Méltó búcsú a földi léttől

„Odaát is éppen úgy él a halott, eszik, iszik, vadászik, mint itt a Földön. Tehát a halottat el kell látni mindazzal, amire túlvilági életében szüksége lehet, különben megbosszulja magát, az élők megrontására, elragadására tör” – így ír a néprajzkutató Bálint Sándor a halál utáni lét legősibb, pogány felfogásáról.

A kereszténység átalakította a szokásokat, ám az ősök hite itt-ott nyomokban felsejlett. Az ősmagyarok azért temetkeztek a lovaikkal együtt, hogy a másvilágon se kelljen gyalogolniuk. Később viszont ez szelídült: az egyik arisztokrata családban a gyászkocsit húzó lovakat nem bántották, de elajándékozták.

A tehetőseket a pogány korban a kincseikkel együtt temették, ennek emlékére az erdélyi nagyurak sok-sok aranypénzt vittek a temetésre, de nem tették a sírba, hanem a szegényeknek adták alamizsnaként – eleveníti fel a hagyományokat a „legszögedibb szögedi” néprajzos.

Romák a sírnál A paraszti világban a gyászhoz kötődő rítusok is segítettek abban, hogy a családtagok megküzdjenek a veszteséggel. Ez a gyászkultúra mára kiveszett, ám dr. Pilling János és Vincze Zoltán – a Semmelweis Egyetem kutatói – néhány éve tanulságos mélyinterjúkkal igazolták, hogy a hazai cigányság körében élnek a halott búcsúztatásához és a temetéshez kötődő tradíciók. Náluk még szokás a többnapos virrasztás, melyen a rokonok és a barátok együtt vesznek részt. Az is bevett, hogy a koporsóba az elhunyt mellé beteszik kedvenc tárgyait, sőt akár italt, cigarettát is készítenek neki az „útra”. A temetési menetet sokszor cigányzenészek kísérik, akik eljátsszák az elhunyt kedvenc nótáit. A módosabb családokban előfordul, hogy a sírt kicsempézik, vagy olyan kriptát építenek, amelyik egy valódi lakószobához hasonlít. Azok az ősi szokások is visszaköszönnek náluk, hogy a sírt gyakran látogató rokonok italt löttyintenek a földre, ezt is felajánlva az eltávozottnak. A gyász heteiben nem csak a tükröket takarják le, de a tévé képernyőjét is, ezzel is jelezve, hogy tartózkodnak a szórakozástól. Az interjúkból az is kiderült, hogy a romák úgy gondolják, ők több érzelemmel búcsúztatják halottaikat, mint a magyarok. Ez is segít nekik feldolgozni a veszteséget.

A veszteséget különös szokásokkal oldották a halállal a mainál közvetlenebb kapcsolatban álló paraszti kultúrában. Egyes vidékeken, ha eladósorba került leány hunyt el, fehér menyasszonyi ruhába öltöztették, s vele temették a kelengyéjét a tulipános ládában, a sírja mellett pedig táncoltak a legények.

Ezzel azt a hitet fejezhették ki, hogy a túlvilágon várja őt a boldog frigy, ezért is emlegették a leányt Krisztus jegyeseként.

A tort úgy ülték meg, akár a lakodalmat. Ez abban az ősi elgondolásban is gyökerezett, hogy a visszajáró halott, ha látja, hogy vigadnak a háznál, megnyugszik, s nem akar hazatérni.

Mérlegen a szív

Az egyiptomi halottkultuszról először a fáraóknak emelt piramisok jutnak az eszünkbe. A kutatók azonban tanulmányozták a sírfeliratokat és megmaradt tekercseket, és összeállították belőle a Halottak Könyvét. Ez egyfajta „útikönyv” gyanánt tartalmazza a tudnivalókat, melyekkel a vándorló léleknek tisztában illett lennie. Kapukon kellett átjutnia, kérdésekre helyesen válaszolni, számot adni múltbéli tetteiről, végül pedig egy halotti bíróság előtt jelent meg. Ott mérlegre tették a szívét, s így derült ki, hogy igaz emberként élte-e az életét. Aki megfelelt a vizsgán – melyet Anubisz, a sakálfejű isten, a holtak oltalmazója és vezetője tartott –, egy paradicsomi szépségű hely várta. A végső ítéletet mindig a halottak istene, Ozirisz mondta ki.

A népmesékben is gyakorta feltűnik a mennyország kulcsát hűségesen őrző Szent Péter, akinek feladata, hogy beengedje a tiszta lelkeket. Ez a szentünk nem félelmetes kapuőr, sőt több mese is arról szól, hogy amikor szabadságot kap odafenn, barátságosan elvegyül a halandó emberek közt – ez is azt jelezte, hogy van átjárás a két világ között.

Eleink kíváncsiak voltak, mi történik elvesztett szeretteikkel, ezért néha felkeresték a halottlátó asszonyokat. Mezőtárkányban hasonló esetet jegyeztek fel: egy helybeli asszony napokra a tetszhalál állapotába került, s felvitték a mennyországba, ahol – szavai szerint –azt az utasítást kapta, hogy visszatérve számoljon be arról, milyen szép is a menny.

Ő pedig elmondta mindenkinek, aki kíváncsi volt a síron túli világ titkaira. A korabeli legendák szerint maga Ferenc József is magához hívatta az asszonyt, és kérte, adjon hírt elvesztett feleségéről, Erzsébet királynéról.

Akadt a XIX. században egy dormándi halottlátó nő is, akihez messzi vidékekről zarándokoltak a gyászolók. Híre az egri érsekhez is eljutott, aki állítólag eltiltotta attól, hogy a túlvilágról „tudósítson”.

Asztaltáncoltatás

Sokak szerint a bukott szabadságharc utáni reményvesztésnek is szerepe volt abban, hogy az 1800-as évek közepén divatba jött a spiritizmus Budapesten. Az asztaltáncoltatás szokása Amerikából érkezett a kontinensre. A pesti szellembúvárok egyletbe tömörültek. Arisztokraták és hírességek is eljártak titokzatos összejöveteleikre, s a szeánszok résztvevői kapcsolatot kerestek az elhunytak szellemeivel. Az egyik világhíres médium Vay Ödönné született Wurmbrand Adelma báróné volt, aki könyvet is írt a szellemvilágban tapasztaltakról. Arany János, Madách Imre, Gárdonyi Géza, illetve Jókai Mór is részt vett spiritiszta szeánszokon, ahol megesett, hogy az eltűnt Petőfi vagy éppen a kivégzett miniszterelnök, Batthyány Lajos gróf szellemét próbálták megidézni – említi tanulmányában Szigeti Jenő egyháztörténész. Azt tapasztalták, hogy Petőfi válaszol a feltett kérdésekre, ebből pedig arra következtettek, hogy nem élhet már.