A káromkodós birs

 És akkor máris rúgjunk be, illetve rúgjuk be e havi rovatunk motorját… (Apa amúgy motorozik is, persze.)
Októberben, sajnálatos események következnek el minálunk. Apa elhagyja nyári búvóhelyét, el a sütögetőt, el a pincét – no, azt azért annyira mégsem… –, és keserű sóhajok közepette beköltözik a konyhába. A Feleség területére. Olyan ez, mint a közös hálószoba, ami, lehetőség szerint ugyancsak kerülendő. A legjobb hálószoba ugyanis a külön hálószoba. Ha jól emlékszem, a Simone de Beauvoire – Jean Paul Sartre párosról maradt fenn mindehhez egy kiegészítés: a legeslegjobb, ha a két hálószoba között akad egy óceán.( Egyikük ugyanis New Yorkban, másikuk meg Párizsban lakott…)
De talán megint elkalandoztunk fő témánktól, a kerti búcsútól. Ilyenkor, egészen Szent Vince napjáig – amely tudvalévően január 22-én van –, elhagyjuk a sütögetőt. De akkor, egy napra ismét miénk a világ, hiszen micsoda pincegazda az, aki nem ünnepli meg a borászok, vincellérek védőszentjét? Bár nincs magyarázat Vince napjának a borral való kapcsolatára, de már a századforduló táján is ekkor áldomásoztak a szőlősgazdák. Hát ezt a szép hagyományt élesztette fel Apa, és hát jönnek is a barátok áldomásozni. A hideget méretes fahasábok lobogása enyhíti, a sütögetőben forralt bor fő, a szakértő barátok meg hosszasan vizsgálják: hogyan is viselkedik az új pálinka … Mindehhez hideg sülteket, kolbászokat, disznóságokat falunk, a fenti mottónak megfelelő mennyiségben. De ez még odébb van, a közös konyhába költözött Apa egyelőre lecsót (amiről már többször is szó esett), a Feleség meg a birsalmát próbál befőzni.
A birsalma vagy birskörte igen egyszerűen elkészíthető finomság, amely azonban rendkívüli módon próbára teszi készítője szókincsét. Az általában kulturáltan viselkedő Feleség ilyenkor gyakorlatilag végigkáromkodja a műveletet. A birs ugyanis a folyamat során végig forróságban leledzik, mi több, ebben az állapotában kell kézbe venni, egyébként meg hajlamos forró cseppeket kilőve a fazékból, mindent összeégetni. Vagyis válogatott káromkodásokkal készüljünk a befőzéshez.
Töröljük meg egy tiszta kendővel a sárgára érett gyümölcsöt. (A higiénia őrültjei akár meg is moshatják.) Az egész mennyiséget tegyük fel főni, fedő alatt, és főzzük addig, míg megpuhul. Gyorsan meghámozzuk – a bajok itt kezdődnek –, kicsumázzuk, és egy szitán áttörjük. (Vannak, akik nem hámozzák meg a birset, ezekkel a népekkel ne barátkozzunk.) A keletkezett anyaghoz pontosan annyi cukrot teszünk, mint amennyi maga a pép. Hozzáfacsarjuk egy-két citrom levét, majd az egészet ismét tűzre tesszük, és állandó keverés mellett addig forraljuk, amíg sűrű nem lesz. Mindeközben megtapasztaljuk, milyen az, amikor a pöfögő anyag kezünkre, arcunkra fröccsen. Amikor már az egész konyha úszik, nagyjából készen is vagyunk. Az elkészült édességet porcelánformákba öntjük, abból ugyanis utóbb könnyebben kiszabadíthatjuk.
Bátrabbak a péphez tetszésük szerint keverhetnek különféle darabos gyümölcsöt a diótól a szőlőig szinte mindent, friss, vagy akár kandírozott állapotban. Az így szabadalmaztatott különleges csemegénkkel aztán jól fel lehet bosszantani a szomszédasszonyt.