Ángyán: még hátra vannak a nagy falatok!

A tényleges kormányzati lépések messze kerültek a Nemzeti Vidékstratégia céljaitól, így viszont nem oldható meg a vidéki foglalkoztatás sem – többek között ezeket állítja Ángyán József, a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének professzora, korábbi államtitkár.

– Július óta alig hallottunk önről, illetve a földbérleti visszásságokról. Feladta, netán elhallgattatták, vagy egyszerűen csak nyár volt?
– Nyár volt, de dolgoztam. Az állami földbérleti pályázatok nyár közepéig közzétett eredményeit elemeztem. Az eddig bérbe adott 18 300 hektár több mint fele sorrendben Fejér, Borsod és Baranya megyében található. Kiderítettem, hogy az itt bérbe adott 10 300 hektár mintegy 80 százaléka 25 „erős érdekcsoporthoz” került, míg a helyben lakó gazdálkodó családok, illetve a fiatalok csupán az állami földek alig ötödéhez, sok helyen viszont egy négyzetméter földhöz sem jutottak.

– Miként jut adatokhoz? Az ember azt hinné, hogy már nem férhet hozzá ilyen információkhoz.
– Téved, ha azt hiszi, hogy ezek titkos adatok. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a nemzeti parkok adatai is hozzáférhetőek, ám a dokumentumok közzététele – tán nem véletlenül – nagyon zavaros. Ezeket összerendezem, „képet alkotok” belőlük. Segítségemre vannak a hozzám forduló gazdák, gazdaközösségek. Helyben mindenki ismer mindenkit, az igazi gazdálkodókat és a spekulánsokat is. Így állhat össze a kép egy-egy területről. Azt tervezem, negyedévente közzéteszem az állami földbérleti pályázatok eredményeit, mert gyanítom, hogy az igazán „nagy falatok” még hátra lehetnek. Mondhatnám azt is, hogy „a nagy halak még a zavarosban úszkálnak” és várnak! Ezt látszik igazolni, hogy a lejárt bérleti szerződésű mintegy 65 ezer hektár állami földterületnek majd’ felét – például a lepsényi volt állami gazdasági területeket – még meg sem hirdették, hanem a korábbi használókkal – nyilvános pályázat nélkül – megbízási szerződést kötöttek ismeretlen feltételekkel. De több százezer hektár lejáró bérleti szerződésű állami földterület is új bérlőkre vár.

– Nem értem, miért így csinálta a kormány! Nem lett volna célszerűbb, hogy előbb sok kis gazdával kötnek bérleti szerződéseket, később csendben területhez juttatják a „barátokat” is?
– Két magyarázata is akad. A 2020-ig járó területalapú támogatásokhoz meg kellett szerezni a bázisjogosultságot, az érdekkörök ezt diktálhatták. A második a magabiztosság. Nem gondoltak arra, hogy valaki összerakja a képet, és nyilvánosságra is hozza. Most valótlanságnak próbálják beállítani állításaimat, anélkül, hogy cáfolnák azokat. Már csak ezért is folytatom a tényfeltárást. Kötelességem, mert hittel hirdettem, hogy a családi és egyéni gazdaságokat, szövetkezéseiket erősítjük, mert az oligarchákkal, a spekuláns tőkével összefogó agrár- és vidékpolitika, a tömegtermelő nagybirtokrendszer Dél-Amerikába vezet.

– Nem szóltak még önre, hogy „maradj már csendben, nem kell tovább szítani a kedélyeket!”?
– Ez a történet a vidékről szól. Ehhez képest elhanyagolható a pártok támogatottsági szintje vagy a személyes sorsom. Lelkiismeretemre hallgatok, amikor szembesítem politikai családomat választási és kormányprogramunk ígéreteivel, jelzem az eltéréseket. Ezt a vezetés részéről máig mély hallgatás övezi, bár többen a – főként vidéken bekövetkezett – népszerűségvesztést jelentős mértékben nekem tulajdonítják. Mások informálisan támogatnak, mert ők kapják a választóktól a szemrehányásokat, és érzik ennek egyre súlyosbodó következményeit. Mindenesetre a nyáron a Magyar Távirati Iroda mellett a médiumok egy része lejárató kampánnyal kísérletezett. A 2005-ös gazdatüntetés óta ez ismerős nekem. De járom a vidéket, kapom a telefonokat, leveleket! Az emberek bíznak bennem, én meg a tisztességes politikában és a nyilvánosság erejében.

