Hajózni muszáj – volt

Gyerekfejjel nem értettem, mi az a hajóvonták. És mi történne, ha egyszer mégis találkoznának? Nem állítom, hogy felnőttként rögtön megvilágosodtam, de mióta ellátogattam Gönyűre, egészen más színben látom a hajóvontákat.

Egy több évszázados hajósfaluról van szó, ahol egyik nemzedék a másik után szinte beleszületett a hajózásba, már az Árpád-korban is hajóztak errefelé! S miután a XVIII. században megkezdődött a folyó szabályozása, Gönyű fejlődni kezdett. Jókai és Mikszáth korában már virágzó kikötőnek számított.

– A Petőfi vízállásjelentése olyan volt, mint a Szentírás. Ez nekünk, hajósoknak szólt, külföldön is fogtuk az adót. Innen tájékozódtunk mindenről, és következtettünk arra, hogy az elkövetkező órákban mi várható a folyó adott szakaszán – meséli a 74 éves Lakatos István. Már a nagyapja, apja, nagybátyja is hajós volt, hamar eldőlt, hogy mi lesz belőle. – Ötvennégyig Gönyűnél vámolták a hajókat, hihetetlen pezsgés volt a faluban. Hét kocsma, tizenegy üzlet, gondolja el! Az anyatejjel szívtuk magunkba a hajózást, de a jobb élet reménye miatt is hajósnak állt az ember gyereke. A fizetés mellett napidíjat kaptunk. Ha fölfelé mentünk, hat német márkát, ha lefelé, akkor 3 rubelt. A fél életünket a vízen töltöttük: egy hónapot a vízen, utána egy hónapot a családdal.

Lakatos István nagyvonalú hajós férjnek számított, évente kétszer magával vitte a feleségét is. Amúgy sok volt a válás, hiszen egy mondás szerint minden dokkban várja egy lány a hajósokat…

– Gyerekként igen romantikusnak tűnt ez az élet – meséli Hadarics Vilmosné, aki nem hajósfeleség ugyan, de mindkét nagyapja és az apja is hajósként szolgált, a fia meg az lett. – Mindig nagy volt az ünneplés, ha apám beállított valamilyen „kinccsel”. Nejlonharisnyát, orkánkabátot, moherfonalat hozott. Akkor még megvolt a hierarchia, egy-egy hajón 15-20 ember szolgált. A kapitány sokszor még a ládáját sem emelte föl, mindjárt ugrott valaki segíteni. A fiam már főiskolát végzett, ő is kapitány, de ha kell, a matrózmunkát is elvégzi. Két hónapig is odavan. Valamikor a falu 60 százaléka a hajózásból élt, ma már csak 54-en vannak a régi és a mostani hajósok.

Gönyűnél, közepes vízállásnál 600 méter széles a Duna. A 73 éves Foltányi Ferenc álmából felverve is tudja, hogy a 2850 kilométer hosszú Dunán melyik település hányas folyamkilométernél fekszik.

– A Duna Pozsony–Gönyű közötti szakasza óriási hordalékkúpon fekszik – meséli az öreg hajós, akinek most is mindene a precizitás. Ezen a szakaszon sok ágra szakad a Duna és szigeteket alkot. Azért nem találkozhatnak a hajóvonták, mert nem férnének el egymás mellett, ha alacsony a folyó vízállása, hiszen egy-egy hajóvonta akár 120 méter hosszú és 10 méter széles is lehet. – Hajóvonták már nincsenek, mert az uszályokat tolják, nem vonják. Kiszámolták, hogy így 23 százalékkal gazdaságosabb a szállítás – jegyzi meg Foltányi Ferenc, akinek nagyon hiányzik a víz, sokszor álmodik vele.

A háromezer lelkes Gönyű méltó módon őrzi a hajós múltat. Az ország egyik legnagyobb gyűjteményét találjuk a helyi múzeumban, nemrég díszes kopjafát állítottak a temetőben az elhunyt hajósok emlékére. A hajósokat ma is egyenruhában temetik. A faluban évente rendeznek Duna-napot (az idén július 23-án) és hajósbált. A pap hajósmisét is celebrál. Ilyenkor Lakatos István és Foltányi Ferenc fölveszi az öreg egyenruhát, s néhány órára visszaváltoznak hajóssá.