Suhogó kaszákkal megidézett múlt

Szent Ivánkor megszakad a búza töve, Péter és Pál napján pedig kezdetét veszi az aratás. Az idei termést alaposan megviselte az időjárás, a búzatáblák sok helyen víz alá kerültek, a kombájnok a mély talajjal küzdenek. Bár hasonlóan csapadékos nyárelőt talán még nagyszüleink sem értek meg, az idősebb generáció számára is emberpróbáló feladat volt az aratás.

Egykoron már a napkelte a földeken találta a kaszásokat és a marokszedőket – mára a múltidézés és hagyományőrzés jegyében kivonulók kilenc óra körül indultak – érdeklődő tömegtől kísérve –, hogy bemutatót tartsanak a régi munkamódszerekből. Mihályi József, a jászapáti Vándorfy János Honismereti Szakkör vezetője több érdekességet is megosztott a vendégekkel. Kézi aratáskor egy csomó 17-18 kévéből állt, s egy párosnak 30-35 csomót is el kellett készíteni naponta, melyet kb. egy holdnyi területről arattak le. Megnehezítette a dolgukat, amennyiben medvét kellett fogniuk, vagyis ha esős időben a már lekaszált, marékban álló, vagy bekötött, de még nem összehordott búza elázott, s a kévék olyan nehezek lettek, mint a medve. Ekkor ki kellett oldozgatni, és megszárítani. Bocskorosnak hívták, ha kisebb eső után az arató bocskorának talpa a tarlón szalmaszálakkal, sárral megragadt.

A kaszások, beállva a rendbe, a tábla széléről kezdték munkát. Az első kaszást pár méterre követte a második, majd ugyanígy a többiek. A derekukra csatolva viselték a fenőkövet, amit a vizes tokba mártva frissítették a kasza élét. Az asszonyok markot szedtek a kalászból, majd kévéket kötöttek belőlük.

Régi szokásként egy kisebb darabon talpon hagyták a gabonát, hogy a következő évben is biztosítva legyen a jó termés. Az utolsó kévéből készült az aratókoszorú, melyet a mestergerendára akasztottak, s később vetéskor a belőle kimorzsolt szemeket a vetőmag közé keverték. Az is hagyomány volt, hogy az aratás befejezésekor az utolsó kalászokból egy csomót mindenki hazavitt.

Miként 1997 óta minden évben, a jászsági kisvárosban most is sokan voltak kíváncsiak az aratónapra, köztük lengyel, svéd és japán vendégek is. A nap betétprogramjaként meghirdetett XII. Kakaspörköltfőző versenyre is rengeteg csapat nevezett, s miközben a bográcsokban az ebédnekvaló készült, néptánc, népzenei koncertek, íjász-bemutató és játszóház is szórakoztatta a közönséget. A helyi Tanyamúzeumban tárlatvezetésen lehetett megismerni, hol és hogyan éltek, milyen mezőgazdasági eszközökkel művelték a földet elődeink.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!