– A kormánytagok sorra nyilatkozzák, hogy amit állít, az nem igaz, mivel a mintegy ezer gazdálkodónak eddig átadott parcellák átlagos mérete nincs 20 hektár.
– Én pedig tényekkel cáfolom ezt az állítást. A szimpatikus, közvéleményt megnyugtató átlag ugyanis úgy jön össze, hogy a vidékfejlesztési miniszter és államtitkára gazdánként sorozatosan 2-5 hektáros apró földrészleteket ad – természetesen sajtónyilvánosan – bérbe, miközben néhány érdekcsoport a területek túlnyomó többségén csöndben, akár 25-30 nyertes pályázat révén több száz, akár ezer hektárhoz jut. Azt ugyanis senki és semmi nem korlátozza, hogy valaki hány ilyen „20 hektáros” földterület bérleti jogát szerezheti meg. Ez a szemfényvesztés nem az én világom! De nem is hagyhatom szó nélkül! Jó lenne, ha megértenék, hogy ez a történet már nem néhány ezer hektárról, hanem a szavahihetőségünkről, a becsületünkről, de még inkább a jövőről szól!

– Meddig marad, maradhat még a Fidesz-frakcióban?
– Nem tudom. Attól függ, hogy sikerül-e megértetnem: ami most történik, az ellentétes azzal, amire az emberektől felhatalmazást kaptunk. Megértik-e, hogy növeli, aki elfedi a bajt. Nem vagyok a Fidesz tagja, így a pártfegyelmi nem jöhet szóba. A frakcióból kizárhatnak, de ennek is van politikai kockázata. Mire hivatkozva zárnának ki? Azért, mert nyíltan a saját programját kérem számon a kormányoldalon? Ha kizárnak, akkor a függetlenek között folytatnám. Ezzel tartozom a választóknak, akik az én szavamra és ígéreteimre is hallgatva ránk szavaztak. A földügy egyértelműen kárára van a polgári oldalnak. A kárt mérsékelni, de akár előnyt is kovácsolni belőle most már csak úgy lehet, ha a kormány maga változtat a földbérleti rendszeren.

– Államtitkárként már nem érte meg, de a kabinet tavasszal elfogadta a nevéhez köthető Nemzeti Vidékstratégiát. A program ön nélkül is folytatódik.
– Ígéreteink ellenére mi sem bocsátottuk politikai vitára a „vidék alkotmányát”. Örülök viszont, hogy a kormány elfogadta a stratégiát, s ennek fényében is vizsgálhatjuk a történteket. Kiderül, hogy a kormányzati lépések messze kerültek az eredeti céloktól. A földbérleti pályázatok mellett erre utal a földtörvény tervezete. Ezt jelzi a sebtében összetákolt és három nap alatt elfogadott agrárkamarai törvény is, amelyet éppen most kellett számos ponton módosítani, kiegészíteni. Nem azt terveztük, hogy a miniszter egy bennfentes körből nevezi ki a kamara vezetőit, akik maguk határozzák meg a választás és a működés szabályait. Arról volt szó, hogy a tagok egy alulról építkező, igazi köztestületet hoznak létre. Nem így történt.

– A stratégia ellenzői azt mondják, hogy vágyálmok gyűjteménye, nincs rá elég pénz, ha pedig megvalósul, akkor versenyképtelen „skanzenné” változtatná a magyar vidéket.
– Tévednek! Ha így lenne, már régen nem létezne Európa mezőgazdasága, amely 50 hektár átlagméretű családi gazdaságokból és azok szövetkezeteiből áll. A kisparaszti gazdálkodást soha fel nem adó lengyel mezőgazdaság elárasztja tejjel, tejtermékkel, baromfi- és más hússal a magyar piacot, kiszorítva onnan a jószerivel már csak a legnagyobb szakosított telepeken megtalálható, versenyképesnek mondott magyar állattenyésztés termékeit.

