Rettegésben élnek a kenderesiek

Tegnap itt még ablak volt! – mutatja meglepve a fakeret hűlt helyét a helyi polgárőrség vezetője, Czakó István az egyik rommá pusztított háznál. Akad, ahol a jókora mestergerendát fűrészelték el egyetlen éjszaka alatt – a kitermelt anyagot eladják vagy feltüzelik. Aki tanúskodni mer, azt megfenyegetik. Sorra járjuk az üresen maradt épületeket, amiket néhány hét leforgása alatt szétkaptak – tucatnyi ilyen akad a városban. Az egyik például egy takaros, kemencés parasztház, a másik egy kockaház, amin állítólag még milliós hitel van. Az asszonynak, aki itt lakott, az egészsége is ráment arra, hogy tönkretették a házát, amiben egy élet munkája fekszik: az idegességtől súlyosbodott a cukorbaja, és megvakult. Járkálunk a falig lepusztított helyiségekben, szemétkupacok közt, húgyszagban. A rontóbrigád tagjai – tizenéves sihederek is akadnak köztük – az egyik helyen úgy fűrészelték el a gázcsövet, hogy szökött belőle a gáz. Máshol vélhetően felgyújtották a házat, amiből kihalt a lakó, miután elvittek minden mozdíthatót.

– Ott jön két bontómester – mutatják a polgárőrök a férfiakat, akik éppen felénk lépdelnek. Előveszem a naiv mosolyom, és megszólítom őket:
– Mit szólnak, hogy errefelé szétszedik a házakat? – kérdem.
– Kit érdekel?! Vigyáznának rá jobban, akkor nem lenne lebontva – mordulnak oda, majd továbbállnak.

Kenderest az utóbbi hetekben az tette hírhedtté, hogy megvertek két rendőrt. Az intézkedő egyenruhásokat azután ütötték meg, hogy egy vélhetően ittasan autózó egyént próbáltak igazoltatni. Néhány nappal később elterjedt a hír, hogy a rend őrei viszonzásul „végigverték a cigánysort”. Ebből annyi igaz a rendőrségi közlemény szerint, hogy a karcagi rendőrök az áramszolgáltató munkatársaival és a polgárőrökkel karöltve ellenőrzést tartottak. Nyolc háznál áramlopásra bukkantak, ezért ott megszüntették a szolgáltatást.

A kedélyek máig sem csitultak. A Jobbik „közbiztonsági fórumot” hirdetett február közepére Horthy Miklós szentnek mondott nyughelyére.

– Félünk, hogyne félnénk. Este ki se engedjük a gyereket. Itt masíroznak majd a fekete ruhások – mutat ki az útra Baktai László. Attól tart, őket is egy kalap alá veszik majd azokkal, akik nekimentek a rendőröknek. Állítja, mindig igyekezett becsületesen dolgozni. Ő volt az, aki kihívta a tűzoltókat, amikor kigyulladt a szemben levő lakatlan ház. Félt, nehogy az otthonára is átterjedjenek a lángok.

– Velünk vitetik el a balhét, csak azért, mert cigányok vagyunk. Nem mi szúrtuk el ezt az egészet, hanem az öltönyös urak! Mi meg szívjuk a lét, a jó savanyút, hogy összehúzza a szánkat! – kiabál már messziről az egyik középkorú asszony a romák lakta utcában. Ahogy közelebb érünk, lecsillapul, de a jelenlétünk szenzációt kelt: egyre többen jönnek elő a házaikból, méregetnek minket. Reméljük, csak kíváncsiak…

– Nem roma–magyar viszály dúl Kenderesen, hanem bűnöző és nem bűnöző ellentét – szögezi le a kisváros polgármestere, Pádár Lászlóné. – Itt nem a kisebbségi és a többségi társadalom feszült egymásnak. Vannak nálunk tisztességes, gyerekeiket rendesen nevelő romák. Ha a notórius bűnözőktől sikerülne megszabadítani a települést, akkor béke és nyugalom lenne. Több éve megkapta a rendőrőrsi státuszt a város. Hat rendőrünk lenne, ha valamennyi helyet betöltenék. Ma papíron hárman-négyen szolgálnak nálunk, de két-három órába is beletelik, mire átérnek a kisújszállási őrsről. Kértük, hogy a nap 24 órájában legyen rendőri jelenlét Kenderesen. Az már nem tartozik ránk, hogy ezt hogyan oldják meg.

A polgármester maga is polgárőr, ha kell, autóba pattan, és a bűnözők nyomába ered, de azok játszanak velük, mint macska az egérrel. Tíz térfigyelő kamera pásztázza a várost, de a betörők csuklyában ténykednek.

