Ételek és élmények egysége, avagy mit csinál az ételtervező?

A történet hat-hét évvel ezelőtt, egy vasárnapon kezdődött… Reggelizés közben beszűrődött az ablakon a vadgalambok búgása, amit annak idején a hódmezővásárhelyi nagyszüleinél töltött vakáció alatt hallott. Maga előtt látta a nagyszoba berendezését, lelki szemeivel figyelte a nagymamát süteménykészítés közben, a nagypapát pedig a barkácspincéje hűvösében. És hát a va­sárnapi ebéd ízei meg a finomabbnál finomabb sütemények… Hirtelen megrohanták az emlékek.

Ma már világos: ebben az ihletett pillanatban lépett rá arra az útra, ami megannyi élményt, meglepetést, tapasztalást, tudást hozott, és különleges, változatos, sikeres pályát eredményezett számára. Góg Angélát már formatervezőként is az érdekelte, miként tud érzelmeket kiváltani az általa elgondolt tárgyakkal, miféle gesztusértékeket rejt egy táska vagy egy ékszer. Természetesen food de­signer­ként ugyancsak az érzelemalapú élethelyzetek izgatják.

Persze volt ennek előzménye is. Angéla 2010-ben édesanyjával és testvérével a fővárosban nyitott kávézót, ahol megtapasztalta, mennyire fontos a vendégeknek a személyes kapcsolat, s az sem mindegy, ki készíti a kedvenc süteményüket. Számos olyan helyzet adódott, amikor egy-egy desszert kapcsán beszélgetésbe elegyedtek, és ilyenkor előkerültek a régi emlékek, élmények is, amelyekkel nem találkozunk mindennap, mégis elegendő egy falatot megízlelnünk vagy egy illatot megéreznünk, hogy minden részletében látható kép jelenjen meg előttünk.

– Így érhető tetten a boldogság íze – összegez a fiatal művész. – Ezt a következtetést azonban csak a kutatás és a rendszerezés végén mondhattam ki, az elején fogalmam sem volt, milyen időutazásban lesz részem. Emlékek cukrászdája – ez lett az első projektem, ebből készült a diplomamunkám is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Ismeretlen emberek mesélték el gyerekkoruk meghatározó ízeit és eseményeit, s az így összegyűjtött 421 történet és gondolat alapján hoztam létre egy olyan rendszert, amely képes meglátni és értelmezni a hasonlóságokat, a közös pontokat.

Kezdetben a „kronologikus bonbont” kerestem, vagyis meg akartam találni az egy-egy életkorra jellemző édességet, de aztán elvetettem ezt a koncepciót. Mindegy, hány éves valaki, rendelkezhet különböző karakterű élményekkel, akár mindegyikkel. A nagymamával együtt készített porcukros hatlapostól kezdve a nyári vakáció során bekebelezett palacsintahegyen át az elérhetetlennek hitt álmainkig. Végül öt süteményből álló sorozatban valósítottam meg, amit a látvány alapján nevezhetünk éppenséggel élménysüteményeknek vagy ehető műtárgyaknak.

Góg Angéla számára innentől kezdve nem volt visszaút. Olvasgatta névtelen informátorainak érzelemdús, kitárulkozó történeteit, melyek önmagukban is értékes kordokumentumok. Legjobban az az elbeszélés ütötte szíven, amelyben azt írta le valaki, miként zajlott az utolsó családi ebédjük a nagymamánál, aki éppen a jelenlétükben hunyta le örökre a szemét. Szerettei megérezték, hogy nem lesz több közös alkalom, ezért akartak összejönni. Nos, az a menüsor örök ízélménnyé vált számukra.

– Egyik téma hozta a másikat – folytatja sikertörténetét az ételtervező. – A vasárnapi ebédtematika résztvevőinek történeteiből kiolvasható rejtett mozdulatok, ízek, érzések, gesztusok mentén hat lépésből álló ételsort alkottam meg az aperitiftől a feketekávéig; ugyanakkor arra is fény derült, milyen volt a terített asztal, illetve miről mesélt a család a levesestál fölött.

Egy ösztöndíjprogram keretében pedig azt vizsgáltam, mi jellemzi majd ötven év múlva az étkezésünket, amikor egy nagymamának már arra is gondolnia kell, ilyen-olyan érzékenység miatt mit ehet az unokája és mit nem. A jövő emlékei projekthez ismeretlen vendégeket hívtam meg, minden apró momentumot dokumentáltam, még azt is, milyen tárolóban hozták az általuk megtarthatónak, illetve továbbörökíthetőnek gondolt ételt. Az így összeállított, a mai korunkra jellemző fogásokat ajánlom a jövő generációjának, méghozzá szárított formában. A kémcsövekben tárolt ínyencségek képezik a jelenleg száz tételből álló ízbankot.

Hihetetlenül termékeny és mozgalmas időszak áll Angéla mögött. 2015 óta kétévente rukkolt elő új tematikával, egyik hozta a másikat. Az említetteken kívül feltétlenül meg kell említeni Laska projektjét is, melynek – a hazai tésztahatározó összeállítása és a tésztakészítő tárgyegyüttes prototípusának elkészítésén túl – célja, hogy létjogosultságot szerezzen a már-már elfeledett, száznál több fajta magyar tésztának. Néha maga is rácsodálkozik, milyen nagy ívű karriert futott be az eltelt hat év alatt.

Nemrég a budapesti Design Héten bemutatta az összes projektjét, ami azért is volt fontos számára, mert eddigi pályafutása egyfajta lezárásának tekintheti. Szeretné ezt a gazdag és látványos anyagot egy vaskos könyvben kiadni.

Az ételekkel kapcsolatos elmélkedés nem új keletű, nálunk azonban csak mostanában, a gasztronómia utóbbi évtizedben tapasztalható felfutását követően kezd igazán elterjedni. Góg Angéla az ételekről úgy gondolkodik, ahogyan mások nem: médiumként tekint rájuk. Szemléletformáló, morfondírozásra serkentő, szabad asszociációkra épülő témái azért is állnak az érdeklődés homlokterében, mert – azon túl, hogy különlegesek és látványosak – érzelmi alapon működnek, s ezen a területen könnyebb beszélgetéseket elindítani, reakciókat kiváltani.

Az étel, az étkezés létezésünk központi eleme, amit megkóstolunk vagy megeszünk, arról hamarabb alkotunk véleményt, mint például egy tervezőgrafikus munkájáról. Ráadásul Angéla a kiállításain vendégváró falatokat kínál, amivel máris leveszi a lábáról a látogatóit. Persze annak sokkal jobban örülne, ha a kutatási eredményeire felkapnák a fejüket a mai fiatalok, és számukra is fontosak lennének az ízekhez tapadó történetek, illetve tudatosodna bennük, mennyire különbözőek vagyunk és mégis ugyanolyanok.

– Elindultam egy újabb úton, a kétszeres Michelin-csillagos Onyx étterem művészeti vezetőjeként fantasztikus kihívásoknak teszek eleget – mondja Góg Angéla. – Alkotó, inspiráló csapatba kerültem, ahol fontosnak tartom a séfekkel való együttműködést. Közös tervezésünk eredményeként születnek meg az ételeink. Üzenetük, történetük, s ezáltal még erősebb jelentésük van. A vacsoraesteken pe­dig részt veszek a felszolgálásban is. Sajnos odahaza kevesebb időm jut sütésre-főzésre, de mivel a kedvesem séf, nem kell tartanom attól, hogy éhen maradok.