenyésztésre vagy kilövésre vették őket –, mert megcsappant a külföldi vadászok száma is. Pedig az állományt csökkenteni kell, különben az erdő megsínyli a túlszaporulatot. És a feketeleves még hátravan, mert fülig vagyunk hitelekben. Abból építettünk például egy magtárat. Most megpróbáljuk a hiteleket átütemezni, és reménykedünk a szlovákiai, erdélyi vevőkben.

– A vadhús kelendő. Levágni nem lehet a vadat?
– Telibe talált! Hosszú távon egy vágó- és vadfeldolgozó üzem az álmunk, hűtőkamrával, saját értékesítéssel, de ennek egyelőre sok akadálya van. Gergő fiam pályázott egy „vágópont” létesítésére, amire 60 százalék állami támogatást kapott volna. Kiderült, hogy feleslegesen, mert a hatályos állat-egészségügyi előírás szerint „vágóponton” ló és vad nem vágható. Európában mindenütt engedélyezik, nálunk nem. A vadvágóhíd létesítését egyáltalán nem támogatják, pályázat sincs rá, nekünk meg nincs pénzünk. Ráadásul a vadhús átvételi ára 1997-től mostanig óriásit esett! Egy kiló vaddisznó régebben 540 forint volt, ma 50 és 200 forint között mozog. Ennyiért dehogy adom! Viszont a hazai nagyáruházakban egy kiló vaddisznóhús-nyesedék 2000 forintnál is többe kerül. A kereskedelem lefölözi a hasznot, mert a tenyésztőt gúzsba kötik a jogszabályok és a támogatás hiánya. De majd csak átvészeljük a rossz időket! Egy ilyen vállalkozás motorja a szép hivatás, ezért mi bizakodóak vagyunk.