Volt egyszer egy Trianon

Amikor a Felvidékre a magyar honvédek páncélozott járművekkel bevonultak, a helyiek piros-fehér-zöld papírzászlót lengetve üdvözölték az anyaországbelieket. Mi a közös a harci járműben és a papírzászlócskában? A hely, ahol készültek: a magyar ipar bölcsője, Csepel. Az Összetartozás Háza – Trianon címmel ingyenesen látogatható egy új állandó kiállítás Csepelen.

LakóhelyemMarkos Mária2021. 08. 27. péntek2021. 08. 27.

Kép: Összetartozás háza emlékkiállítás Trianon Csepel Nagy Magyarország háború emlékezet 2021 07 26 Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

Volt egyszer egy Trianon
Összetartozás háza emlékkiállítás Trianon Csepel Nagy Magyarország háború emlékezet 2021 07 26 Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

Eredeti tárgyak, korabeli dokumentumok bemutatásával, kronologikus sorrendben tárják a látogatók elé a magyar történelem, gazdaság, társadalom- és művelődéstörténet Trianonnal kapcsolatos fontos eseményeit, a Csepeli Városkép Kft. közreműködésének kö­­szönhetően.

A bejáratnál a jelképes, országrészeket, településeket, csa­ládokat kettészakító határsorompó és határkő mellett elhaladva, a mintegy 300 négyzetméter alap­területű épületbe lépve vitrinekben őrzött ritkaságok mellett archív felvételeken ismerhetjük meg a Trianonhoz vezető történelmi útvesztőket és a diktátumot követő időszak hosszú távú történelmi hatását.

Megtudhatjuk, milyen hibákat vétettek az ország vezető politikusai a vesztes első vi­lágháborút követően, vagy azt, épp van-e okunk a vérszemet kapó utódállamok kíméletlenségéről és a békefeltételeket diktáló államok nagyhatalmi törekvéseiről beszélni.

Rejtőzködő lőszergyártás

A trianoni döntés után az elcsatolt részekhez kerültek a bányák, erdők, a nehézipar központjainak jelentős része, és a könnyűipar – a textil-, cellulóz- és papírgyártás – is határon kívülre került. Trianon gazdasági következményeit Csepelen is megtapasztalták. Weiss Manfréd tölténygyára az I. világháború alatt ontotta a hadianyagokat – 1920 után ez csak rejtett formában történhetett. A megszállások elől később a körmöcbányai pénzverde gépeit is idehozták, és a váltópénzeket a vasműben verték.

Térképen a különböző etnikai csoportok – három dimenziós változatban is. Fotó: Kállai Márton

A Csepelre bevonuló román katonaság az összes mozdítható berendezést és nyersanyagot magával vitte. A termelést a trianoni békeszerződésnek megfelelően át kellett állítani polgári célokra. A korábban a hadianyag-gyártásban alkalmazott gépeken mezőgazdasági gépeket és iparcikkeket kezdtek el gyártani. Az üzem ennek ellenére az állammal együttműködve jelentős lőszergyártó kapacitást tartott fenn, és hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elől ez rejtve maradjon, ezeken a gyártósorokon is kereskedelmi forgalomba hozott termékeket készítettek.

Az üresen maradt épületekben kezdte meg működését 1920-ban a Magyar Posztógyár Rt., 1920-ban jött létre a Neményi testvérek Papírgyára a Gubacsi-híd mellett. A jó ideje tervezett Szabadkikötő építése a fiumei kikötő elvesztésével vált égetően aktuálissá.

Az 1920-as évek végétől az üzemek mind nagyobb kapacitását rendelték alá a hadiiparnak a revíziós törekvések jegyében. A posztógyár a honvédségnek ruhaanyagot készített, a papírgyár a töltényekhez göngyöleget. A Weiss Manfréd Rt. a polgári termékek mellett gyártott katonai repülőgépet a postai légi szállítás gépének álcázva, a civil bicikliket gyorsan követték a hadikerékpárok, a mezőgazdasági traktort pedig a katonai vontató – a tárlaton ezen ipartörténeti relikviákból többet is bemutatnak a szervezők.

1938-ban a kormány Győrben meghirdette a fegyverkezési programját, aminek következtében a Weiss Manfréd Művek hatalmas értékű megrendelést kapott repülőgép, repülőgépmotor, páncélozott jármű és harckocsi gyártására. Ugyanebben az évben megkezdődtek a revíziós sikerek, a visszacsatolt Felvidéken a csepeli papírgyárban készült piros-fehér-zöld zászlókat lengetve fogadták az ott élők a honvédeket. Az öröm azonban nem tartott so­káig, a II. világháborút követően visszaálltak a trianoni határok.

