Röppenő terror

A városvezetés drámai hangú közleményben számolt be arról a harcról, amelyet a helyiek vívnak.

Hogy ki az ellenfél? A fákon fészkelő, lakókörnyezetbe szokott vetési varjak. A közelmúltban egy kismama panaszkodott arra, hogy az utcán sétált gyermekével, és a babakocsiba piszkított bele a varjú. Éppen ezért a polgármester azzal a kéréssel fordult a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez, hogy engedélyezze a vetésivarjú-fészkek eltávolítását Siófok problémás területeiről. A városvezetés álláspontja szerint egyre több a madár, épp ezért nem indokolt az állat védelme. Tessék az emberek lakókörnyezetéből kiebrudalni az elszemtelenedett példányokat!

A varjú, a hiedelemmel ellentétben, egyáltalán nem jókedvében költözik be az emberek közé. Boldogan élne ő kint a mezőn, ha épp az ember nem tette volna tönkre természetes élőhelyét, fészkelőhelyeivel együtt. Az elmúlt negyedszázad eszement privatizációja alatt azokat a nagy, öreg fákat pusztították el az új tulajdonosok, amelyeket e mára üldözötté vált varjak szerettek. Hol rakjon hát fészket szerencsétlen varjú? Ott, ahol állnak még nagy fák – például a városi parkokban.

Értem én a siófoki polgármester háborgását, csak közben nagy-nagy butaságokat is beszél: a varjak ugyanis nagyon kevesen vannak.

Különösen az utóbbi években csökken drámaian a számuk. Ma már alig ötezer pár él nálunk, miközben ötven éve még legalább fél százezren voltak. Siófokon pedig nincs több száz-százötven lakott fészeknél, ez csupán töredéke a tóparti nyaralók számának. És ha azt firtatnánk, ki volt hamarabb a tónál, egyáltalán nem biztos, hogy az ember!