Hangulatos advent, cukros-díszes meseházakkal

Igaz, nem minden háznál, de a Zajti Ferenc Múzeumnál igen. A patinás épületet huszonöt nagy méretű, szépen kicifrázott mézesház és -fenyő övezi.

Az ember a legszívesebben hazavinné egyiket-másikat, hogy mindennap emlékeztessék a gyermekkor meghitt karácsonyaira, amikor nem rohant senki, s mindenkinek volt a másikhoz pár kedves szava.

Rég volt, igaz sem volt – sóhajtunk Újfehértó közepén, várva, hogy átkeljünk a forgalmas főúton. Lót-fut mindenki, az ismerősök is éppen csak biccentenek egymásnak, de pár lépésre a kereszteződéstől teljesen más világ várja az embereket.

A múzeum előtt megcsendesednek a léptek, lelassulnak az autók, és kerekre nyílt szemek gyönyörködnek a mesebeli látványban. Alkotója Szem­rák­né Tóth Valéria helybéli nyugdíjas pedagógus.

– A városháza keresett meg azzal, hogy a közelgő ünnepek alkalmából találjunk ki valami szép, érdekes dekorációt – meséli a település köztiszteletben álló rajztanára. – Így született meg a mézeskalács házikók ötlete.

A kalács persze csak nevében kalács, hiszen az egykettőre tönkremenne a nyirkos decemberben. OSB-lapokból vágtuk ki a házak oromfalát és a fenyőfákat, de a festés, a motívumok már igaziak.

Olyannyira, hogy az interneten szabályos vita alakult ki arról, vajon hol sütötte meg a tanár néni a nagy kalácsokat, hiszen ehhez hatalmas kemencék kellenének. A falapokat persze nem kellett sütni, és a motívumok felkutatása, adaptálása sem volt komoly kihívás, hiszen alkotójuk jó pár évtizede mozog a kézművesség világában.

Aki járt már az otthonában, elmondhatja, hogy igazi varázskastélyban volt. Maga a ház szép, tágas, ám hasonlót sokat találni Újfehértón. De amit a kertben meg odabenn lát! A fákon színes madarak röpködnek. Természetesen nem igaziak, Vali néni készítette és aggatta fel az ágakra őket, mint ahogy a kerítésre futó virágok is festettek, ám mosolyra derítik a belépők arcát.

A lakásban fokozódik a varázs: festett bútorok, üvegek, kerámiák sokasága nyűgözi le a vendéget, aki csak bámul, honnan ez a káprázatos fantázia, kifogyhatatlan munkakedv?

– A tétlenség a halálom – mondja vendéglátónk, akinek keze munkáját a kilencvenes években az egész ország megismerhette. Akkor jöttek ugyanis divatba hazánkban a színes üdvözlőlapok, ajándékdobozok, azok figuráit jórészt mind ő rajzolta, festette.

De azért persze a tanítás volt az igazi: az iskolában megismertette tanítványait az alkotás örömével, szépségeivel. Hogy ez mennyire sikerült, elmondja az a tény is, hogy nyolc képzőművészt – köztük a saját lányukat – is ő indított el a pályán, akik grafikusként, festőként, szobrászként öregbítik a szülőváros, Újfehértó hírnevét.