Paloznak helyi értékei védelmében

Nem mindennap kerül be a híradásokba Paloznak, de ha igen, akkor nagyot szól. Az ország legvirágosabb települése; Több mint tízezer látogató naponta a Jazzpikniken; Hild-díjat kapott a falu – olvashattuk korábban a szalagcímeket az ötszáz lelkes településről.

Aztán a koronavírus-járvány csendjében pár hónappal ezelőtt ismét reflektorfénybe került a település: Paloznak betiltott mindenféle építkezést – adták hírül a különböző sajtóorgánumok. Egyesek helyeseltek, mások felháborodva konstatálták a döntést, amikor a település első embere februárban bejelentette, hogy Paloznak teljes területén tilos lesz telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani.

Az akár három éven át is fennmaradó tilalom alól csak a már bejelentett vagy engedéllyel rendelkező, folyamatban lévő ügyek kaphatnak felmentést. A döntést személyesen a polgármester hozta, de szó sincs arról, hogy megkerülte volna a képviselő-testületet. Az egyre súlyosabb építési láz miatt régóta készültek a drasztikus lépésre, most lett meg a jogi háttere annak, hogy a település bel- és külterületére egyaránt érvényes „változtatási tilalmat” elrendeljék.

Paloznak a Balaton északi partján, a Bakony déli lábánál, Balatonfüred közelében fekszik. A tóra néző, napfényes déli domboldalakon mediterrán klíma alakult ki, már a római korban szőlőt termeltek a villagazdaságokban. A település első fennmaradt írásos említése 1079-ből való, „po loznik” szlávul azt jelenti, szőlőskert.

A szőlő és bor mellett állattartással és halászattal foglalkoztak a helyiek. A középkorban többször elnéptelenedett a falu, aztán valahogy mindig újraéledt, de még pár évtizeddel ezelőtt is az eltűnés veszélye fenyegette. Köszönheti magának, nem kért a vasútból, mert a helyiek nem akartak ingyen dolgozni, követ fuvarozni több kilométerről. Izolálta magát, elszegényedett, majd a turizmusnak köszönhetően a '90-es években kezdett feltámadni poraiból.

– A szü­leim 1971-ben vettek itt egy parasztházat. Emlékszem, az istállók jobb állapotban voltak, mint a lakóházak, azok fontosabbak voltak az embereknek. A '70-es években nem adtak ki építési engedélyt, hogy sorvadjon el a falu, hivatalosan „funkció nélküli településsé” nyilvánították. Gyerekként nem értettem, miért pont itt vettek házat a szüleim. Nem csak a nyarakat töltöttük itt, gyakran jöttünk hétvégenként is.

A vonat Csopakon állt meg, onnan kellett bumliznunk, étellel, ágyneművel, bőröndökkel felpakolva. Nem volt közmű, tíz évig a kútról hordtuk a vizet. A nyarak már élvezetesek voltak, alig két kilométerre van a Balaton. Haverok, strand, persze csak azután, ha lekaszáltuk a lucernát vagy leszedtük a barackot a fáról és megkapáltuk a krumplit – meséli Czeglédy Ákos polgármester, magyar–történelem szakos tanár, aki Budapesten nőtt fel.

A szerelem hozta ide, a feleségével Paloznakra költöztek. A '90-es években járunk, az akkor 360 lelkes falu pár éve lett közigazgatásilag önálló, évtizedekig a csopaki községi tanácshoz tartozott. – MDF, Kisgazdapárt, Fidesz, itt is rögtön megjelent a pártpolitika, aztán szép lassan eltűntek ezek a különbségek, a civilek, a Kertbarát Kör, majd a Paloznak Baráti Egyesület lett hangsúlyos szereplő a falu életében.

