Hegy(i)menet – Mariska néni

Hogy azt a szomorú szemű, búbánatos, aranyat érő májusi édesanyádat! Géza már vagy tíz perce cifrázta magában a káromkodásokat. Aztán abbahagyta. Nem úgy, mint az eső, az már második napja esett megint egyfolytában, és láthatóan nem is állt szándékában abbahagyni.

A már szintén szokásosnak mondható szélvihar járult hozzá, sötét volt délben is, és hideg. Géza a maximum fokozatra állította a busz ablaktörlő lapátját, de így is alig látott valamit. Laci bácsi viszont előző nap jelenést látott, és ettől apokaliptikus víziói támadtak. Mondta is a Gézának, valamint Lajos bácsinak. Srácok (ezt a megszólítást még mindig helyénvalónak találta, pedig hatvan körül jártak már mind a hárman), alighanem itt a világvége.

Vagy megint kitört valahol valami vulkán – válaszolta Lajos bácsi, aki általában a realitást képviselte a társaságban –, és attól nincs már megint tavasz. De Laci bácsi folytatta. Az éjjel megjelent a szobámban a Mariska néni, méghozzá az ágyam végénél, és megfogta a lábamat. És az ilyesmi kizárólag nagyobb kataklizmák alkalmával szokott előfordulni.

A többiek ismerték már Laci bácsinak ezt a mániáját, tudták, hogy Mariska néni már régen meghalt, de szerinte néha visszajár, rendezkedik egy kicsit a spájzban, majd felszívódik, ezért ráhagyták, csak Lajos bácsi jegyezte még meg, hogy legközelebb feltétlenül kérdezzen rá a soron következő meccsek eredményeire, mert az öregasszony bőszen totózott és egyszer telibe is trafálta a tizenhárom plusz egyest, és a nyereményből vett egy ringlispílt, vagyis körhintát, felállíttatta a kert végébe, aztán néha beindította a szerkezetet, és ilyenkor édes-bús keringők hangjai szálltak a falu felett, el egészen a környező dombokig, vagy még azokon is túlra, és a Mariska néni is magasan szállt körbe-körbe, míg bele nem szédült.

Egy alkalommal aztán annyira megszédült, hogy kiesett abból a körhintából, bele egyenesen a kútba, és meg is halt menten. Géza csendben hallgatta a beszélgetést, a fejében képzettársítások és növénytársulások keringtek, mint Mariska néni a levegőben, de főleg az utóbbiak, amiket már át kellett volna helyeznie a gyakorlatba, ám a borzalmas időjárás miatt alig jutott el a veteményesig, ahol akkora volt a sár, hogy Géza kilépett a gumicsizmájából, és ezen annyira felhúzta magát, hogy otthagyta azt a fél pár csizmát, elszökdécselt a házig, és éjfélig zen buddhista történeteket olvasgatott, hogy valahogy lenyugodjon.

Egyébként minden rendben lenne – gondolta még elalvás előtt –, csak ez a szél ne volna.