Megszólalt a válogatott focista, akit elfelejtett Marco Rossi
origo.hu
Beszélnek róla vagy sem, de létezik egy olyan magyar falu, amely a fellelhető hivatalos források bizonyossága szerint immáron 1952 óta, azaz csaknem hetven esztendeje Rákosi Mátyás nevét őrzi, még akkor is, ha a Mátyásdombon élőkegyre kevesebbet tudnak a történtekről.
A Fejér megyei településre vezető viseltes országút mellett vadnyugati filmekbe illő, kifejezetten barátságtalan köszöntőtábla fogadja az idegent: nemzeti színű szalaggal, országalmával díszített, oszlopba vágott fekete sereges alabárd, nyelén pipiskedő fekete holló, csőrében gyűrűvel, alatta pedig a felirat egy zászlón: Isten hozta Mátyásdombon.
A fagyos szél még ide-oda mozgatja is.
– Legalább tíz esztendeje csináltatta oda az árokpartra Tilhof István, az elődöm, amit én a valóság, a történelem megcsúfolásának tartok, mert aki akarja, az úgyis tudja, hogy ami a mi falunkkal történt, az igenis a Rákosi-kultusznak köszönhető – mondja Lelkes Tibor polgármester, aki civilben a falu egyik nagygazdája.
Magas aranykorona értékű, tisztes hozamú földek, ameddig a szem ellát. Voltaképpen ezeknek a mezőségi, jó termőknek köszönhető az is, hogy fény derült az ország egyik legfiatalabb falujának születési körülményeire. Lelkes polgármester úr ugyanis terjeszkedő gazdaként elvetődött egy dunaújvárosi telep egyik emeleti lakásába is, bizonyos Vincze János nyugdíjas volt börtönparancsnokhoz, aki apja után járó földjét árulta Mátyásdomb határában.
– Miközben a vételáron alkudoztunk, eldicsekedett vele, hogy Mátyásdomb ötlete tulajdonképpen az ő kommunista édesapja fejében született meg, ő ajánlotta hízelegve Rákosi elvtárs figyelmébe közelgő 60. születésnapja alkalmából 1952 elején – meséli a polgármester az addig számára is ismeretlen történetet, amit csak megerősít az a tény, hogy a térség központját, Dunaújvárost is azokban az időkben, pontosan 1951-ben keresztelték át Sztálinvárossá.
Talán úgy gondolták az elvtársak, ha Visszarionovics Sztálinnak egy egész kohászváros dukál, akkor Rákosi Mátyás is kapjon a nagy kémények árnyékában legalább egy kis parasztfalut.
– A szerénységéről is híres nagyvezér az ajándék ötletét bizonyára jó szívvel fogadta, mert 1952 januárjában már meg is született az a tanácsi jegyzőkönyv, melyben arról döntött a Feketepuszta néven újonnan alakuló község végrehajtó bizottsága, hogy Feketepuszta helyett a Mátyásfalva nevet veszi fel.
Alig két hét múlva, 1952. február 13-án a Fejér megyei tanács jóvá is hagyta az új falunevet, mert Rákosi hatvanadik születésnapját 1952. március 9-én ünnepelték. Pár hónappal később a Belügyminisztérium, ki tudja, miért, de Mátyásfalvát Mátyásdombra változtatta.
Igen ám, de az egykori Feketepusztán meg a környékén összesen sem élt egy falura való ember, ezért Vincze János elvtársék ingyen házhely ígéretével csábították ide a környéken élőket, illetve telepítettek be két szegény községből, a Heves megyei Egerbaktáról és a borsodi Gelejről száznál is több nincstelen családot. Csaknem félezer házhelyet mértek ki, és 237 ház néhány év alatt meg is épült.
Akár egy körzővel és vonalzóval szigorúan előre megszerkesztett terepasztal, ebben a faluban minden párhuzamos, derékszögű, sehol egy intim szeglet, görbület vagy hajlat. Vatelinkabátos fiatal hölgy, Vörös Kornélia segít, miután látja, tétován lötyögök a bezárt iskola, a posta, az orvosi rendelő között, és segítséget ajánl, ráadásul önkormányzati dolgozó.