A helyi újság főszerkesztője lettem, majd egyre többen kapacitáltak, hogy legyek képviselő, aztán polgármester. Huszonhárom éve töltöm be ezt a tisztséget függetlenként. Az első két ciklusban még tanítottam Csopakon, addig társadalmi megbízatásban végeztem a polgármesteri teendőket, aztán egyre több lett a feladat.

A Fő utcán lévő kávéház teraszán beszélgetünk, ez volt a régi iskola épülete. Az emeleten tavasztól őszig képzőművészeti kiállítások vannak, most éppen egy fotókiállítás. Az utca tele virággal, a porták rendezettek, az autentikus régi épületek egyedi hangulatot teremtenek.

Aki erre jár, tegezve köszön a falu első emberének, egy-egy megjegyzést tesznek a hőségre, nyoma sincs a hierarchiának. Nyaranta alig vannak az utcán, a forróság elől mindenki a házába vagy a vízpartra menekül. Csak néhány telekről hallani kopácsolást, a szemben lévő ház tetején is ácsok dolgoznak szorgalmasan.

– A folyamatban lévő építkezéseket lehet folytatni, jelenleg 40 telken vannak munkálatok. Régóta fontolgattuk, hogy meg kell hozni ezt a döntést, mert azt láttuk, hogy boldog-boldogtalan építkezik, figyelmen kívül hagyva a falu és a térség építési sajátosságait. Ez nem azt jelenti, hogy skanzen legyen Paloznakból, de jó lenne, ha a környezetbe illő ingatlanok épülnének.

Míg korábban egy adott 200 méteres körzetben nyolc éven keresztül körülbelül egy építkezés volt, most egy év alatt nyolc van. Sokan befektetési céllal jönnek ide, nem gondolják végig, hogy hosszú távon mit okoznak a községnek azzal, hogy üresen áll az épület, amit csak azért húztak fel, hogy legyen. A döntésünk másik oka, hogy a közművek nem bírnak kiszolgálni ekkora igényt. Gond van az ivóvíz- és a szennyvízhálózattal, de az áramellátásban is problémák merültek fel, az E.ON nem győzi bővíteni.

Azt szeretnénk, hogy Paloznakon azok építkezzenek, akik itt akarnak letelepedni. Szükségessé vált ezt a folyamatot szabályozni, megvédve a település falusi jellegét, élhetőségét, és ezzel turisztikai értékét is. Szép lassan azt az oldalukat veszítik el a Balaton környéki települések, amiért egykor vonzóak voltak.

Elindulunk a Fő utcán a hegyoldal felé, rögtön balra a nádfedeles Tájház, a falu legrégebbi épülete, már 1815-ben is írtak róla. Közel 30 éve újították fel, és rendeztek be egy néprajzi kiállítást. A hatalmas udvar rengeteg közösségi esemény helyszíne, a kemencét minden idelátogató szabadon használhatja.

– Jöjjenek be, nézzék meg a kiállítást – invitál bennünket a múzeumba Kiss Lenke hivatalsegéd, éppen a cserépedényeket portalanítja. Tősgyökeres paloznaki, soha nem költözne el innen.

- Itt jártam iskolába, 1976-ban szűnt meg. Az emberek többsége gazdálkodott, apám is, tartottunk teheneket, disznókat meg lovat is. A férfiak szigonnyal fogták a halat, sokat ettünk, leginkább keszeget, anyám paprikásan csinálta meg. Sok tárgy ismerős, a kukoricadarálót sokat használtuk – mutat körbe a kiállított darabokon.

– Emlékszem, a kukoricaszárat felaprítottuk szecskavágóval, amit gabonával savanyítottak, hogy legyen az állatoknak télire takarmány, vitték a parasztok a téesznek. Rengeteget dolgoztak az emberek, nem volt se hétvége, se ünnep. Az nyugodtabb világ volt, de ez sokkal szebb. A mi életünk sokkal színesebb, régen elképzelhetetlen volt, hogy a falusiak ugyanolyan színvonalon élhessenek, mint a városiak. A legtöbb ideköltöző szerintem nagyon aranyos, kedves ember, vannak, akik be is tudnak illeszkedni.

