Ha az álmok valósággá válnak...

Tsztán emlékszik rá, hogy Gárdonyi Géza regénye, az Egri csillagok fertőzte meg! De nem Bornemissza Gergely és Cecey Vicuska története fogta meg, hanem a teknős alaprajzú vár. Senki nem hitt a debreceni kisfiúnak, aki váltig állította: egyszer majd épít magának egyet…

Hát, ha első nekifutásra nem is vár-, de a fővárosban neves park- és kertépítő lett Alekszi Zoltánból – egyszersmind sikeres vállalkozása önként kizsigerelt rabszolgája is, ismeri be, aki szeretett és tudott is sokat dolgozni. Aztán a sors megálljt parancsolt a harmincas éveiben járó fiatalembernek: súlyos, gyógyíthatatlan betegség uralkodott el a testén, a korábbi tempóból gyorsan vissza kellett vennie.

Na, ekkor került újra elő az egykori ábránd, csak kicsit módosítva: immár egy vármentő parkot szeretett volna létrehozni Nagy-Magyarország elfeledett vagy halálra ítélt várainak emlékére, valahol vidéken. A családja és a barátai nemigen értették, mit akar, de ő csak járta az országot, kereste a helyet.

„Amikor az édesanyámat először elhoztam Budapestről ide, a Velencei-tó mellett fekvő Dinnyésre megmutatni a kiszemelt helyet, sírva fakadt: tényleg kőtörésre és ácsolásra fogom felcserélni a kényelmes életemet?!” Merthogy Zoltán azt is a fejébe vette, hogy minden középkori vár makettjét maga fogja elkészíteni.

De csakis olyanokét, amelyek ma már nem léteznek, vagy ha mégis, nagyon romosak. Rengeteget olvasott, régészekkel, szakemberekkel beszélgetett, ásatások anyagait tanulmányozta, és azt is kutatta, hogyan lehet megépíteni a várak valóság- és anyaghű, méretarányos kicsinyített másolatát.

„Hosszú előkészítés után, 2012-ben fogtam bele a megvalósításba. Minden várnál pontosan azokat az anyagokat használom, amelyekből eredetileg készült a középkorban: kőből, fából, téglából, vesszőből, sőt sárból is. A kőművesmunkát ugyanúgy a saját káromon tanultam meg, ahogyan az ácsolást is.

Az elején néhányszor bizony úgy jártam, mint Kőmíves Kelemen: amit este raktam, az reggelre leomlott. De nem keseredtem el, kikísérleteztem a számomra legjobb módszert. Ugyanis sok dolog máig nem tisztázott teljesen; például a köveket rögzítő anyag »receptjét« sem ismerjük, csak annyi biztos, hogy meszes alapú, vagyis a habarcstitok is megfejtésre vár.”

Modern kötőanyag a barkácsáruházból szóba se jöhet! Első befejezettként a poroszlói földvárat jegyzi, aztán még 17 készült, és 2014-ben megnyitotta kapuit a látogatók előtt a dinnyési Várpark.

Az „úttörők” közt helyet kapott többek között a zalaszántói Tátikavár (a XIII. században épült vár a Tátika nemzetség tulajdonában volt; törökök is pusztították, végül 1703-ban császári csapatok gyújtották fel), a mátrafüredi Benevár (a honfoglalás idején épülhetett, a tatárjárás után az Abák építették újjá; az 1400-as évek második felében husziták rombolták le) és a szlavóniai Kosztajnica vára (eredetileg kastély, majd a Zrínyiek birtokába kerülve erődítmény lett a közelgő török veszély miatt; stratégiai jelentősége megmaradt később is, sokáig határőrlaktanya volt).

Apró zsanér a várkapukon, míves ablakpárkányok, létrák és lépcsők – elképesztő részletesség dicséri Alekszi Zoltán keze munkáját.

„Csak a Jóisten tudja, pontosan hogy nézhettek ki egykor ezek a várak. Nemegyszer a szakemberek is eltérő álláspontot képviselnek a várak külső megjelenésével kapcsolatosan. Az ásatási alaprajzokból, légi felvételekből kiindulva, különböző elképzeléseket és leírásokat egybevetve születik meg a végső forma: olyan hipotézis, amely amennyire lehet, pontosan követi a valóságalapot.”

