Eszem a kalapját!

A sorozatunkban legutóbb bemutatott kései laskagombához hasonlóan a téli fülőke is ebbe a kis létszámú csoportba tartozik: egyenesen igényli az alacsony hőmérsékletet. A nagy fagyokban leáll a növekedése (nem tehet mást, hiszen – mint általában a gombák – kilenctized részben vízből áll), de amint enyhül az időjárás, újra fejlődésnek indul. Általában a hó alatt is képes növekedni.

Észrevenni nem nagyon nehéz: az élénksárga, rozsdaszínű kalapok csoportja meglehetősen feltűnő a fehér-fekete téli erdőképben. Kalapja domború, idővel kilaposodik, többnyire 3 és 15 centi közötti az átmérője. Lemezei a kalapnál halványabb sárgák, szélesek, a tönkhöz nőttek. A tönkje görbe, akár 10 centiméterre is megnyúlhat; felül sárga, lefelé fokozatosan vörösesbarna, zöldesbarna, barnásfekete árnyalatokat ölthet.

Nem túl válogatós, többféle élő vagy elhalt lombhullató fa anyagán élősködik. Februárban hasonló gombákba nem botolhatunk a természetben. Halszaga ne riasszon el, ez ugyanis a főzés során megszűnik. Levesnek, paprikásnak is jó, de ecetes-hagymás salátaként is beválik – Japánban nem hiába a második legnagyobb mennyiségben termesztett gomba. Figyelem: a tönkje nagyon szívós, ezért csak a kalapjából készítsünk eledelt!

Ha már erdőn-mezőn mostanában szegényes a kínálat, elő lehet venni a kamrából a boldogabb időkben eltett gombát.