Az öhönös öhöm

– Fiacskám, mi lenne, ha egyszer valami tésztafélét is kotyvasztanál az örökös, ehetetlen, zsíros húsaid helyett?
A legjobb persze ilyenkor nem válaszolni, hanem eltávozván, a szép füstölt csülökből sikeresen elővarázsolni egy pörköltet, de ezúttal a Feleség nem tágít, elállja az utat. Aztán olyasmiket beszél a fehérnép, hogy hiszen ő is itt lakik, mi lenne, ha egyszer együtt ebédelnénk, mifene…
– Akkor sem tudok mákos tésztát sütni bográcsban – próbál kitérni az emberfia, de az asszonyállat csak nem tágít. – Na jó, akkor legközelebb egy tésztás étel következik: öhöm lesz – mondom új reményekkel.
– Öhön – mondja lenézően a Feleség –, legalább a nevét tudnád…
És azzal el.
Ezek persze szomorú pillanatok, vitatkozni meg felesleges lenne: magyartanár volt a lelkem, amíg a hóna alá nem nyúltam… Hát akkor igyunk az öhönre, mondom a hátának, és óvatosan, de azért körültekintően meghúzom a butykost.
Pedig készültem, tisztelettel, a szárított tésztából (ez lehet tarhonya vagy lebbencs), némi krumpli adalékkal – no meg szalonnával, jófajta kolbásszal, hagymával, paprikával, paradicsommal „fűszerezett” –, vízben főtt zsíros étek neve többféle is lehet, tájegységenként más és más. Hogy csak néhányat említsek: öreglebbencs, öreggombóta, sűrűtarhonya, fordított tarhonya (mert keverés helyett a bográcsot mozgatva forgatják), tésztáskása, krumplistarhonya, szuszinka, öhöm (csakazértis!), slambuc, betyáros, topogó, handabakáré… A legjobban ez tetszik: nyögvenyelő. Hogy miért – mindjárt kiderül.
A bográcsba belekockázunk vagy negyed kiló szalonnát. (Bőrét tegyük félre, szükség lesz még rá.) Kisült zsírjába beletesszük a lebbencstésztát/tarhonyát (vagy fél kilót) és lepirítjuk zsemleszínűre. Következik a felkockázott vöröshagyma (4-5 fej), majd amikor már ez is üvegesedik, a tűzről levéve beletesszük a pirospaprikát. Folyatódik a főzés: jön a kockára vágott krumpli (úgyszintén fél kiló), és az egészet felöntjük annyi vízzel, hogy az jól ellepje a bogrács tartalmát. Beletesszük a feldarabolt paprikát, paradicsomot (két-három darabot), majd lassú tűzön főzzük, vigyázva, hogy ne kezdjen erős forrásba. Fövés közben, kanállal óvatosan kevergetjük. Ez órákig eltart, ami remek alkalmat teremthet ahhoz, hogy a férfi(pásztor)ember gyönyörűen berúgjon. Persze, csakis vörösborból! Kezdőknek ez azonban ekkor még nem ajánlott, mert hol vagyunk még a végétől…
A kevergetés csak addig megyen, amíg elég lé van a bográcsban. Az utolsó megkeverések környékén tesszük bele a pár, felszeletelt, füstölt, szárazkolbászt. Ennek az a szerepe (az ízesítésen túl), hogy amikor az étel már sül, a keverék belsejébe beleolvadjon a kolbász zsírja.
Amatőrök tulajdonképpen itt lassan abba is hagyhatják, mert ez már így is egy igen rendben lévő finomság. A profik azonban tovább főznek, illetve, innentől már sütnek, a korábban beharangozott, maradék szalonnabőrök felhasználásával. A lényeg, hogy úgy zsírozzuk, s eközben forgassuk az anyagot, hogy az egyre inkább egy kerek egésszé álljon össze. A szakirodalom szerint összesen 33-szor kell megfordítani: akkor van kész. Amit egyébként az is jelez, hogy amikor kivesszük az öhömgömböcöt, a bográcsban semmi sem marad…
Maradék csülökpörkölttel tálalom. (Csakazértis.)