– A múltkor valamelyik nehézfiút kiengedték a börtönből. Az első útja hozzám vezetett, hogy szabadulási pénzt kérjen. Visszakérdeztem: tőlem? – meséli a polgármester.

A lelkészlakba kilencszer törtek be, milliós kárt okozva. Kenderesen népmesei fordulatként emlegetik, hogy a lelkésznő elátkozta az egyik elkövetőt, mire az illető hamarosan elhunyt közlekedési balesetben. Mint kiderült, nem teljesen így történt.

– Tizenegy alkalommal törtek be. Csak az utolsó két esetet már nem is jelentettük. Úgyis mindig arra jutottak, hogy az elkövető ismeretlen, holott kettőt mi magunk fogtunk meg. Ráadásul a helyszínelők mindent összekennek azzal a fekete porral, amikor ujjlenyomatokat keresnek, és azt roppant nehéz letakarítani – mondja Cseh Judit református lelkész. – Egyik este sétából tértünk haza a férjemmel, és azt láttuk, hogy két férfi serénykedik ott hátul: az egyik már adogatta ki a telerakott szatyrokat a másiknak. Elkaptuk az egyiküket, és addig tartottuk sakkban, amíg megérkeztek a rendőrök. Ez jó két óra hossza volt. Addig is térítettem a betörőt, a tízparancsolatról beszéltem neki, és arról, hogy a tetteinknek következményei vannak. Sok foganatja nem volt a szavaimnak, ugyanis ittas volt. Miután befutottak a rendőrök, mondtuk nekik, hogy a másik még motoz odabenn, mint a kisegér. Nem akarták elhinni, pedig ott kuporgott a raktárban, a polc legtetején. Valóban megátkoztam az egyiküket hetedíziglen – pontosít a lelkésznő –, de nem ő halt meg, hanem a másik.

– Én temettem – szól közbe a helyi plébános, Mészáros János, akivel ugyancsak a református lelkésznél találkozunk. Ő is megtapasztalta, a bűnözőknek már hiába papolnak. A keresztelés és a temetés közt jószerivel nem találkoznak a romákkal, legfeljebb ha ház- vagy autószentelést kérnek. – Amikor valaki bekerül a börtönbe, elég néhány hét odabenn, és a kinti világban már nem találja a helyét. Az lesz számára a megszokott környezet, ahová szinte visszavágyik. Legfeljebb a börtönpasztorációnak van értelme. A gyerekek már abba nőnek bele, ha hiányzik valamid, vedd el a másét.

A kenderesiek már megismerik a betörőket a stílusukról: akad, amelyik csapat szétveri az ajtót, és több százezer forintos kárt csinál, hogy elemelhessen egy kisebb értéket. Vannak profik, akik gumikesztyűben dolgoznak, és ügyelnek rá, hogy ne hagyjanak nyomot. Beletapossák a fehér szőnyegbe az elvitt tepertő maradékát vagy körbelocsolnak mindent vodkával, hogy megzavarják a rendőrkutyák szaglását. Volt olyan éjszaka, hogy tizenkét házat loptak és rongáltak végig. Fényes nappal sincsenek biztonságban az otthonok. Elég, ha valaki templomba indul, elugrik a boltba, netán buszra ül, orvoshoz megy, s mire hazaér, kész a baj – panaszolják. Érzik, hogy figyelik őket, s rögtön leadják a drótot, ha valaki kiteszi a lábát. Akad, akit azalatt fosztottak ki, amíg karácsonyi műsort nézett az iskolában.

A 101 éves Elek bácsi pedig, aki még énekelt a karban Horthy Miklós születésnapján, egy reggel benyitott a tyúkólba, s azt látta, hogy üres. A harmincöt baromfinak lába kélt. „Altatóval, nyugtatóval élünk. Éjjelente gyanús zajokra fülelünk, úgy alszunk, mint nyúl a bokorban. Sose tudhatjuk, reggelre mi tűnt el. Reszketünk, mikor durvulnak el úgy, hogy vér folyjon” – árulják el az egyedül élő asszonyok az elöregedő városban.

– Az esküvőmön voltam decemberben, s mire hazaértem, elvittek két tálca süteményt meg egy fényképezőgépet, és szétdobáltak mindent. A lagzira hízót vágtunk, a maradék borsot és paprikát szétszórták a lakásban – meséli a kapuja előtt Baranyi Mihály. Beljebb nem lépünk, mivel egy komondor, egy kuvasz és egy puli alkotja a csaholó védelmi vonalat. A koros férfi, aki korábban több cikluson át polgármester volt, nem sok jóra számít:

– A pró az kontrával jár. Ha a rendőrség nem áll a sarkára, Kenderesen elszabadulhatnak az indulatok. Hogy mennyire, azt meg sem merem jósolni…