– Anyai ágon Egerbaktáról származunk, a nagymamámék azért jöttek ide annak idején, mert munkát, földet ígértek nekik, legalábbis így mesélték – mondja a fiatal adminisztratív dolgozó.
– Az édesapám családja viszont környékbeli. Például a kolléganőm famíliája Borsodból érkezett – mutat az önkormányzatból éppen „bűnözni” (cigarettázni) kilépő Dudar Rebekára, akinek az anyai nagymamáját több mint hatvanöt esztendeje vetette ide a sorsa Gelej községből.
– Emlékszem a nagy ünnepségre, amikor Rákosi elvtárs születésnapján táncoltunk az iskolaudvaron, mert megalakult az új falu – igazít egyet ugyancsak viseltes szájmaszkján Kittlinger Jutka néni, aztán letámasztja a biciklijét, jelezve, szívesen beszélget.
– Persze, hogy emlékszem, hát 1952-ben én már elmúltam hétéves – tűnődik, mint az eltévedt vándor –, amikor Vincze elvtársék mérték ki a telkeket, a földeket, akkor mi is kaptunk belőle a szüleimmel. Mifelénk akkoriban mindenki a tsz-ben vagy az állami gazdaságban dolgozott. Én is, mikor az általános iskola kitelt, mentem a gazdaságba sepregetni, krumplit, kukoricát zsákolni, búzát forgatni, jószágot etetni, egészen 1997-ig, mert akkor megszűnt a gazdaság és felmondtak. Jött az előnyugdíj, már nem kellettünk sehová.
Jutka néni gyerekkorában Rákosi Mátyás dombján is könyörtelenül beindult, akár az egész országban, „a múltat végképp eltörölni mozgalom”, miközben a falu főterén minden kommunista ünnep reggelén egyenruhás fúvószenekar masírozott, a párt- meg a KISZ-irodán vörös zászlók lengedeztek, és a polgármester elmondása szerint, az ő gyerekkorában, az 1970-es évek végén még tömött autóbuszok szállították ide a kultúrházba az egyenruhás kohászokat, bányászokat és munkásőröket. Azért kifejezetten irigyelte őket, mert csillogott rajtuk a sok aranyozott jelvény meg a vörös csillag.
A mellkasfeszítő, dicső évek során a helyi munkásosztály és dolgozó parasztság, az orosz megszállás előtti időkben mintaszerűen gazdálkodó, eredetileg Festetics Pál-, később Lonkai Ármin-féle birtokot, a rajta lévő kastéllyal együtt széthordták.
Az államosítást és a tulajdonosok elüldözését követően az ipari síneket felszedték, a szeszgyárat, a malmot megszüntették, a gazdasági épületek és bérlakások lassan összedőltek.
A Lonkai-kastélyba először szegény családok költöztek, aztán kultúrháznak használták, később a Fővárosi Kézműipari Vállalat 100 alkalmazottat foglalkoztató varrodát üzemeltetett benne, majd miután tökéletesen tönkretették, azaz évtizedek óta üresen áll: ablakai betörve, falai leázva, stukkói, díszítései összetörve, dorbézoló embernek, kíváncsi állatnak átjáróháza vagy búvóhelye lett.
– Negyvenmillió forintért árulja a gazdája – mondja a polgármester –, de legalább még egyszer annyit kellene rákölteni, persze, hogy nincs, aki megvegye. Ráadásul alig kőhajításnyira innen 2500 férőhelyes sertéstelepet építettek – mutatja az új létesítményt felháborodva.
Visszafelé jövet a posta melletti üres telekre kanyarodunk, ahol a polgármester a falu legnagyobb bánatáról, a templomi harangszóról beszél. Pontosabban arról, hogy Vincze Jánosnak meg Ács Józsefnek, egykori tsz-elnöknek köszönhetően itt senki sem ülhetett be templompadba és senki sem hallhatott templomi harangszót.