– Az unió határozza meg a támogatási lehetőségek 90 százalékát. Brüsszelt nehéz befolyásolni, márpedig továbbra is a növénytermesztést patronálja.
– Tán Lengyelország nem ugyanazon Európában van, nem ugyanaz a Közös Agrárpolitika vonatkozik rá? Ha nem Dél-Amerikába, hanem Európába törekednének spekuláns tőkebefektető oligarcháink, zöldbáróink és az őket támogató politikai körök, akkor az európai források okos felhasználásával, kiváló adottságainkra és tradícióinkra alapozva nemcsak mezőgazdaságunk lehetne versenyképes, hanem végre a vidék is fejlődhetne. Nézzük a foglalkoztatást, az önfoglalkoztatást is beszámítva! A kisebb gazdálkodóknál a föld eltartóképessége, foglalkoztatási kapacitása négyszerese annak, amit a tőkés társaságok produkálnak. Utóbbiak a 430 ezres jelenlegi mezőgazdasági foglalkoztatási kapacitásból csupán 83 ezer bérmunkásnak adnak megélhetést.

– A nagyüzemek viszont adót fizetnek, ezzel szemben a kicsik élnek a csak nekik biztosított adókedvezményekkel!
– Ez sem teljesen igaz. A legnagyobbak – gyakorta offshore cégeiken keresztül – a közteherviselést jobbára elkerülik, az agrártámogatások nagy részét viszont elviszik, és gyakorta még termelésük alapanyagait sem itthon vásárolják. Ennyit „a nemzeti tőke diszkrét bájáról”! Ezen alapvetően változtatva nem irreális a vidékstratégia által 2020-ra kitűzött 700 ezres mezőgazdasági foglalkoztatás elérése.

– A földtörvény tervezetével csak elégedett, hiszen a családi gazdálkodóknak, a helyi gazdáknak kedvez!
– Szó sincs róla, de még a parlamenti vita előtt vagyunk. Mindenesetre a francia vagy a dán 150-200 hektáros vagy a jelenlegi magyar 300 hektáros felső korlátokhoz képest már 500-1200 hektárokat emlegető, az egy érdekeltség, egy birtok elvet feladó, az úgynevezett vállalkozói mezőgazdaság szinte korlátlan növekedésének kereteit megteremtő törvénytervezet nem a „néppárti” vidékstratégiáról árulkodik. Az így kirajzolódó föld- és birtokpolitika a spekuláns – a politikát finanszírozó – nagytőke érdekeit szolgálja. A stratégia a kisgazdaságok és szövetkezeteik segítését, a város és vidék kapcsolatainak helyreállítását, a helyi gazdaság, társadalom és megtartó közösségei erősítését célozza. Adja Isten, hogy a kormány visszatérjen a közjót szolgáló politikához!

– Lát erre esélyt?
– Ha nem így lenne, nem folytatnám. A gazdasági érdekköröknek időlegesen sikerült eltéríteniük a deklarált céloktól a döntéshozókat. Ezen kell változtatnunk, új korszaknak kell következnie. Én – Bogár László professzortársam gondolatához társulva – „egy új világ első kormányához” szegődtem, és nagyon nem szeretném a munkámat egy spekuláns tőkeérdekeltségek által dirigált „régi világ utolsó kormányához” kötötten befejezni. Érzem, az emberek velem vannak.

