Törekvő tervek

Murgán, 1886-ban látta meg a nap­világot Gömbös Gyula. Az elemit követően hadi iskolákban tanult, majd az I. világháborúban a szerb és az orosz fronton is harcolt. A háború után kezdett politizálni, megalapította a Magyar Országos Véderő Egyesületet, a Tanácsköztársaság idején Bécsbe menekült, és csatlakozott a Bethlen István vezette Antibolsevista Comitéhez.

Tagja lett az ellenforradalmi kormánynak, és támogatta a hatalomra kerülő Horthyt, sőt komoly szerepet vállalt a visszatérni kívánó IV. Károly elleni hadműveletben. Ügyvezető alelnöke lett a kormányzó Egységes Pártnak, Bethlen István miniszterelnökkel való folyamatos konfliktusai miatt végül elhagyta a pártot, és megalapította a Fajvédő Pártot.

Néhány évvel később azonban behódolt Bethlennek, visszatért a kormányba. A gazdasági válságot követően Horthy megbízásából miniszterelnökként kormányt alakított 1932. október 1-jén – három gróf után egy evangélikus tanító fia foglalta el Magyarország miniszterelnöki székét.

Luther nyomában

Vitéz jákfai Gömbös Gyula rögtön egy akkor szokatlan lépéssel állt elő: kiadta a 95 pontos Nemzeti Munkatervet, vagyis írásba foglalta kormányprogramját. A pontok száma szándékosan Luther Márton 95 wittenbergi tételére utalt. Fő célja az „öncélú nemzeti állam” létrehozása volt, a magyar érdek elsődlegessége, a társadalmi jólét megteremtése, az osztályellentétek feloldása és a békés revízió. Miniszterelnökként szakított antiszemita nézeteivel, és nyilvánosan beszélt arról, hogy vállalja a testvériséget minden zsidóval, aki kész tenni a hazáért.

Magabiztosságát mutatta, hogy egyik első lépéséül megszüntette a statáriumot. Enyhített a birtokos parasztság adóterhein, exportpiacot szerzett a magyar mezőgazdasági termékek számára, bevezette a 48 órás munkahetet és a minimálbért. Az ekkor induló új beruházások pedig bizonyítják, hogy a gazdasági válság valóban megszűnt, és Magyarország ismét fejlődő pályára állt.

Elmentek a csalásig is

A Gömbös-kormány első két éve tehát egyértelműen sikeresnek mondható, az egykori miniszterelnököt sokkal inkább politikai reformjai és külpolitikai orientációja miatt szokták kritizálni. A harmincas években megfigyelhető egy folyamat: több európai országban is – Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Portugáliában – egyfajta tekintélyuralmi rendszer jött létre, és Gömbös is valami ezekhez hasonlót szeretett volna kialakítani. A kormánypártot átnevezte a Nemzeti Egység Pártjának, és igazi tömegpárttá kívánta szervezni.

A kormánytól függő főispánok és főszolgabírók segítségével helyi pártszervezeteket hozott létre, bő egy év alatt az ország mintegy 3 millió választópolgárából 2 millió a NEP tagja lett.

Elérte a parlamentben, hogy kiterjesszék a kormányzói jogköröket, ezáltal Horthy elnapolhatta, berekeszthette vagy feloszlathatta az országgyűlést. Kitett a kormányából két Bethlenhez húzó minisztert, nyugdíjaztatott két tucat tábornokot, és a vezérkarban saját hívei kaptak helyet. Kérésére 1935-ben meg is történt a parlament feloszlatása.

Noha 95 pontjában szerepelt az általános és titkos választójog bevezetése, ekkor még nyílt szavazást rendezett, ami hemzsegett a választási csalásoktól. Az ellenzék ajánlási íveinek a visszautasítása vagy a rádió mint propagandaeszköz kisajátítása mellett Tarpán például olyan jelöltet választatott meg Bajcsy-Zsilinszky Endrével szemben, akiről utólag kiderült, hogy a neve hamis, ráadásul még választójoggal sem rendelkezhetne. Ennél is durvább eset történt Endrődön, ahol el akarták lehetetleníteni az ellenzéki jelölt kampányeseményét, és odáig fajult a helyzet, hogy a csendőrök dulakodni kezdtek a tömeggel, majd közéjük lőttek, és nyolcan meg is haltak. Ilyen körülmények között nyerte meg a választásokat Gömbös nagy fölénnyel.

Olasz minta után

Gyakran nevezik nácinak Gömböst, többek között azért, amiért első európai kormányfőként tett látogatást Hitler kancellári hivatalában. Hozzá kell tenni azonban, hogy 1933-ban Hitler még Nyugat-Európában is elfogadott volt, másrészt a magyar miniszterelnök nem értett mindenben egyet Hitlerrel. Gömbös mindvégig az Anschluss elkerülésén dolgozott, nem támogatta, hogy Németország bekebelezze Ausztriát. Csehszlovákia ügyében támogatta a revíziót a Führer, azonban a magyar kormányfő számára csalódást okozott, hogy nem pártolta a teljes magyar revíziót. Ezek mellett előnyös gazdasági szerződéseket kötött Németországgal.

Gömbös számára tehát egyáltalán nem Hitler és a nácik jelentették a mintát, sokkal inkább a fasiszta Mussolini. Olaszországot tekintette hazánk legfőbb szövetségesének, és Mussolini, valamint Ausztria segítségével próbált kitörni a kisantant szorításából. Szimpátiája és törekvései miatt gúnyolták Gömbölininek.

De hiába reménykedett az olasz segítségben, idővel Mussolinit sokkal jobban foglalkoztatta Afrika, mint Közép-Európa, ebben a térségben pedig Hitler befolyása nőtt meg igencsak. Gömbös közeledett is Hitlerhez, és a későbbi miniszterelnökök további lépéseket tettek Németország irányában.

Noha 1935-től a parlament, a vezérkar és a közigazgatás tele volt a híveivel, elsősorban diktatórikus intézkedései miatt nagy ellenzéke támadt a jobboldalon is, elveszítette Bethlen és Horthy támogatását egyaránt. Mivel súlyos vesebetegséggel küzdött, a kormányzó nem akarta megalázni azzal, hogy lemondatja. Gömbös Gyula végül 1936. október 6-án hunyt el egy müncheni klinikán.

Szoborból jelkép

Ellentmondásos személyiség volt Gömbös Gyula, mégis emeltek neki szobrot: 1942. június 21-én avatták fel Budapesten, a Döbrentei téren. Neve mellett ezt olvashatták a talapzaton: „Bátorság, Bölcsesség, Becsület.” 1944. október 6-án, halálának nyolcadik évfordulóján azonban egy kommunista akciócsoport, az ún. Marót-csoport felrobbantotta a szobrot. Az esetet 1945 után szimbolikus eseményként, az antifasiszta harc kezdeteként értékelték. „Ez a szobor jelképezett mindent, ami Magyarországon az elmúlt huszonöt évben aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt” – írta naplójában 1944-ben Márai Sándor.