– A falu nagy többsége katolikus, illetve református vallású, és hiába a rákosista múlt, amit ránk osztott a történelem, nálunk a lakosság keresztény, konzervatív, de önálló templomig sajnos ez a 718 ember még nem tudott eljutni – mondja a polgármester, aki pedig már az alkalmas telket is kinézte az Isten házának.
– Én még jártam a régi, az 1950-es évekbeli tornyos templomba meg iskolába, amit a Lonkai uraság épített – emlékszik Kertész Ferenc, aki kerítésre dobott szőnyeget tisztít már húsvétra, asszonyi felügyelet mellett. – Ott tanultunk meg írni, olvasni, a vasárnapi misén pedig ministrálni. Aztán Ács József elnök elvtárs gondolt egyet, és a tantermet meg a templomot szétverette, majd borjúneveldét alakítottak ki belőle, mert a szövetkezetnek arra volt szüksége. Növendék marhákat tartottak az Isten házában.
– Szerencsére a toronyból még időben megmentették a harangot az akkori öregek – mondja Marika, a felesége –, később széthordták a szép faragott köveket, cserepeket, amit értek.
Az új faluban persze Rákosi 60. születésnapjára megépítették az iskolát, de templomot, azt soha! Aztán jött a begyűjtés, a padlássöprés, majd az 1956-os szabadságharc és forradalom, közben Rákosi bukása, ami után már a róla elnevezett falu vezetése szabadulni szeretett volna még az emlékétől is.
Vélhetően ezért született felsőbb politikai döntés arról, hogy 1957-ben bizonyos Gerencsér Miklós riporter elvtárs a Népszabadságban a következő tartalmú cikket jelentesse meg: „A legenda úgy tartja, hogy Mátyás király járt erre hajdanában, megpihent a magaslaton, melynek közepén vén, redves szilfa állott, és kedvtelésből belevéste a fába a nevét. Innen a hely neve: Mátyásdomb.”
Kádár pártsajtója tehát a királyt dobta be Rákosi ellen, mintha csereszabatosak lennének. Merész fantáziára vall látni, amint Mátyás király a falu magaslatán megpihen, ráadásul nincsen magaslat a faluban, és bicskájával(?) fába vési a nevét. Az erőltetett mese mégis alapot adott arra, hogy a falu szocialista vezetői és Tilhof István volt polgármester is azt hangoztassa (Magyar Narancs, 2012), hogy „nem Rákosi a névadó, ez tévedés, mert Mátyás király tényleg járt a faluban”. Ennek bizonyítására csináltatta az országalmás, fekete hollós, alabárdos vendégváró táblát a község elejére.
– Szánalmas és nevetséges próbálkozás, de idővel majd elkorhad és kifordul a földből – mondja legyintve az új polgármester. – Mi nem hazudunk, nem hamisítunk, helyette önálló templomot szeretnénk, ahogyan régen volt. A faluban erre óriási az elszántság.
A nagygazda faluvezető és öt fia eddig nem kevesebb, mint nyolc házat, épületet, gazdasági telepet épített fel saját berendezéseivel és járműveivel a környéken. Mellettük és velük legalább nyolc-tíz másik helyi szakember is vállalná a kivitelezést, míg az asszonyok a segédmunkát, a főzést, röviden társadalmi erőből építenék fel 69 esztendő után a saját templomukat, csak...
– Csak a legszerényebb számításaink szerint is kellene legalább 20 millió forint a legfontosabb építőanyagokra – vakargatja a fejét Lelkes Tibor.
– Tudom, Pesten ez semmiség, de nekünk, egy kis falunak nagy pénz. Az épület nem volna több száz négyzetméternél, kicsi tornyocskával meg puritán oltárral, nekünk mégis pompásan mutatna. Nem szégyellem azt kérni a kormányunktól és a két nagy egyházunktól, hogy hallgassanak meg minket és segítsenek nekünk – fordul sarkon, és az egykori pártirodából, ma képviselői szobából előhoz egy papírból készült makettet.
– Évek óta bent porosodik a polcon, de mi tető alá hoznánk – teszi fel büszkén a kicsiny csodát a vágott sövény tetejére.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
magyarnemzet.hu
baon.hu
koponyeg.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
ripost.hu
magyarnemzet.hu
origo.hu