Egri tűzfészek

Bátorság, önfeláldozás – ilyen szavak jutnak eszünkbe a tűzoltókról, és számos kutatás szerint ők azok, akikben leginkább megbízunk. E tiszteletre méltó hivatás múltjának ritkaságszámba menő tárgyi emlékeit ötvözi a modern technika vívmányaival az Egerben a napokban megújulva megnyílt múzeum, melyet több mint 200 millió forintos pályázati támogatásból valósított meg a város. Igazi turisztikai attrakciót álmodtak ide, hogy valódi élmények fogadják a látogatókat: a kocsifecskendők zöreje éppúgy szól, mint az 1900-as évek elején, a lóvontatású gőzfecskendő pedig ma is úgy köpi a gőzt, hogy a megnyitó közönségét is „felhőbe” burkolja. Aki kíváncsi, nézegetheti a mozdonyfecskendőt, a Mátrai-féle tolólétrát, s megcsodálhatja a tárlókban kiállított fess egyenruhákat. Közben filmbejátszások idézik a lánglovagok szó szerint lélegzetelállítóan izgalmas pillanatait. Akadnak olyan kiállított tárgyak is, amiket ajándékba kaptak: a mikófalvi önkéntesek például az öreg kocsifecskendőjüket ajánlották fel a múzeumnak. S még a megnyitón is érkezett egy érdekes adomány.

– Ez a sisak az 1917 májusában dühöngő gyöngyösi tűzvészben lehetett egy hős tűzoltó fején. Látszik rajta a bátorság jele, ugyanis az eleje égett meg, nem a hátulja. Ez a férfi szembenézett a halállal – magyarázta Tóth Sándor, az Egri Történelmi Tárház létrehozója, aki e relikviát egy hagyatékban lelte, s most nagyvonalúan a múzeumnak adta. Mindehhez tudni illik, hogy Gyöngyös városa legalább 26 alkalommal égett le, s ez jórészt a zsúfoltság, a szűk utcácskák és a zsúpfedeles házak számlájára írható. A mátraalji városban azonban sajnos nem akadt elég víz az oltáshoz, ezért a gyöngyösiek kénytelenek voltak a nagyobb bőséggel kínálkozó borral locsolni a lángokat.

– Tábornok úr! Kérek engedélyt! – stílszerűen így kért szót Csontos Ambrus, a Heves megyei katasztrófavédelem igazgatója, egyben tűzoltómérnök, hogy felidézhesse, az elmúlt századokban milyen elszántan védekeztek „kollégái” a tűzvészek ellen. I. István korában például a tűzőrök még a vasárnapi misén való részvétel alól is felmentést kaptak. Az egri vár védői a középkorban Olaszországból hoztak mestereket, főleg kéményseprőket, hogy vizsgálják meg a végvár építményét, és tegyenek javaslatot a tűzvédelemre. Amikor 1564-ben lajstromba szedték az eszközöket, azok között már vízipuskák is szerepeltek.

A tűzrendészeti szabályok szerint a szalmával, náddal fedett épületek védelmében úgynevezett kapitányvizet kellett tárolniuk a lakosoknak. A mai múzeum épülete alatt húzódó telket – melyen akkor egy malom állt – 1884-ben kapták meg a tűzoltók, és csaknem száz éven át használták az itteni szertárat, istállót, illetve a később átadott „őrtanyát”. A hőskorban itt kerthelyiségben, tekepályán múlatták az időt azok a tűzoltók, akik épp nem voltak szolgálatban. Hogy az épület – melyet egy időben a temetkezési vállalat használt – nem lett az enyészeté, hanem műemléki védelmet kapott, majd mára szépen felújították, főleg Simándi Gyula nyugalmazott tűzoltó alezredes buzgólkodásának köszönhető, aki alapítványt is létrehozott a nemes ügy érdekében.

Az újonnan megnyílt múzeum mellett egy Tűzfészek nevű ajándékbolt kínálja a kiállítási tárgyak kicsinyített másait, de lószőrrel borított, korhű sisakot is beszerezhet, aki szükségét érzi. Később lesz majd étterem is, és szeretnék, ha nem csak turistákat, családokat fogadna, de a lánglovagok és az egri civil közösségek találkozóhelyévé is válna a mintaszerűen megóvott egykori tűzoltólaktanya.