A szezonnyitó lecsó

Nohát, pont oda: a meredély alsó szakaszára fúrattam egy pincét, ahová aztán hetente, vagy akár hetente többször is ellátogatok. (Fellátogatok.) És akkor már csak azt kell, hogy tudják, a pince mellett van a sütögető alkalmatosság is, és rögvest érthetik: miért is oly fontos hónap a férfiember számára a május. Mert ilyenkor a férfiember már bizony erősen vágyódik a hétvégi sütögetésre és/vagy bográcsolásra, elege van a téli hónapokban a konyhát uraló fehérnépből, és szeretné sorsát, és a fakanalat végre ismét a kezébe venni…
Így hát a férfiember, ilyenkor, május elején, egy verőfényes vasárnapon, a szokásos „felmegyek borért” mellé hozzátesz még valamit: összeütök egy szezonnyitó lecsót!
Ami, már önmagában is kész őrület. Ugyanis lecsóval nem annyira nyitunk, mind inkább zárunk szezont: hacsak nem találtuk el az öttalálatost, merthogy ilyenkor még 80-100 forint darabja a paprikának… Vagyis az ajánlat az eltett lecsóra vonatkozik, amiből viszont még mindig akad vagy tucatnyi üveggel, a spájzban.
(Az őszi lecsóeltevés nem ördöngösség: kevés olajon megpároljuk a paprikát és a paradicsomot – arány: két rész paprika, egy rész paradicsom –, aztán amikor félpuha, az egészet beöntjük a forró vízben melegített üvegekbe, majd szalicil a tetejére, irány a dunna – ahogy a nagymamánktól láttuk…)
A Feleség, persze, kevéssé lelkes – amúgy sem szereti a pincejáratokat, meg még szokásosan fogyókúrázik is –, de ez a férfiembert már nem érdekli, hiszen megvan végre a terv: hogyan is ne legyünk otthon, miközben mégis otthon vagyunk. No, ezt a találmányt nevezzük sütögetésnek és/vagy bográcsolásnak…
A legfontosabb: a sütögető alkalmatosság, valamint saját magunk kondíciójának a helyrehozása. Ami a sütögetőt illeti, alapos tisztogatás következik kívülről, ami a férfiembert illeti, alapos dezinficiálás következik belülről… Amihez egyébként a pince közelsége feltétlenül jótékony hatású; ilyenkor pálinkát iszunk, valamint magunk mellé veszünk egy liternyi főzőbort, amit később ütemesen fogyasztunk.
Az igazi lecsó filozófiáját itt és most kifejteni nincs helyünk – talán majd az őszi számok egyikében megtesszük –, de a lényeg: az üvegbe zárt csodához megfelelő alapot készítünk – lényegében ebből áll a mai feladat.
Az alap négy személyre – ha negyven embert esz oda a fene, tessék minden tízzel megszorozni… Elsőként is kell egy bogrács. Amibe belevágunk 25-30 deka szalonnát – én valami füstöltet használok –, meg egy pár gyulai-típusú kolbászt (tehát keményet, ha lehet csípőset). Egy kis olaj könnyebbé teszi az olvadást. Ha már puhul az anyag, bő fél kilónyi hagymát kockázok rá – és kész is vagyunk. Amikor már minden sistereg, és fő, és valami infernális szagorgiával örvendeztet meg bennünket, akkor ráöntjük a lecsót (ez úgy kétüvegnyi, kb. egy kiló), és mire a liter bor elfogy, a szezonnyitó lecsó is elkészül.
És mivel a Feleség fogyókúrázik, vagy mi magunk esszük meg az egészet – friss, puha, fehér kenyérrel ajánlatos –, vagy áthívjuk a szomszédot, amely esetben további pálinkák és borok is fogyasztásra kerülnek, minek következtében odahaza gyönyörű veszekedéssel ér véget a szezonnyitó bográcsolás…
De sebaj, barátaim, itt a nyár!