Árulkodnak a nevek is

A magyarlakta területek elcsatolása azt eredményezte, hogy a két világháború között minden politikai csoport programjában – ugyan különböző mértékben – megfogalmazódott a revízió gondolata. A legtöbben azonban továbbra sem vizsgálták a Trianonhoz vezető út okait, és a történelmi Magyarország teljes integritását tűzték ki elérendő célul.

A Horthy-korszak revíziós politikája kiegészült az irredentizmussal, az ezeréves magyar haza visszaszerzésének eszméjével. Számos településen neveztek el utcákat az elcsatolt városokról, tájegységekről. Csepelen az akkoriban felparcellázott Kertváros és Királyerdő esetében is ez történt.

Az irredentizmus hamarosan az otthonokba is beköltözött. Az irredenta árucikkek kezdetben emléktárgyakat jelentettek, idővel azonban a nemzeti jelképek, revizionista jelszavak rákerültek a szódásüvegre, a porcelán dísztárgyakra, a falvédőkre is. Budapesten gyakran lehetett találkozni olyan üzletekkel, melyeknek egyik kirakatát irredenta díszbe öltöztették.

Megszámlálhatatlan képeslap jelenítette meg a trianoni igazságtalanságot különböző szimbólumokkal, velős hasonlatokkal, legtöbbször romantikus nemzetábrázolással, néha karikatúrákkal is.

Nagy idők nagy tanúja

A magyar kormány megbízásából 1914. november 1-jén kezdte meg működését a Magyar Királyi Posta irányításával működő csepeli szikratávíró. Ezen az eszközön jutott el a központi hatalmak békeajánlata Oroszországba 1917-ben, váltott üzenetet Lenin és Kun Béla, a hadifogságba esett katonák vöröskeresztes üzenetváltásai is ezen a csatornán zajlottak, de még a Trianonban tárgyaló magyar delegáció számára is innen biztosították az üzenetváltásokat a Párizs környéki béketárgyalásokkor. A II. világháborúban megsemmisült, aztán nem építettek újjá. A valódi csepeli szikratávíró, melynek emlékét mai napig a Szikratávíró út viseli, a Szabadkikötő területén állt.

Marhavagon lett az otthonuk

A múzeum kertjében áll az az 1916-ban gyártott – és a legtöbb érdeklődőt vonzó – vasúti teherkocsi, amelyet a MÁV Zrt. kölcsönzött a kiállítás számára. Magyarország megszállása 1918 végén kezdődött, az elfoglalt településekről rengeteg magyar nemzetiségű menekült biztonságot keresve az ország belseje felé. A menekültáradat a békediktátum aláírásával sem szűnt meg.

A szerződés szabályozta az optálás, azaz az állampolgárság választási lehetőségét: aki ragaszkodott magyar honosságához, annak meghatározott időn belül a trianoni határok mögé kellett költöznie.

Korabeli járművek, gépek, sőt, még egy vaskályha is helyet kapott a tárlaton. Fotó: Kállai Márton

Az 1924-ig áttelepültek száma meghaladta a négyszázezer főt. Lovas kocsikon, de többnyire vasúton indultak útnak. Akik megengedhették maguknak, vagont béreltek, így ingóságaik egy részét is magukkal hozhatták.

Az anyaországban a gazdasági problémák, a lakáshiány miatt sokan szükségszállásokon, illetve az utazáskor használt szerelvényekben húzták meg magukat. 1920 és 1923 között csaknem kétezer, Budapest és a vidéki városok pályaudvarainak külső vágányaira félretolt marhavagon szolgált otthonul. Egy kocsiban egy egész családnak kellett összezsúfolódnia, és átvészelnie a téli hideget.

A társadalmi szervezetek gyűjtéseket rendeztek számukra, a nagyobb vállalatok – mint például a MÁV és a Weiss Manfréd Rt. – ingyenkonyhái pedig étellel segítettek. Az állam barakktelepek, munkáslakások építésével igyekezett orvosolni a problémát, az évtized közepére a szerelvények fokozatosan felszabadultak, azonban az utolsó vagont csak az 1920-as évek közepére hagyták el lakói…