Romtalanítás után újrakezdés 2.

Tyúkok a deszkán
A Petőfi utca egyik házának „csak” a hátsó, vályogból épült része dőlt össze. Ott lakott a 63 éves Tóth Józsefné, az öt éve épült elülső részt átadta a lányának meg a párjának. Lent szépen berendezkedett: szoba, konyha, teli spájz. Se elől, se hátul semmijük nem maradt.

– Mikor jött a nagy víz, elől pakolásztunk. De a víz hátulról is szörnyű pusztítást végzett! – sírja el magát Piroska néni. – Az én házamnak annyi lett. Aztán jött értünk a csónak, mert már a fenti részen embermagasságú víz bugyogott. Minden tönkrement, parketták úszkáltak a tetején. Egy iskolába mentünk, majd egy másikba, mert azt is elöntötte a víz. Borzasztó! Odalett a lányoméknál is bútor, ruhák, háztartási gépek. Minden! Most náluk lakok majd, elférünk, csak ne kelljen onnét is mennem, ha bereped a fal. Mindenki segített. Hoztak enni-innivalót, de mostan tetszik látni, ami itt ki van pakolva az udvarra, annyink van. A Jó Isten csak a tyúkjaimat segítette, mert felálltak egy deszkára, sajkáztak a vízen, egy se döglött meg. Hogy ilyen ügyesen túlélték ezt a szörnyűséget, le se vágom őket. Anita lányom az Interneten segítséget is kért. Mert én bolond, pont az éven mondtam fel a biztosítást, hogy megemelték a díjat. Kezdhetjük elölről az életünket. De velünk szemben az özvegy Annuska háza, aki 80 is elmúlt, összerogyott. Fia jár ki Miskolcról a portára, most is ott van az udvaron.

– Édesanyámnál most horrorfilmet lehetne forgatni – mondja szomorúan a Balczer Ernő, akivel sorra bekukkantunk az iszonyatosan kinéző helyiségekbe. A mama szobája a legcsúnyább, fia szerint tiszta szerencse, hogy nem látja szegény.
– Miskolcra vittem, a nővéremhez. Én is ott lakom, de kijárok, mert napok óta a biztosítót várom. Negyven éve fizette a mamám rendesen, mégse jönnek, hiába hívtam őket többször is. Hát, ennek a háznak befellegzett. Ötven tyúkjából 3 maradt élve, Piroskánál vannak. Ő eteti a macskákat. Az egy csoda, hogy a kutya is megúszta! Tűzoltók hozták el, négy napig volt méteres vízben étlen, megkötve. Hát, ide édesanyám már aligha jön vissza. Én is kitettem az „Omlásveszély! Bemenni életveszélyes táblát”, mikor szóltak az önkormányzattól. Már csak a telek ér valamit, ha ezek után még mernek itt építkezni. A Petőfi a város egyik legmélyebben fekvő utcája, igaz, nem árterület. Az újságban meg tegnap olvastam, hogy három év múlva gátat építenek Felsőzsolca köré.

Már csak a telek ér valamit
Mennyei érzés délben a tiszta, kávéillatú Városházán leülni. Mivel Fehér Attila polgármester most az áramszolgáltatóval tárgyal, Németh Csaba, az önkormányzat sajtóreferense számszerűsíti a tragédiákat. Eddig 128 ház vált lakhatatlanná, de 200-nál több még veszélyeztetett. Kevés híja volt, hogy az Edelényi gátszakadás után néhány óra alatt ideérő mintegy 5 ezer köbméter víz az egész várost lakhatatlanná tegye. Az önkormányzati intézményeket ért kár meghaladja az 1 milliárd forintot. A lakossági veszteségek felmérése még nem tart, de becslések szerint több milliárd lesz.

Németh Csaba cáfolja azt a lakossági véleményt, hogy polgármesterük a legnagyobb vész idején nem állt a helyzet magaslatán. Nem is állhatott – noha őt is kiöntötte házából a víz –, mert a védelem vezetőit nem tájékoztatták időben a feléjük tartó 160 centi magas irdatlan árhullámról, ami ellen már nem védekezni, csak menekülni lehetett ebben a helyzetben. És információ hiányában egy polgármesternek, aki itt született, szülei is itt élnek, s húsz éve a város vezetője, nehéz „érdemi” döntést hozni.

A lakossági összefogás viszont példaértékű volt, miként az ország, sőt, a kanadai Torontóból érkező segítségnyújtás is, ahol gyűjtést szerveztek. S a mai napig folyamatosan érkeznek az adományok: ruhanemű, fertőtlenítőszer, kartonszám ásványvíz, élelmiszer; értékük már meghaladta az egymilliárd forintot.

De a neheze még hátra van. Mert a fedél nélkül maradtak száma még nőhet, akiknek új otthonokat kell teremteni, bebútorozni. Hogy milyen forrásokból, még nem tudni. S a városra is újrakezdés vár, hiszen húsz év munkáját néhány óra alatt tönkretette az árvíz.