Baktatunk tovább, makulátlan lakóházak, színpompás virágözön minden porta előtt. A faluház épületét is nem régen újították fel, itt működik az önkormányzati hivatal, az orvosi rendelő és a gyógyszertár. Az előtte álló haranglábat a falu református közössége építette 200 évvel ezelőtt, ma a helyiek 63 százaléka római katolikusnak vallja magát. A falu központjában egy Árpád-kori templom, ahol a szentmisék mellett zenei koncerteket is tartanak. Mellette alakították ki 2000-ben a Millenniumi Parkot egy elhanyagolt mandulásból, még fügét is ültettek a sok virág közé.

Itt-ott felbukkannak a többgenerációs, tájba nem illő óriási lakóházak, sorházak, markánsan kilógnak az addig látott faluképből. Ha csak ezeket az épületeket látnánk, kétségbe vonnánk, hogy Paloznak 1998-ban Hild-díjat kapott a tudatos falufejlesztésért.

A faluban és a szőlőhegyen élők mindig külön entitásként tekintettek magukra, és az utóbbi években a hegyre költözők nem feltétlenül a szőlő és a bor, hanem inkább a pazar panoráma miatt költöztek ide. Sokan a nyaralójukat simán gazdasági épületként, az úszómedencéjüket pedig víztározóként jelentették be – mint ahogyan a Balaton sok tájékán –, hogy ne legyen gond az engedélyeztetéssel. A látvány valóban lenyűgöző, távolban a Balaton, ellátni a déli partig.

Paloznak arculatának és falusi jellegének változását nem csak a település vezetői, hanem a lakosok többsége, így a civil szervezetek is aggódva figyelték.

– Amikor idekerültem, magával ragadott a település. Az emberek, a környezet, az emberi léptékek. Balatonfüredről költöztem ide, ami mára már teljesen élhetetlen város – állítja Hernádi Péter, a Paloznaki Civil Egyesület elnöke. A párja helybéli, Péter hamar belekerült a falu vérkeringésébe, egy év után az egyesület elnökévé választották.

Rögtön tagja is lett a 22 tagú paloznaki kórusnak is, amely Gála minősítéssel büszkélkedhet – a járvány előtt hetente tartottak próbát. A helyi hímzőkör országos pályázatokon, kiállításokon is szerepelt, meg is kapta a legmagasabb kitüntetést, a Gránátalma-díjat, és benne van a paloznaki és veszprémi értéktárban.

Sportcsoportja is van a településnek, műfüves pályán edzhetnek a lelkes focisták. Tíz éven át minden télen pingpongbajnokságot rendeztek a helyieknek, pár éve szűnt meg, egyre kevesebb idejük van az embereknek.

– Évekkel ezelőtt megalakítottuk a faluképvédő csoportot és 2010-ben megfogalmaztunk egy ajánlást, amiben leírtuk, hogy az építtetőknek milyen szabályokat ajánlunk és mit nem az építkezés során, de hamarosan elhalt a kezdeményezésünk, hisz nem sokkal később településképi arculati kézikönyvet vezettek be. Most még van lehetőségünk arra, hogy olyan építési szabályzatokat hozzunk, amikkel megvédhetjük a falut, nem szabad elszalasztani – vélekedik Hernádi Péter.

Hallhatók már olyan hangok, hogy belterületen fel kellene oldani a tilalmat, mivel sokan szeretnék felvenni a csok-ot vagy más állami támogatást, így elesnek ezektől a lehetőségektől. Lakossági fórum lesz az ügyben, de Czeglédy Ákos szerint, ha kivételt tesznek, akkor nincs megállás. Paloznak elveszíti falusias jellegét, és idővel olyan lesz, mint bármelyik kertváros. Az pedig nem lenne szerencsés.