A szezonzáró lecsó

Lássuk be, a lecsó, mióta csak feltalálták, a magyar konyhaművészet mostohagyereke volt. Igazi Hamupipőke a gazdagon stafírozott libamájak, tyúklevesek, bélszínek, egész kacsák, túrós rétesek, miegymások között. A lecsó szerepe a (konyhai) róka második bőréé: a fölöslegessé vált maradékok ráncfelvarrása. Mert mi is kellett eleink lecsójához? A már kissé fonnyadt paprika, a töppedt paradicsom; kóficos rizs, kétforintos lecsókolbász, megpuhult hagyma…
Amikor a lecsó történelmében is megtörtént a rendszerváltás, a világ lecsókészítői kétféle út között választhattak. Az egyik Apáé, a másiknak nem volt értelme. Ezek a másikok mindenfajta marhasággal próbálják trendivé varázsolni a népies hagyományt: patisszont, uborkát, cukkínit, tojást és egyéb őrültségeket tesznek bele, és ez még hagyján, de elmebajos receptjeiket aztán beküldik különféle lapoknak is, hadd hülyüljön tovább a világ. (Már várom, hogy valaki hamarosan feltalálja a lecsó vaníliás borsodóval kombinációt…)
Mielőtt rátérnénk az egy igaz, vagyis Apa útjára, jut eszembe: van még egy harmadik változat is, a bogyiszlói klán terméke. Nos, ezeknek a népeknek sincs fogalmuk a lecsóról, igaz, nem is lehet, mert nem ennivalót, hanem mérget főznek. Az énlecsómbancsakbogyiszlóivanvaze című lelkendezések következménye a lilára dagadt fej, az ízlelőbimbók legyilkolása, gyomorégés. (Igaz viszont, szépen lehet inni hozzá megfelelő sörökkel akár nyolcvan fokos pálinkát is; a bogyiszlói mellett meg sem érzed…)
Apropó, sörök.
Apa úgy van ezzel, ahogy a prágai írózseni, Hrabal is volt. Amikor megérkezett kedvenc kocsmájába, az Arany Tigrisbe – az U Zlatého Tygra-ba, ami azt jelenti: az Arany Tigrishez, vagyis inkább az Arany Tigrishez-be –, na szóval, amikor az írófejedelem lehuppant kedvenc asztalához, rögtön két korsót rendelt. Az egyiket lehúzta, a másikat maga elé vette, és szólt: na, kezdhetünk sörözni. Apa is, a lakásba toppanása után egy pohár bort/sört azonmód lehúz a konyhába – a mit sem sejtő Feleség háta mögött –, majd a másodikkal egyensúlyozva befelé, szóla imígyen: akkor meginnék egy pohárral… És ugyanígy járunk el bográcsolás idején is: ahogy felérünk a sütögetőhöz, habozás nélkül pálinkát és borot iszunk, üvegből, majd a közelgő Feleség láttán óvatosan kitöltjük az első hivatalos poharat…
És akkor Apa lecsója. A kardinális újítás: kiemeltük a lecsót az NB 2-ből, s betettük az NB 1-be. Vagyis a legfrissebb alapanyaggal, a legdrágább kolbásszal megbolondítva adunk új értelmet remekművünknek. Tehát harsogó, vastaghúsú paprikával dolgozunk (négy személyre 2 kiló), kemény, de lédús paradicsommal (1 kiló), hagymával és újhagymával (fél kiló), és Gyulai-típusú, csípős, kemény kolbásszal (1 pár). A szalonna is lehet kétféle: füstölt és kolozsvári (negyed kiló). Mi kell még? Egy bogrács… Az elkészítés menete a szokásos. A különbség: a felkarikázott kolbászt a szalonnával együtt indítjuk, hogy legyen ideje megdinsztelődni, illetve később kifőni magából azt a csodálatos szaftot, amely megkímél bennünket a pirospaprika használatától. Friss fehér kenyérrel, sörökkel, borokkal tálalom.
(Apa még azt is tudja Hrabalról, hogy egy ízben azt találta mondani: inkább a gyerekkocsi dőljön ki, mint egy korsó sör – de ez most nem biztos, hogy szorosan témánkhoz tartozik…)