Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
A 21. század számos tekintetben rengeteg újítást, változást hozott. Igaz, ez elsősorban az internetes technológiának, a digitalizációnak köszönhető, de kiterjedt számos más iparágra is, amelyek közé sorolható az építészet is. Elég csak a nagyméretű 3D nyomtatók megjelenésére gondolni és arra, hogy ezek által micsoda forradalmon esett át az építészet.
Forrás: Pixabay
Mindenki láthatta azokat a YouTube videókat, amelyeken hatalmas irodaházak épülnek fel ezen technológiának köszönhetően rekordidő alatt. Ráadásul, a gyorsaság ebben az esetben nem jelent hiányos, vagy hanyag munkát, ezek az objektumok éppen olyan tartósak, mint azok, amelyek felépítése hónapokat, vagy még hosszabb időt vett igénybe.
Ha pedig az építőiparról van szó, mindenképp érdemes megemlíteni egy a mindennapokhoz, az átlag emberekhez sokkal inkább közelálló témát, ez pedig a nyílászárók beépítése. Ma már teljesen elfogadottá és elterjedtté váltak a különböző aluminium ablakok, noha hosszú ideig mindenki a fa keretekre esküdözött.
Ennek nyilván történelmi hagyományai vannak, amelyek az évszázadok során beégtek a köztudatba. A fa természetes anyag, másrészt, előfordul a természetben, ezért hosszú ideig a leginkább elérhető megoldás volt.
Megvoltak neki ugyanakkor a maga hátrányai, ami elsősorban az időtállóságra vonatkozott. A fa keret idővel megvetemedik, ezért nem zár rendesen, cserére szorul, illetve az ilyen keretek karbantartása, tisztítása is nehézkes.
Ezeket a hiányosságokat voltak hivatottak kiküszöbölni az olyan korszerű építészeti megoldások, amilyenek például az alumíniumból készült nyílászárók.
Ma már teljesen elfogadottak az alumíniumból készült ablakok, egyre több irodaház és családi ház is ilyen megoldással készül, hiszen ennek az anyagnak számos előnyös tulajdonsága van. Egyébként, maga a megoldás nem számít annyira újnak.
Az első ilyen megoldással készült nyílászárók már a 19. század vége felé megjelentek, de azok tömeges gyártása és elterjedése csak jóval később történt meg. Ennek elég egyszerű a magyarázata, időbe telt, amíg az alumínium előállítási technológiája elérte azt a szintet, hogy tömegesen és olcsón tudják előállítani magát az alapanyagot.
Ennek megfelelően ezek is átestek különböző fejlődési szakaszokon. Míg kezdetben egyszerű kidolgozásúak voltak, az elsődleges kritérium pedig a funkcionalitás volt, addig ma már különböző stílusú, formájú, színű, méretű ablakok közül választhatsz, az iparág ugyanis igyekszik megfelelni a korszerű építészeti és fogyasztási elvárásoknak.
Az ilyen típusú ablakok fejlődése során érdemes kiemelni néhány jelesebb történést, ezek közül is elsőként azt, amikor 1883-ban Charles Martin Hall szabadalmaztatta az elektromos olvasztási eljárást, ami az alumínum előállítását forradalmasította.
A huszadik század első évtizedében, konkrétan 1909-ben szereltél fel az első ilyen anyagból készült ablakokat egy New Yorkban épült irodaházban, ami után hamarosan kezdetét vette a tömeggyártás is.
A második világháború után az alumínium ablakok a lakásépítéseknél egyre inkább elterjedtté váltak, majd a hetvenes években elkészültek az első hőszigetelő képességgel rendelkező ablakok.
Az utóbbi évek során az ilyen típusú ablakok esetében egyre inkább az energiahatékonyság és a fenntarthatóság kap hangsúlyt. A korszerű technológiai eljárásoknak köszönhetően pedig folyamatosan tökéletesednek ezek az ablakok ilyen tekintetben.
Az alumínium ablakok népszerűsége folyamatosan növekszik, ami részben érthető is a fentebb felsorolt tényezők, jellemzők ismeretében. De azért nem árt górcső alá venni még néhány olyan jellemzőt, amelyek miatt egyre többen választják ezt a megoldást.
Első helyen érdemes megemlíteni az esztétikát. Ezeknek az ablakoknak a kinézete letisztult, korszerű és ideálisan illeszkednek az olyan kortárs stílusokhoz, amilyen a skandináv, a minimalista, vagy éppen a modern. Mivel vékonyra szabott profillal rendelkeznek, ezzel képesek maximalizálni a természetes fény mennyiségét, ami bejuthat a lakásba, ugyanakkor számos színválasztékban is elérhetőek.
Az aktuális évtized egyik leggyakrabban emlegetett kifejezése az energiahatékonyság. Ezek az ablakok ilyen szempontból kiváló teljesítményt nyújtanak, általában hőszigetelt üvegezéssel rendelkeznek, így pedig meggátolják a hideg levegő beáramlását, a hőveszteséget. Ez egyáltalán nem mellékes a téli fűtési számlákon szereplő összegek ismeretében.
Szintén fontos jellemzője ezeknek az ablakoknak a tartósság, időtállóság. Mivel az alumínium egy olyan anyag, amely tartós és képes ellenállni az időjárás viszontagságainak, ugyanakkor a fa ablakoktól eltérően rothadás, vetemedés sem történhet meg, ezért hosszú távon jó befektetésnek számítanak. Egyben betörésvédelem szempontjából is kiemelkedőek a beépített záraknak köszönhetően.
Végezetül essen szó néhány hátrányos dologról is. Ezek az ablakok általában többe kerülnek, mint a fából, vagy műanyagból készült nyílászárók. Másrészt pedig, hideg időben ridegebb érzést keltenek, mint például a fából készült ablakok.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu