A berúgós fondü

De most még eleinte vagyunk, amikor is azzal az ártatlan kérdéssel fordulunk a mit sem sejtő Feleséghez: szívecském, mi lenne, ha csinálnék egy fondüt? Meghívhatnánk izééket – figyelem: ilyenkor nehogy a napi szokásos italozásokban részes cimborád neve hangozzék el, hanem valami kedves, ámde romlásba taszajtható ismerős családé –; meglátod, remek esténk lesz.
És ha a Feleség figyelmetlenül bólint, máris nyert ügyünk van.
A legmulatságosabb az egészben az, hogy a „Hogyan rúgjunk be könnyen, gyorsan otthon?” című ismeretterjesztőt nem másoknak, mint a svájciaknak köszönhetjük. Ami persze valahol mélyen igazolja is ezt a kissé sunyi, zárkózott, unalmasan szürke svájci lelkületet. Ugyanis nyilvános helyen egy svájci nem rúg be, vagy átmegy, mondjuk Ausztriába, vagy otthon marad…
Merthát az első és legfontosabb, amit tudni kell Svájcról, hogy ott rend van. Ha nem a németeknek lenne a legszebb költeményük, hogy: Ordnung muss sein, vagyis rendnek lenni kell, akkor bizonyára a svájciak találták volna fel a mondást. A második legfontosabb tudnivaló: a svájci egy unalmas népség. A harmadik pedig, hogy Svájc maga is a dögunalom. Jó, persze mi, akiknek az egész élete gyakorlatilag egy végtelenített extrém sport volt itt a Kárpát medencében, olykor talán szeretnénk megpihenni, egy harsogóan zöld svájci réten, és bámulni a hülye teheneiket, de azért egy negyed óra elteltével mégis csak vakaródznánk…
De úgy tűnik, talán megint elkalandoztam; térjünk vissza a fundühöz. A szó francia eredetű, az olvasztani igéből ered, s azt a cserép, vagy rézedényben készült ételtípust jelenti, amely alatt egy spirituszégő tartja az anyagot folyamatosan melegen. Hogy mit varázsolt ebből ez egyszerű szerkezetből a svájci finesz? Hát, hogy azt a bizonyos olvasztani való anyagot, amit mindközönségesen nevezzünk csak sajtnak, a pálinka és a fehérbor keverékében főzik meg. És innentől kezdve már csak a helyes arányok megtalálása a feladat, és máris célba érünk (fekszünk).
Négy személyre vegyünk legalább fél kilónyi, háromféle típusú (zsíros, száraz, füstölt) sajtot. A fűszerek: frissen őrölt bors, kicsi szerecsendió, néhány gerezd fokhagyma. Ez utóbbival kikenhetjük az edényünk belsejét, de ha csak úgy összeaprítjuk és megszórjuk az olvadó sajtot, hát úgy is remek lesz.
És akkor. Kinyitjuk a pálinkát, hogy megkóstoljuk. A Feleséget, akiben a gyanú kezd felébredni megnyugtatjuk, nem mindegy, hogy milyen az a pálinka, amely nem lehet, whisky, sem konyak, de még csak vodka sem, ajánlatos tehát az óvatosság. Mondjuk, egy szavunkat sem hiszi, de a lényeg: az üveg már nyitva! Forduljon csak el egy percre a drága, már húzzuk is a palackot, garatra. Ja! Közben a sajtot megreszeljük, és a lassan fövő borba szép csendesen beleszórjuk. Némi gyakorlattal rájöhetünk, hogy a mi edényünk mikor telik meg; ha túl sok a pálinkás-boros lé, ne dobjuk ki, érdemes megmenteni: a sütés közben a sajt folyamatosan összemegy, összeég, jól jön ilyenkor a pótlás.
Felkarikázott kiflit, pirított kenyérdarabkákat, vagy sima fehér kenyeret mártogatunk aztán a fondübe, közben egy-egy kör pálinka jólesőn elcsúszik, természetesen a fehér borok kíséretében. Haladóknak ajánlható kulturfoglalkozás: ha beleesik a sajtba egy kenyérdarabka, a tettesnek büntetésből meg kell innia egy kupica pálinkát. És hát, mit tehetünk arról, hogy pont mi magunk vagyunk olyan ügyetlenek, mint egy állat…