Spárgaföld és sárga föld

Pálinkás jó reggelt! – köszönhetnék, ha sikerült volna időben érkeznem, és ha azt akarnám, hogy azonnal ki is dobjanak. A Brill Pálinkaház tulajdonosai ugyanis „harcias” emberek: negyvenhétféle, egyedi dédelgetésben részesített pálinkájukkal, ékszerdobozként berendezett manufaktúrájukkal, pálinkavacsorával egybeköthető kóstolási és üzembemutatási programjakkal a negatív sztereotípiák lebontásáért, a pálinkakultúra és a kulturált pálinkafogyasztás terjedéséért harcolnak a Tolna megyei Harcon.

A sötétzöld vakolatot és nyers téglaborítást kombináló új épületben Nagy Attila főzőmester, a családi vállalkozás tulajdonosa és a mindent betöltő gyümölcspálinka-illat fogad. A terem közepén sem ufót látok, csak egy egylépcsős oszlopos lepárlót, ami a hagyományos kisüsti technikát felváltó, korszerűsített készülék. Hála a fejlődésnek, a valamikori kétszeri desztilláció helyett az oszlopos rendszerű berendezésben egy lépésben állítják elő a magas alkoholtartalmú nedűt. Így nincs aromaveszteség, az alapanyag minden zamatos alkotóeleme az italba kerül.

Épp kukucskálok be a gépcsoda ablakán, nézem a készülő meggypálinka fortyogó kálváriáját, mikor nyílik a hátsó ajtó, és a helyiségben új, karakteres illat hatalmasodik el. Mintha az érett nyári földben, zöldségek gyökerei között szaglásznánk.

– Spárgapárlat illata, a szomszéd helyiségben most palackozzák. Összetéveszthetetlen, ugye? Európában csak ketten készítjük – mondja Nagy Attila, én pedig nem titkolom: ez a hír hozott ide. Hogy megtudakoljam: kinek jut eszébe pálinkát, párlatot készíteni spárgából, hiszen nem gyümölcs.

A választ Nagyné Krizl Edittől, a cég másik tulajdonosától és ügyvezetőjétől hallom:
– Nem nyugszom, amíg el nem készül a paradicsompárlat, de a zellert is nagyon szeretném már pohárból megkóstolni – mondja.

Majd, bizonyítandó, hogy nem beszél zöldségeket, elmagyarázza: minden zöldségféléből készíthető párlat, aminek van erjeszthető cukortartalma vagy egyszerű cukorrá alakítható keményítőtartalma. A mulatság nem olcsó, spárgából például harminckilónyi kell egyetlen három és fél decis palack párlat elkészítéséhez. Nem véletlen, hogy a tizenkétezer forintos nagykereskedelmi árú terméket – ahogy Edit mondja – szemcseppentővel kell felhasználni, főként gasztronómiai célokra. A zöldségpárlatokat ugyanis elsősorban éttermek használják. Az ötlet is onnan származik, hogy az ügyvezető hobbiszakácsként kéthetente főzőcskézik egy kis csapatban, a Tolna Megyei Ínyenc Klubot vezető Kovács János mesterszakáccsal.

Fülsiketítő berregés szakítja meg az eszmefuttatást, az ufó kiabál, beavatkozást kér. A főzőmester valamit leenged, az orrom alá dugja: – Érzi? Ez már nem kell a pálinkába! És már állítja is a gépet, hogy a kellemetlen ízű utópárlatot leválassza. Mert állhat egy üzemben bármilyen technikai csoda: hogy a gyümölcsből díjnyertes ital készüljön, az kizárólag a főzőmester tudománya.

– Már itthon is kezdik tudni az emberek, mi az a pálinkakultúra. Még nem feltétlenül ismerik a minőségi kategóriákat, de terjednek a pálinkavacsorák, vannak már pálinkabaráti társaságok, főleg a harmincas generációból, és a borhoz hasonlóan alakulnak a bemutatási és kóstoltatási helyszínek. Hatszor egy-másfél cent az adag, ez pedig alkoholtartalomban nem több mint egy borkóstoló – magyarázza Edit, miközben veszi elő a tulipános poharakat.

Többre nem emlékszem – fejezhetném be, ha nem fogtam volna fel a lényeget. Meg különben is: autóval jöttem...