Kolbászillatú Betlehem

A magasból néz ránk Mária Terézia: a Habsburg–Lotaringiai-ház „ősanyja” monumentális szoborként szemlélődik a róla elnevezett téren, a bécsi Weihnachtsdorf (karácsonyi falu) négy helyszínének egyikén. Hömpölyög a tömeg, a bódék előtt csoportosulás. Ott a legtöbb ember, ahol harapnivaló és forró ital kapható. Mindjárt a kapunál sütöde: aki betér, azt máris „megfogják” a fenséges illatok. Márpedig sok a turista, tengernyi a magyar.

A magasított asztalt jó kedélyű társaság állja körül. Étek bősége előttük, bögréjükben forró puncs gőzölög. Dunavarsányból jöttek, a helyi katolikus egyház szervezte a kirándulást, ahová Szabó Zsigmondné és családja is befizetett.
– Mire körbejártuk a vásárt, megéheztünk és megszomjaztunk – viszi a szót Szabóné Lívia. – Minden nagyon finom, bár azért a kolbász ízletesebb odahaza.
A mellettünk álló fiatalember kérdezi a többieket, hozzon-e még egy adagot, ő már a másodikat eszi. Négy euró nem kevés a sült kolbászért.

Amerre csak járunk, mindenhol magyarokba botlunk, mintha nem is Bécsben lennénk. Sőt a hangos megjegyzésekből hangulatuk állapotára is következtethetünk. Felcsattannak nyomdafestéket nem tűrő szavak, nyilván azoktól, akik úgy gondolják, „ízes” beszédüket külföldön úgysem értik. „Hová szaladtok!”, „Bevetted a déli gyógyszered?”, „Hú, de rossz ez a puncs!” – hangképmorzsák a bécsi placcról.

Legtöbben a Rathaus (Városháza) előtti téren időznek. Hóemberfigurák, piros gömbök lepik el a fákat, este káprázatos a díszkivilágítás. Mesevonat köröz a kevéske szabad helyen, bámészkodók hada sétálgat kényelmesen. Lázár Anita és barátai Miskolcról érkeztek. Három család két kocsival. Nem azért jöttek, hogy porcelánangyalkát vegyenek, azt otthon is kapnak. Nekik fontosabbak a múzeumok. Ha a bécsi karácsonyi vásárt össze kellene hasonlítaniuk a budapestivel, nem sok különbséget találnának. Az viszont, hogy átverték őket az itókás bögre kéteurós betétdíjával, kicsit ront a sógorok renoméján.

Ibolya, Kati és Tóni – így mutatkozik be a bonyhádi mozgássérült-egyesület ötvenfős csoportjának három tagja, akik fejenként harmincezer forintot fizettek a kétnapos ausztriai kirándulásért. Megnézik Bécs nevezetességeit, körbejárják a karácsonyi falut, majd utaznak tovább stájer szálláshelyükre, ahol mozgó betlehem várja őket.

– Fél óra szabadidőt kaptunk – mondják, miközben a pavilonsoron araszolunk. – Megkóstoltuk a forralt bort, van, akit jól fejbe is vágott... A bögrét hazavisszük emlékbe. Minden nagyon drága, amúgy is magas az euró árfolyama, ennek ellenére megvesszük, amit szeretnénk.

Nemcsak a tömegben hallani magyar szót, hanem egyik-másik árusbódéban is. A huszonkét esztendős egyetemista, Sophia nagyszülei 1956-ban hagyták el az országot, Bécsben telepedtek le, édesanyja már ott született. Miután sokat jártak haza csepregi, illetve balatonszárszói rokonaikhoz, elég jól beszél magyarul. Ennek most jó hasznát is veszi. A pult másik oldaláról kezd kiismerni bennünket: szerinte jobban szeretünk inni, mint enni. Az árakat ő is magasnak tartja, a forralt bor és a puncs majd’ egy ezres, 3,20 euró. Sophia nem jókedvében vállal munkát a karácsonyi szezonban, kell neki a zsebpénz.

►

Budapesten, a Vörösmarty téren addig sétálgatunk, mígnem ruhánk teljesen átveszi a sütödék füstjét-gőzét. Nem nehéz megállapítani, hogy errefelé is sok az éhes száj. Béccsel ellentétben mintha kevesebb lenne a magyar szó, főleg németek, olaszok, oroszok, távol-keletiek nézelődnek. Az ajándéktárgyak és csecsebecsék majdnem ugyanannyiba kerülnek, mint a határ túloldalán. A forralt bor és a puncs hatszáz forint, tehát olcsóbb. A kolbászt is rövidebb áron mérik: tíz deka ötszáz forint.
– Hétvégén hat-nyolcszáz kiló hús fogy – árulja el Csizmadia Zoltán, a mangalicabirodalom árusa, aki hetedik éve gyűjti vásári tapasztalatait. – A válság előtt voltak egészen erős esztendők, de azért most sincs okunk a panaszra.

Hasonlókat fogalmaz meg a szekszárdi fazekas, Ács Zoltán, aki úgy tud újabb vevőt csalogatni sátrához, ha különlegességekkel rukkol elő. Az idén a „betyárpohár” a menő, ami lényegében ivásszabályozó találmány. Homorú talpa miatt nem rakható le, némelyik alján pedig van egy lyuk is, amit be kell fogni, hogy az ital ne folyjon ki. Magyarul gyorsan fel kell hajtani a benne lévő pálinkát. Nagyon tetszik a turistáknak, remek ajándék karácsonyra.

Népszerűek a fajátékok is, egy kisgyerek szépen faragott pallost vetet az apjával. Megtudjuk, miért: „Jó lesz a boszorkányok ellen!” Amúgy ugyanennek a manufaktúrának a portékáit Bécsben is láttuk: Bognár Máté kínálgatta, aki nyolc éve jár vissza a karácsonyi vásárba. Advent idején negyven napot tölt odakinn, a munkaadója lakást bérel neki. Tizenegytől este nyolcig, hétvégén este tízig talpon van, még lázas betegen is dolgozott. Ha valamiért nem nyitna ki időre, ötszáz eurós büntetés várna rá.

De térjünk csak vissza Budapestre! A színpadon adventi műsorszámok váltják egymást, karácsonyi hangulat árad a téren. Ideje egy kis forralt bort meginnunk, már csak az összehasonlítás végett is: a miénk jobb és pénztárcakímélőbb! Letelepedünk két oroszul trécselő hölgy mellé, akik kolbászt falatoznak, puncsot kortyolnak, remekül érzik magukat. Nem sokkal később kiderül: Nagyezsda Budapesten él, kétgyerekes anyuka, Natasa, a moszkvai barátnője látogatóba érkezett hozzá. Mindketten beszélnek magyarul, búcsúzóul annyit mondanak: „Jó itt nálatok!”