Hídmesternő: mélyből magasba

Az M7-es sztráda völgyhídját, Közép-Európa legnagyobb, 1872 méter hosszú, 88 méter magas, 41 milliárd forintba kerülő betonmonstrumát három éve adták át. A viadukt felügyeletét és a nyaranta az Adriára, Balatonra igyekvő tízezernyi autós biztonságát nem sokkal ezután az akkor 27 éves Hanák Tímea építőmérnökre bízta az Állami Autópálya-kezelő Zrt. A legek lánya hét férfi pályázó mellett lett befutó, és a 4-es metró mélyéről szárnyalt a magasságba, hogy bizonyítsa rátermettségét.

A viadukt látványa lenyűgöző. Míg kollégám az alig 50 kilós, széltől lobogó hajú hídmesternőt fotózza, a kolosszus moraját fülelem. Az acélszerkezet „dilatációs beszéde”, magyarázza később Tímea, aki elárulja: néha maga is „társalog” a híddal. „Szinte lelki kapcsolat van köztünk, elvégre nőből vagyok gyúrva”, nevet az életvidám lány, aki Sárospatakon, szerető családban nőtt fel, szülei már nyugdíjasak. Édesapja sokféle szakemberként végül szerkezetépítő mérnöki diplomát szerzett és tanított, bátyja közgazdász.

Édesanyja szerint Tímea kis korától öntörvényű, segítőkész és barátkozó volt. De csökönyös, önfejű és szókimondó is. Focizott, súlyt emelt, fára mászott, csúzlizott, babáinak bútort barkácsolt. Apja génjeit megörökölve választotta a Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karát, s végzés után harmadik munkahelyéről, a 4-es metró építéséről pályázott a hídmesteri posztra, mert szakmai kihívásnak tartotta.

– Az én szakmám a férfiak világa. Ilyen a hídmesterség is, ami nem magányos munka. Ritkán ülök egyedül ebben az irodában, ami szinte a második otthonom. Többet vagyok itt, mint a siófoki albérletemben. Kötetlen munkaidőben napi tíz órákat lótok-futok; gyalog, biciklin vagy a kis sárga Clión, mert szigorú rendje van annak, hogy a viadukt teljes szerkezetét, szinte minden négyzetcentiméterét ellenőrizzem. Kezdettől sokat segítenek az autópálya-kezelő fonyódi mérnökségének munkatársai, mert ez csapatmunka is. Nemrég magasabb pozícióba kerültem, mint hídfenntartási mérnök, már közel kétszáz kisebb-nagyobb hidat felügyelek az M7-es autópálya Székesfehérvár és Sávoly közötti szakaszán. Telephelyem változatlanul a viadukt.

Zajlik itt az élet, korántsem unalmas. Nem az objektumok, az emberek miatt!
– Rengeteg a közlekedési kihágás, rendbontás, ráadásul a viadukt vonzza az öngyilkosokat. A minap is szóltak, mert egy anyuka négyéves lányával le akart ugrani, szerencsére megakadályozták. Az autós turisták is sok galibát okoznak. Volt, hogy egy férfi leparkolta a kocsiját, pedig tilos a hídon megállni, és a szervizútról, karján kisgyerekével, fotózta a Balatont. Ez elég gyakori. Volt olyan hétvége, amikor hetven turistát parancsoltunk le a hídról, amire gyalogosok nem is léphetnek. Egyszer két ifjú rendezett gyorsulási versenyt, fizettek is érte szép bírságot. Máskor egy mikrobusz állt le a hídon, hátizsákos fiúk rajzottak ki belőle, és a mélybe vetették magukat. Nem öngyilkosok, bázisugrók voltak. Két éve egy idős bácsi a viadukt előtt jött rá, hogy tériszonyos. Segélyhívón kérte, vinné át valaki a kocsiját, mert képtelen rá, egy rendőr segített neki.

Ennyi „zajlás” mellett vajon van magánélete? – érdeklődöm. Megnyugtat: szerencsés a természete, kerüljön bárhová, egy jó társsal mindenütt otthon lesz.