Jelenleg 38 vár lakik a parkban a tervezett 70-ből. A maketteket egy sétány zárja körül, mely a történelmi Magyarország határait követi – a házigazda igyekezett a képzeletbeli térképen a várakat eredeti tájolással, földrajzilag legalább megyeszinten pontosan elhelyezni. (Ez alól egyedül István király fehérvári vára kivétel, amelynek csak Szolnok megyében jutott hely.)

A vármásolatok mellett három nyelven olvasható a rövid történetük, továbbá fényképeken látjuk az eredeti várak maradványait, esetenként csak néhány kőhalmot, valahol az erdő mélyén. A sétány mentén 90 oszlop áll, mindegyik egy-egy magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek és legfontosabb tetteiknek állít emléket.

Apropó, István király: fehérvári vára azért is kivételes, mert 16 négyzetméterével a legnagyobb makett. Géza fejedelem palotája és a hozzátartozó négykaréjos palotakápolna környezetében, Fehérvár legmagasabb pontján épült a XI. században; a tatárjárás után, a városfalak építésével szűnt meg.

„Siklósi Gyula régészprofesszor 1974-től kutatta a középkori Székesfehérvárt és vele együtt István király várát is. Végigkísérte a vármakett felépítését, rengeteget tanultam tőle minden találkozásunkkor.

Az avatón nem lehetett ott, előtte egy hónappal elhunyt, de a legnagyobb dicséretet tőle őrzöm: Zolikám, lefordítottad a tudósok nyelvét a hétköznapi ember számára.”

Csupa szomorú vársors sorjázik! A partiumi Körösszeg várát 1289-ben említik először, a következő évben itt gyilkolták meg Kun László királyt; sokáig királyi erősség volt, majd a temesi ispáné; végül a Bocskai-szabadságharcban rombolták le. A szabolcsi palánkvár a X. században épülhetett, több országgyűlést is tartottak a falai közt; aztán a tatárjárás után elvesztette jelentőségét és pusztulni kezdett.

Akárcsak a solymári vár, közismert nevén Szarkavár: a XIV. század második felében építették a Lackfiak budai szálláshelynek, majd a török megszállás után lassan az enyészeté lett. A vértessomlói Vitányvárt a törökök robbantották fel 1597-ben, Szarvaskő várát pedig egy portyázó csapat semmisítette meg.

A dinnyési Várpark 2018-ban bekerült a Guinness-rekordok közé: ez a világ legnagyobb anyaghűen megépített vármakett-kiállítása. Amely remélhetőleg hamarosan megérik a hungarikum címre is, a nemzeti értékeink tárában...

Zoltán az elmúlt években fájdalmak közepette, csak azért is épített, hogy elterelje figyelmét a betegségéről. Amikor nemrég combnyaktörése miatt kemény fizikai munkát a kövekkel nem végezhetett, „pihenésképpen” palánkvárat épített fából!

„Ez az én terápiám. Szentül hiszem, hogy ha nem jött volna az életembe, már nem élnék.” Közben társra talált, történelem szakos tanár felesége tárlatvezetéseket, rendhagyó történelemórákat tart, és már óvodáskorú kisfia is talpraesetten vegyül el a látogatók közt. Arra a kérdésre, melyik alkotására a legbüszkébb, Zoltán azt szokta válaszolni: a kisfiára.

És az édesanyja? Ma már semmi pénzért nem menne vissza Budapestre, féltőn vigyázza ő is a helyet. „Nézze a Nógrád megyei Drégely várát, ezt közkívánatra építettem fel. A tatárjárás után épült várat 1552-ben ostromolta meg és szinte földig rombolta Ali budai pasa. Szondy György várkapitány és vitézei három napig bírták az ostromot, majd mindannyian hősi halált haltak…

Szeretnék mindenkit megfertőzni valahogy a történelem szeretetével. Jelmezes foglalkozásokkal és játékműhellyel a gyerekeket, lovagi napokkal a felnőtteket. Így is, úgy is az utókornak építek, a múltunk elfeledése ellen dacolva.”