Szereposztó jogalkotás
Bár csak 2014. május 1-jétől lesz hatályos a most készülő földtörvény, máris számos vihart kavart a parlament előtt lévő tervezete is. Mert kimondott cél a nagyüzemek számának csökkentése, arányainak mérséklése – a kormány a családi gazdaságokat és a kisbirtokokat akarja helyzetbe hozni. Vagyis most dől el, melyik magyar agrárszereplőnek milyen esélyei lesznek a jövőben. A kiszorítósdit komolyan gondolja a kormány: a családi gazdaság 500 hektárig terjeszkedhet, az őstermelő 50-ig. Ugyanakkor az akár több száz embernek munkát adó nagyüzem maximum 1200 hektár lehet. Kivéve a kivételeket, melyek biztosan lesznek – elég csak arra gondolnunk, hogy az ország leggazdagabb emberei igen sok állami földet is bérelnek. De nézzük még a földtörvény tervezetét! Kiderül, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriuma hiába jár le 2014 májusától, az új törvény továbbra is tiltja számukra a vételt. Kivéve, ha a külföldi letelepedett már az országban és hivatásszerűen foglalkozik mezőgazdálkodással.

Veszik a parkok
A kormány eddig megközelítően 1,1 milliárd forintot különített el 2012-ben olyan földterületek visszaszerzésére, amelyek vélhetően zsebszerződések útján kerültek külföldi kézbe. Ezer hektárról van szó. A nemzeti parkok kezelik az ügyet: ők vásárolnak, illetve sajátítanak ki gyanúsnak vélt területeket.

Zsebmentesen!
Felmerült, hogy büntetési tétel lesz a zsebszerződés. Az érintett vevőt, eladót, ügyvédet egyaránt egytől öt évig terjedő elzárással büntetnék. Zsebszerződések útján egyes becslések szerint másfél millió hektár földterület is kerülhetett külföldi, illetve hazai spekulánsok kezébe, főleg a Dunántúlon. Mások szerint csak 70-200 ezer hektárról lehet szó. Hogy e földeknek mi lesz a sorsa, még nem tudni. Ha az eladó is sáros, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy az államhoz kerül a föld.

Földrazzia
A zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság átfogó vizsgálatot indított a Győr-Moson-Sopron, a Somogy, a Vas, valamint a Zala megyei földhivataloknál. A földhivatalok az erre vonatkozó iratokat és szerződéseket a Legfőbb Ügyészségnek továbbítják, amely lefolytatja azok vizsgálatát és megteszik a szükséges lépéseket.

Első fecske
Legalább 80-100 ezer hektárra becsüli az agrárirányítás azt a területet, melyet ugyan érvényes szerződés alapján bérelnek tőle agrártársaságok, de akció indult, hogy az úgymond fölöslegről mondjanak le e cégek. Hogy ezt önmagától valaki megteszi, erősen kétséges. Ugyanis ezzel hektáronként 60 ezer forint támogatásról is lemondana. Vagyis 100 ezer hektárnál ez 6 milliárd forint. Az első fecske már megjelent: a tavaly megvádolt és perrel fenyegetett debreceni Agrárgazdaság Kft. ötezerből ezer hektárt visszaad az államnak. A földeket kis- és közepes vállalkozások bérelhetik.

Kis magyar számtan
Magyarország nagyjából 5 millió hektár mezőgazdasági területére ad az Európai Unió földalapú támogatást; az ország 7,7 millió hektárja van 2,2 millió magánszemély tulajdonában, a többi az állami birtok. Vagyis alig több mint 3 hektár fejenként. Elméletileg. Mert a legtöbb tulajdonos nem műveli területét, alig 400 ezer ember dolgozik a földeken, ideértve a tizedhektáros őstermelőket, kiegészítő jövedelmet, netán csak saját zöldség- és gyümölcstermést adó kertészkedőt. A terület felét bérlők gondozzák.

A végeredmény: több száz eddigi bérlő maradhat föld nélkül és ellehetetlenül. Sok új gazdaság jön létre, melyek felszerelése állami hitelezés nélkül elképzelhetetlen. Átmenetileg visszaeshet a mezőgazdasági termelés, így a hazai élelmiszerek nagyobb részét kell importból pótolni. Később ez a trend megfordul, a kistermelők a helyi ellátásban nagyobb szerepet vállalhatnak, feltéve, ha létrejönnek értékesítő, feldolgozást is végző szövetkezeteik.